2016. június 29., szerda

Ragacsos grillcsirke

Régen sütöttem utoljára csirkét, nagyon megkívántam. És persze, a család sem ellenkezett. :) Most iylen ragacsos páccal készült, és a könnyebb átsütés, illetve a szebb, egyenletesebb pirulás érdekében a csirkét már eleve kettévágtam. Amikor ilyen pácot készítünk, sütés közben kicsit jobban karamellizálódik, úgy néz ki, mintha megégne, ám szó sincs erről, a bőre finom, puha-ropogós lesz.

Ragacsos grillcsirke

Hozzávalók 3-4 személyre (magában, köret nélkül): 1 konyhakész grillcsirke (kb. 1,5 kg-os), só, bors; a páchoz: 1-1 evőkanál méz és paprikalekvár, 2-2 evőkanál balzsamecet, olívaolaj és Teriyaki-szósz, só, bors.

Elkészítése: A csirkét megmossuk, megtörölgetjük, majd hátán és mellcsontjánál átvágva kettévágjuk. Alaposan megszórjuk sóval és borssal, amjd elkészítjük a pácot. A hozzávalókat összekeverjük, sóval és borssal ízesítjük, majd rákenjük a két fél csirkére. Lehetőség szerint állni hagyjuk (hidegben, akár egész éjszakán át is), majd hőálló edénybe rakjuk, ráöntjük a megmaradó páclevet, és 200 fokos sütőben kb. 1 óra alatt szép piros-ragacsosra sütjük. Időnként megöntözhetjük a keletkezett szafttal. Körettel is kínálhatjuk, nekünk nem hiányzott, csak paradicsomsalátát ettünk mellé. És 3-an tüntettük el. :)
KAL - 2017

0 megjegyzés:

2016. június 29., szerda

Ragacsos grillcsirke

Bejegyezte: sedith dátum: 11:49

0 megjegyzés on "Ragacsos grillcsirke"

Related Posts with Thumbnails