2010. október 31., vasárnap

Bárányborda fűszeres kéregben

Húsvétkor, amikor bárányt kapunk vagy veszünk, mindig igyekszem úgy elosztani, hogy az év hátralevő részére is maradjon egy-egy adag hús. Mert ilyenkor pl. jólesik elővenni és változatossá tenni vele a húsrepertoárt! Tegnap vacsoráztuk, és sikert arattam vele. Bár ez is a kísérletezős ételfajátból való volt, úgyhogy, lehetett volna bármilyen a fogadtatása!:P

Bárányborda fűszeres mogyorókéregben

Hozzávalók: személyenként 2-3 bárányborda, só, bors; a kéreghez: 10-15 dkg sós mogyoró, 4 cikk fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál mustármag, 1 mokkáskanál koriandermag (lehet több is, ízlés szerint, én nem mertem többet tenni, nehogy kiütközzön az íze), kb. 0,5 dl olaj, 1 dl bor


Elkészítése:
A báránybordát megszórjuk sóval és borssl és néhány óráig hagyjuk pácolódni. A mogyorót, a mutármagot és a koriandert kávédarálóval ledaráljuk, a fokhagymát áttörjük, a petrezselyemzöldet felaprítjuk és az egészet egy tálkában összedolgozzuk-elmorzsoljuk. A báránybordákat ebbe a morzsába forgatjuk-nyomogatjuk bele, majd a grillserpenyőben felforrósított olajon (ne tegyük bele egyszerre, inkább utánatöltünk) mindkét felüket szép pirosra sütjük. Végül felöntjük a borral és addig pároljuk, őket, amíg a bor is elpárolog. Nagyon finom, különleges ízű sült, köretként bármi illik hozzá. Mi kenyérrel és vágott savanyúsággal ettük.

EK - 2015/4


5 megjegyzés:

Bianka írta...

Eszméletlen jó

Kiskukta írta...

Megkóstolnám, jól hangzik!

Ami írta...

Óóóóm ez az egyik gyengém...
egyszerűen oda vagyok a bárányért, azt hiszem, indulok is hozzátok! UGye marad egy kis kóstoló? :)

Anikó írta...

Hú, ez nagyon guszta!!!!

iri írta...

Bizony jo lett volna nalatok vacsorazni!

2010. október 31., vasárnap

Bárányborda fűszeres kéregben

Bejegyezte: sedith dátum: 8:33
Húsvétkor, amikor bárányt kapunk vagy veszünk, mindig igyekszem úgy elosztani, hogy az év hátralevő részére is maradjon egy-egy adag hús. Mert ilyenkor pl. jólesik elővenni és változatossá tenni vele a húsrepertoárt! Tegnap vacsoráztuk, és sikert arattam vele. Bár ez is a kísérletezős ételfajátból való volt, úgyhogy, lehetett volna bármilyen a fogadtatása!:P

Bárányborda fűszeres mogyorókéregben

Hozzávalók: személyenként 2-3 bárányborda, só, bors; a kéreghez: 10-15 dkg sós mogyoró, 4 cikk fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál mustármag, 1 mokkáskanál koriandermag (lehet több is, ízlés szerint, én nem mertem többet tenni, nehogy kiütközzön az íze), kb. 0,5 dl olaj, 1 dl bor


Elkészítése:
A báránybordát megszórjuk sóval és borssl és néhány óráig hagyjuk pácolódni. A mogyorót, a mutármagot és a koriandert kávédarálóval ledaráljuk, a fokhagymát áttörjük, a petrezselyemzöldet felaprítjuk és az egészet egy tálkában összedolgozzuk-elmorzsoljuk. A báránybordákat ebbe a morzsába forgatjuk-nyomogatjuk bele, majd a grillserpenyőben felforrósított olajon (ne tegyük bele egyszerre, inkább utánatöltünk) mindkét felüket szép pirosra sütjük. Végül felöntjük a borral és addig pároljuk, őket, amíg a bor is elpárolog. Nagyon finom, különleges ízű sült, köretként bármi illik hozzá. Mi kenyérrel és vágott savanyúsággal ettük.

EK - 2015/4


5 megjegyzés on "Bárányborda fűszeres kéregben"

Bianka on 2010. október 31. 10:14 írta...

Eszméletlen jó

Kiskukta on 2010. október 31. 12:42 írta...

Megkóstolnám, jól hangzik!

Ami on 2010. október 31. 17:21 írta...

Óóóóm ez az egyik gyengém...
egyszerűen oda vagyok a bárányért, azt hiszem, indulok is hozzátok! UGye marad egy kis kóstoló? :)

Anikó on 2010. október 31. 18:58 írta...

Hú, ez nagyon guszta!!!!

iri on 2010. október 31. 21:09 írta...

Bizony jo lett volna nalatok vacsorazni!

Related Posts with Thumbnails