2012. december 16., vasárnap

Aszalt paradicsomos csirkefasírt kukoricás paradicsommártással

Nem tudom, hogy másnál is szokott így lenni, de velem gyakran előfordul, hogy egy darabig úgy rákattanok egy-egy süteményre, alapanyagra vagy fűszerre, hogy szinte mindig azt sütöm, vagy mindenbe beleteszem. Na, most így voltam/vagyok a friss oregánóval. Még sosem volt szerencsém hozzá, és teljesen meglepődtem a frissnek az ízén. Más, de olyannyira, hogy a férjem, aki eddig mindig kiszúrta, ha (szárított) oregánót tettem az ételekbe, és nem ízlettek neki, ezt szívesen fogyasztja, és egyáltalán nem reklamál. Nos, az utóbbi időben készült néhány oregánós étel, és a továbbiakban is fog, mert tegnap beszereztem egy kis cserepes szurokfüvet is.
Az alábbi egyben sült fasírtnak az oregánó és az aszalt paradicsom adja egyedi ízét, a mellé tálalt kukoricás paradicsomszósz pedig érdekes, tartalmas kísérője.:)

Hozzávalók a fasírthoz: 70 dkg darált csirkehús, 3-4 szelet szikkadt kenyér, 1 közepes hagyma, 4 cikk fokhagyma, 6-7 db fél aszalt paradicsom, 2 tojás, só, bors, 1-2 evőkanál aprított oregánó, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa, 2 dkg vaj; a mártáshoz: 2 evőkanál liszt, 5 dkg vaj vagy 5 evőkanál olaj, 6-7 paradicsom (konzervből, levével együtt), 1 kukoricakonzerv vagy 25 dkg főtt csemegekukorica, só, bors, cukor, aprított oregánó.

Elkészítése: A kenyeret hideg vízbe áztatjuk, majd jól kifacsarjuk, és összemorzsoljuk. Ha az aszalt paradicsom nem olajban eltett, hanem száraz, akkor azt is beáztatjuk kevés langyos vízbe, majd apróra daraboljuk. A darált húst jól összekeverjük a finomra aprított hagymával és fokhagymával, a beáztatott kenyérrel, az aszalt paradicsommal, a tojással, az ízlés szerinti fűszerekkel meg a zsemlemorzsával. Egy szilikonformát vagy kalácssütő tepsit vékonyan kivajazunk, belesimítjuk a húsos masszát, a tetejére helyezzük a maradék vajdarabkákat, és 200 fokos sütőben kb. 40 percig sütjük. Ezután még kb. 10 percig sütjük 220-230 fokon, hogy a teteje szépen megpiruljon.
A mártáshoz felforrósítjuk a zsiradékot, rászórjuk a lisztet, és elkeverjük. Hozzáadjuk az összeaprított paradicsomot és annak a levét, illetve felengedjük vízzel, és simára kavarjuk. Jól kiforraljuk, hozzáadjuk a leszűrt kukoricát, szükség szerint további vízzel hígítjuk, majd ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, cukorral és oregánóval.

FI - 2015/5

0 megjegyzés:

2012. december 16., vasárnap

Aszalt paradicsomos csirkefasírt kukoricás paradicsommártással

Bejegyezte: sedith dátum: 18:49

0 megjegyzés on "Aszalt paradicsomos csirkefasírt kukoricás paradicsommártással"

Related Posts with Thumbnails