2011. április 2., szombat

Kéksajtos-tojásos hústekercsek

  • Gyönyörűszép karajom volt. 
  • Férjecském imádja a bécsi szeletet. 
  • Valami nagyon kedvére valóval szerettem volna várni. 
  • Én unom már a sima, mezei rántott húst. 
Ez lett belőle:

Kéksajtos-tojásos hústekercsek

Hozzávalók: 60-70 dkg sertéskaraj, 5 dkg kékpenészes sajt, 3 főtt tojás, 4-5 nyers tojás, fél csokor snidling, néhány szál petrezselyemzöld, só, bors, pirospaprika, koriander, 2 evőkanál szezámmag, liszt a forgatáshoz, olaj a sütéshez

Elkészítése: A karajt kb. félcentis szeletekre vágjuk, majd jó vékonyra kiveregetjük. Sót, borsot, pirospaprikát és koriandert tetszés szerinti arányban összekeverünk, és megszórjuk vele a hússzeletek mindkét felét. A sajtot és a főtt tojásokat villával jól szétnyomjuk, hozzáadjuk az apróra vágott zöldfűszereket és 1 nyers tojást, majd jól összedolgozzuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A maradék tojásokat felverjük, sózzuk, borsozzuk és  belekeverjük a szezámmagot. A hússzeleteket rendre megkenjük egy-egy kiskanálnyi töltelékkel, szorosan feltekerjük, lisztbe és felvert tojásba hempergetjük és forró olajban szép aranysárgára sütjük. Tálaláskor a tekercseket rézsútosan kettévágjuk. Bármilyen körettel tálalható, én tejszínes kukorica-zöldborsóval tettem. Így tökéletes volt húsnapon.

EK - 2011/5

6 megjegyzés:

4Gyerek írta...

szeretem. de kötelezően klasszikusabb sajt variációkkal.
nálam a kék nem gyere be. mármint sajtból.

sedith írta...

Pedig nagyon finom volt! Mi is csak most barátkozunk az effélékkel.:)
Érdekes módon, nagyobbik lányomnak nagyon ízlett maga a sajt is. A Camembert-t és a Brie-t meg egyenesen imádja. És olyan édesen mondja: Anyukám, mi vagyunk a család ínyencei. :)
Persze, más sajttal is készíthető és ugyanolyan finom. Így csak kicsit másabb!

de visszatérve a kéksajtra: azt hiszed, amikor 2001-ben Svájcban ott hányódott mellettem a mindenféle különleges sajt, megettem, az "ilyesmit"? Nem győztem pfujjogni nekik!:P Most meg bezzeg, senki sem hív Svájcba! Hiába, no, már sokban tapasztaltam: változik az ember ízlése. Akkoriban pl. a gyümölcs-hús kombinációt sem ettem meg, most egyenesen imádom.

Bianka írta...

Mesésen néz ki

Éva írta...

Nagyon jól néz ki, bár még nem hallottam a kéksajtról!

Kata írta...

Húúú, ez az én kedvencem is lehet, minden összetevőjét imádom!! a lányomnak is elküldöm a linket, Ő majd a kéksajtot kiváltja másikkal, a többit ő is szeretni fogja; köszi!!!!:))

Kati írta...

Jajj, ez nagyon jól néz ki!!!!!!!!!!!! :-)))

Related Posts with Thumbnails