2014. december 29., hétfő

Egyben sült zöldséges fasírt

Az idei ünnepre-ünnepen nagyon keveset főztem. Nagyon ésszerű határok közé szorítkoztam, fölöslegesnek tartottam, hogy túlzásokba essem. Karácsony szombatja estéjére egy egyszerű haltálat készítettem sült busafiléből és tintahalszeletekből, amit narancsos tejfölmártással ettünk, illetve nagy lányom miatt, aki nem szereti a halat, kolbászt is sütöttem. Másnap reggelire a maradékból ettünk, délben és este nem itthon étkeztünk. Másodnapján reggelire került néhány hideg finomság a hűtőből, ebédre pedig hozzáláttam a főzéshez, mert nálunk gyűlt össze a család. Megfőztem az elmaradhatatlan húslevest házi kakasból, húsként feltálaltam a levesben főtt húst kissé átsütve, sóval-borssal-paprikával megszórva, illetve egy színes, tojásos sertéstekercset meg az alábbi egyben sült zöldséges fasírtot. Köretként krumplipüré volt, mert azt mindenki szereti, savanyúságként pedig uborkát kínáltam. Képzeljétek, nem éheztünk. :)
Az a "jó" szokásom van, hogy én nem az ilyenkor hagyományos ételeket főzöm, hiszen azokat ehetjük a család többi részénél, hanem mindig olyasmiben gondolkodom, ami még nem volt. Vagy legalábbis az ételek egy része. Mert pl. a húsleves elmaradhatatlan. :) Most pedig olyan húsokat készítettem, amelyeknek a maradéka hidegen is kitűnő lehet. Éppen ezért a zöldséges fasírtot és a színes tekercset is, amit a következő bejegyzésben hozok, szeretettel ajánlom a szilveszteri asztalra, vagy bármilyen alkalmi hidegtálra is.

Egyben sült zöldséges fasírt

Hozzávalók kb. 8 személyre: 60 dkg csirkehús, 3 szelet kenyér vagy 3 kisebb kifli, 1 tojás, 20 dkg fagyasztott mexikói zöldségkeverék, 1 kisebb hagyma, 4-5 cikk fokhagyma, só, bors, olaj.

Elkészítése: A fagyasztott zöldséget enyhén sós vízben roppanósra főzzük, majd leszűrjük, és hagyjuk kihűlni. A kenyeret hideg vízbe áztatjuk, majd jól kifacsarjuk, és összemorzsoljuk. A húshoz adjuk a kenyeret, a lereszelt hagymát, az összezúzott fokhagymát meg a tojást, sóval, borssal ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Végül beletesszük a főtt zöldséget, és ismét jól összekeverjük. Olajjal kikent hosszúkás formába simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Légkeverésen 45-50 percig sütjük. Szeletelés előtt néhány percig hűlni hagyjuk. Hidegen is nagyon finom.

Megjegyzés: Aki szilveszterre készítené, és főleg, ha babonás, készítse sertéshússal.

FI - 2015/2

1 megjegyzés:

Katalin írta...

De szép guszta, és finom is lehet!
Idén az ünnepekre én is kevesebbet sütöttem és főztem, de így is nagyon jól megvoltunk :-)
Boldog új évet nektek!

Related Posts with Thumbnails