2016. november 1., kedd

Hájszélyesleves

Mivel hamarosan itt van újra a diszóvágások ideje, hozok két olyan receptet, amit már nagyon régen készítettem (egyiket tavaly, a másikat tavalyelőtt), és a téli időszakban újra szezonális lesz. Az egyik, az első recept a hájszélyesleves lesz, aminek az alapját, a hájszélyest már tavaly feltettem a blogra, és már akkor ígértem ezt a levest. A receptet nénémtől tudom, teljesen újdonság volt számomra, amikor 2-3 évvel ezelőtt említést tett róla. Nagyon finom, hagyományos ízvilágú télies leves.

Hájszélyesleves

Hozzávalók 4-6 személyre: 1 friss vagy füstölt hájszélyes, 2 sárgarépa, 1 darabka zeller, 1 kisebb petrezselyemgyökér, 1 hagyma, 1,5 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 1-2 maréknyi rizs, só, 4-5 evőkanál ecetes torma, a torma leve, esetleg ecet, petrezselyemzöld, 1-2 evőkanál zsiradék.
Elkészítése: A hájszélyest főni tesszük 2-2,5 liter hideg vízben, és mérsékelt lángon majdnem puhára főzzük. A zsiradékot felforrósítjuk, megdinszteljük benne a finomra reszelt hagymát meg a nagy lyukú reszelőn lereszelt sárgarépát, majd a hájszélyes főzőlevébe öntjük. Miután újra fölforrt, beletesszük a kis kockákra vágott petrezselyemgyökeret és zellert, beledobjuk a rizst, megsózzuk, ha szükséges kipótoljuk a vizet, és addig főzzük, míg minden meg nem puhul. A hájszélyest óvatosan kivesszük, és deszkára tesszük, hogy kihűljön és kissé megdermedjen. A levest besűrítjük a tejföllel és kevés forró lével elkevert liszttel, illetve hozzáadjuk az ecetes tormát. Jól kiforraljuk, szükség szerint utánasózunk, illetve a torma levével vagy ecettel savanyítjuk. Megszórjuk petrezselyemzölddel, beletesszük az időközben vékony karikákra vágott hájszélyest, és további ecetes torma meg tejföl kíséretében kínáljuk.

ADV&KAR - 2016

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails