2011. április 25., hétfő

Cipóban sült sonka/csülök Lajos Mari-módra

Talán mondanom sem kell: nekem ez az igazi. Mert ezzel találkoztam először, mert ezt az ízt ismertem meg. Emlékszem, olyan finom, foszlós lett a kenyér, ami körbefogta a sonkát, hogy olyan finomra nekem addig még sosem sikerült. Most is jó lett, bár nem szeressem túlságosan a mostani adag lisztemet.
Arra is emlékszem, hogy amikor néhány évvel ezelőtt készítettem, akkor sonkából csináltam, és annak ellenére, hogy finom volt, kicsit száraz volt a hús benne. Ezért aztán köztes megoldást választottam ezúttal: jó húsos csülköt vettem hozzá. Megfőztem, a levét pedig lefagyasztottam, jó lesz az bablevesnek valamikor!
És akkor következzen a recept, ami szerint dolgoztam, és amit ebből a könyvből vettem.

Cipóban sült húsvéti csülök

Hozzávalók: kb. 1,5 kg-os csontos füstölt csülök, 1 fej hagyma, 1 fej fokhagyma, 2 babérlevél; a tésztához: 4 g szárított élesztő, 50 dkg liszt, 1 evőkanál só, 1 evőkanál cukor, 2 tojás + 1 tojássárgája, 4 dkg (kb. 4 evőkanál) olaj, 1 teáskanál szárított oregánó, 1 teáskanál fokhagymapor, 2 dl víz, 1 evőkanál tejszín

Elkészítése:
A csülköt forró víz alatt jól átmossuk, késsel kissé meg is kapargathatjuk, majd fazékba/kuktába tesszük és felöntjük annyi hideg vízzel, amennyi épp ellepi. Mellédobunk egy fej megmosott, de hámozatlan hagymát és fokhagymát, 2 babérlevelet és lassú tűzön, lefedve, vajpuhára pároljuk. Én 2 órát főztem kuktában: tökéletes lett. (Mivel kicsit siettem, nem vártam meg, hogy a csülök a levében hűljön ki, hanem két szűrőkanál segítségével óvatosan kiszedtem a léből és egy tányéron hagytam kihűlni.) Amikor annyira hűlt, hogy már nem forró a kéznek, megfogjuk a csontokat és lassú, csavaró mozdulattal szépen kiemeljük őket. Ezután a húst betesszük a hűtőbe, hogy jól megdermedjen.
A tészta hozzávalóiból (kivéve a tojássárgája, a tejszín, az oregánó és a fokhagymapor) kenyértésztát dagasztunk, ki-ki, ahogy szokta, én ezúttal mindent a kenyérsütőgépbe pakoltam, gyorsprogramon összedagasztattam, hagytam kelni félórát, majd hozzáadva az oregánót és a fokhagymaport, ismét elindítottam a gyorsprogramot, csak most hagytam teljesen megkelni (kb.1 óra volt).
A kihűlt csülköt hosszában kettévágjuk úgy, hogy minél szabályosabb darabokat kapjunk. A megkelt tésztát lisztezett deszkán átgyúrjuk, lappá nyújtjuk, majd hosszában ráfektetjük a csülökdarabokat. A tészta hosszanti oldalait megkenjük vízzel, az egyiket ráhajtjuk a csülökre, a másikat pedig ráhajtjuk a tésztára. A tekercset úgy fordítjuk, hogy a tészta vége alulra kerüljön. A két végénél a tésztát lenyomkodjuk, a fölösleget levágjuk, a végeket pedig behajtjuk a tekercs alá. A tojássárgáját elkeverjük a tejszínnel és bekenjük vele a tekercset. A maradék tésztából rudakat sodrunk és berácsozzuk vele a cipót. Végül ezt is lekenjük tejszínes tojással. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a tekercset, kb. 20 percet hagyjuk még kelni, majd 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. A sütő aljába helyezzünk egy vízzel töltött edénykét, hogy a cipó gőzben tudjon foszlósra sülni. 35-40 perc alatt szép aranysárgára sütjük. Az enyém ilyen gyönyörű lett:

KAL - 2018.

9 megjegyzés:

Sz. Zita írta...

Te sem tudsz reggel aludni :)
Megvan már a piros tojás, várják a lányok a locsolókat? De kár, hogy nem vagyunk otthon, hogy menjünk öntözni :)
Érdekes, nálunk mindig töltött bárány volt, kivétel nélkül, én ezeket nem ettem, amiket te készítettél.
Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánunk, puszi.

sedith írta...

Zita, az éjjel sem tudtam, fél 3-ig fenn voltam, István meg hazajött negyed 7-kor, engem meg kidobott az ágy.:P
Igen, a lányok várják a locsolókat, csak még éppen alszanak! A tojások pedig megfőzve várják a lányokat, hogy kezdjünk velük valamit.:)
Kár, bizony, hogy nem vagytok itthon, nem sok fiúcska jön így hozzánk.
Tudod, amikor írtam, hogy nem ettem és nem készítettem még töltött bárányt, pont rád gondoltam, és arra, hogy édesanyád meg éppen ezt szokott.:)

Mézigörl írta...

Utólagosan is kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok Neked és a családodnak! :-DD

Adél írta...

Nagyon guszták lettek az ételeid.
Sok sok locsolot!

Moha írta...

Edit ez gyönyörű lett! Lajos Mari jó kis megbízható receptjeit én is nagyon szeretem.

Kati írta...

Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok neked és egész családodnak!

Unknown írta...

Szia Edith!
Én is ilyet készítettem, csak parasztsonkából. Nagyon finom lett, nem száradt ki, viszont, nekem a kenyér a sonka alatt bizony kicsit "tocsogós" lett. Nem olyan szép, mint a tiéd. De az íze, az nagyon rendben volt! És igen, én is Lajos Mari receptjét követtem!
Puszi, és további szép Húsvétot nektek!
Szilvi

Éva írta...

Hát ez nagyon szép és guszta. Már csak jövőre tudom kipróbálni sajna!

sedith írta...

Köszönöm mindenkinek!:)

Moha, tényleg, amit abból a könyvből készítettem, az eddig mind sikerült!:) És Moha, még tartogatok számodra valamit, megátod a napokban, amikor felteszem.:)

Szilvi, talán nem volt ideje a sonkának eléggé lecsepegni? Én azért szedtem ki a levéből még langyosan, hogy úgy hűljön ki, majd a hűtőben dermesztettem. Azért voltak nálam is olyan "tocsogós" részek, de megfigyeltem, csak ott, ahová kicsit kövérebb rész jutott.

Éva, akkor majd jövőre.:)

Related Posts with Thumbnails