2019. augusztus 15., csütörtök

Többsajtos csónakok

Tízóraira, uzsonnára, vagy vacsorára, ebédre, igazából bármilyen alkalomra jó. Ha vendégek vannak, azért készíthetjük, ha utazáshoz vagy iskolába, munkahelyre kell harapnivaló, akkor is jó, szóval, bármikor találhatunk megfelelő apropót az elkészítéséhez. :)

Többsajtos csónakok

Hozzávalók a tésztához: 50 dkg kenyérliszt, 1 teáskanál szárított bazsalikom vagy oregánó, 5 g szárított élesztő,  2 evőkanál cukor, 1 csapott evőkanál só, 3 evőkanál olaj, 3,5 dl langyos víz, + kevés liszt;
a töltelékhez: 25 dkg ricotta vagy (15-20 dkg orda és 2-3 evőkanál tejföl), 15 dkg telemea vagy feta, 15-20 dkg sajt, 1-2 lila hagyma vagy újhagyma, 1 tojás.

Elkészítése: A tészta hozzávalóiból sima, közepes keménységű tésztát gyúrunk, letakarjuk, és langyos helyen hagyjuk megkelni. Miután a tészta megkelt, négy részre osztjuk, mindegyiket kissé átgyúrjuk, majd lisztezett felületen vékony oválissá nyújtjuk. Ezután két hosszanti oldalán kissé behajtogatjuk, peremet készítve neki, két hegyes végénél pedig jól összecsippentjük, csónak formát alakítva ezzel. A ricottát elosztjuk a 4 csónakban, és elkenjük a tésztán. Rászórjuk az összemorzsolt telemeát és a felaprított hagymát, majd megszórjuk reszelt sajttal. Végül a tésztát lekenjük felvert tojással, és 190 fokos sütőben, 25-30 perc alatt szép aranybarnára sütjük.

Megjegyzés: Ricotta helyett ordát is használhatunk úgy, hogy villával összetörjük, és elkeverjük némi tejföllel, hogy kenhetővé váljon.

EK - 2019/AUG.

Ez cheddar sajttal szóródott meg...

Bărcuțe cu brânzeturi

Ingrediente pentru aluat: 500 g făină albă, 1 linguriță busuioc sau oregano uscat, 5 g drojdie uscată, 2 linguri zahăr, 1 lingură sare, 3 linguri ulei, 350 ml apă călduță, + puțină făină;
pentru umplutură: 250 g ricotta (sau 200 g urdă și 2-3 linguri smântână), 150 g telemea sau feta, 150-200 g cașcaval, 1-2 cepe roșii sau ceapă verde, 1 ou.

Prepararea: Ingredientele aluatului se amestecă, se frământă un aluat fin, nu prea moale, după care se acoperă și se lasă la dospit la loc călduț. După ce aluatul a crescut, se împarte în patru, fiecare bucată se mai frământă puțin, apoi se întinde într-o formă ovală (mai mărișoară) pe planșeta pudrată cu făină. Marginile aluatului se ridică puțin pentru ca umplutura să nu curgă, iar la capetele ascuțite se prinde și se răsucește. Ricotta se împarte în patru și se unge peste bărcuțele formate, se presară telemeaua zdrobită și ceapa tăiată mărunt, iar la sfârșit se presară cașcavalul răzuit. Se mai lasă deoparte 5-10 minute, se unge aluatul cu ou bătut și se coc bărcuțele în cuptor la 190 grade în 25-30 minute, sau până ce devin aurii.

Observație: În loc de ricotta se poate folosi urdă amestecată cu puțină smântână pentru a deveni tartinabilă.

BA -2020/2.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails