2011. március 6., vasárnap

Nyáridéző mediterrán csirke

Az úgy volt, hogy Férjecském halat szeretett volna ebédelni, ezért ma a deltai zsákmány utolsó példányát is feláldoztuk az éhes pocakok oltárán. (recept ezután)
Nekem viszont, húsnapom lévén, "tisztességesen" akartam enni, nem holmi szálkákat piszkálgatva. Így aztán, egy gyors kutatóakció elvégzése után a fagyasztóm belsejében, felfedeztem egy adag csirkefelsőcombot. A kamrámban meg volt egy nagy doboz hámozott egész paradicsom, még múltkor vettem a Kauflandban. Eddig nem került rá sor, mert vártam az alkalmat, hogy mihez használhatnám fel. No, gondoltam magamban, ma a magam kedvére készítem a húst, és ha már ilyen finom, napérlelte olasz paradicsommal hozott össze a jósorsom (legalábbis remélem, és gondolom, mert tényleg finom volt), hát mediterrán ízesítésű lesz az étel. Férjem meg (aki rögtön kiszúrja a finom, aromás mediterrán fűszereket - azaz szerinte burjánokat - bármiben) egye a halát, amibe - cikicikibumm-bumm-bumm - úgyis tettem cseppnyi mediterraneát néhány szem kapribogyó személyében.:P
Végül, kicsit megszaporodott az ebédelők száma, és az egészet kiegészítettem némi paradicsomlevessel (recept ezután), de a csirke olyan finom lett, hogy szerintem mindenki sajnálta, hogy csak egy-egy darab jutott neki. :)

Nyáridéző, fűszeres mediterrán csirke

Hozzávalók:
1 hagyma, 5 sárgarépa, 5-6 kisebb paszternák, 6 csirkefelsőcomb, egy nagy paradicsomkonzerv 3/4-e, 5-6 hámozott paradicsommal benne, vagy 5-6 friss paradicsom, 6 cikk fokhagyma, kisujjnyi friss gyömbér, 1 teáskanál szárított oregánó, 1 teáskanál szárított bazsalikom, 2 dl vörösbor, kb. 0,5 dl olívaolaj, só, 1/2 teáskanál feketebors, 1 teáskanál zöldbors, ízlés szerint cukor

Elkészítése:
A csirkecombokat megtisztítjuk minden oda nem valótól, jól megmossuk és felitatjuk róla a vizet. Megszórjuk sóval, szárított oregánóval és durvára tört zöldborssal, majd félretesszük. A hagymát, a sárgarépát és a paszternákot megtisztítjuk, a hagymát apróra vágjuk, a többi zöldséget pedig félbe vagy négybe hasítjuk, vastagságuktól függően. Egy tűzálló tálba beleterítjük a hagymát, elrendezzük rajta a zöldségeket, megsózzuk, majd ezekre helyezzük a csirkecombokat. A paradicsomokat és a rajtuk lévő paradicsomlevet egy tálba tesszük és egy fakanállal kicsit szétnyomkodjuk-összekeverjük. Meghámozzuk a gyömbért és a fokhagymát, apróra vágjuk és hozzáadjuk a paradicsomhoz. Ezután belekeverjük a sót, a feketeborsot, a bazsalikomot, az olajat és a bort, illetve a cukrot is, jól összekeverjük és az egészet a csirkecombokra öntjük. Lefedjük és forró sütőben kb 1 órát sütjük-pároljuk. A zöldség kitűnő köretként, de ha valaki mást is igényel mellé, megteheti. Ebben a formában húsnapon ehető.

KAL - 2012

6 megjegyzés:

4Gyerek írta...

na, holnapra épp combok vannak kivéve a fagyóból.
ez a recipé meg naaagyon jól hangzik.

Bianka írta...

Nagyon finom lehet és igen jöhetne már a meleg

Sz. Zita írta...

Hmmm, de finom lehet. Én is csirkecombot sütöttem a tegnap, és zöldséget mellé, de Isti nem volt hajlandó megenni, neki krumplipüré is kellett, addig hozzá sem nyúlt :)

sedith írta...

Éva, rajta!:)

Bianka, semmi bajom (még)a mostani idővel, de olyan szépek voltak a színei, abszolút a nyárra emlékeztettek!

Zita, látod, ez a baj "egyesekkel":D, hogy meg sem akarják kóstolni, ha valami nem a megszokott. Sógornőmnek, akinek a fagyójából dől ki a sok fagyasztott zöldség, mert minden héten kap 3 kilót "porcióba" a cégnél, ahol dolgozik, mondom, hogy hát süssön pizzát belőle. Csak sajtot kell rátennie. Erre meg néz megrökönyödve: hát olyasmit ki enne meg??? Pedig nálunk mindenki szereti kivétel nélkül.:) No, de csak ennyi baj legyen. Az én Istvánom ilyesmiből nem problémázik. Neki más heppjei vannak. :D:D:D

4Gyerek írta...

tarsolyban maradt. zöldség híjján.
de másfajta zöldséggel elkészült, neki is kéne állni leírni s feltenni.

sedith írta...

Éva, láttam. Azaz olvastam. Az is isteni lehetett!:)

Related Posts with Thumbnails