2012. november 1., csütörtök

Póréhagymás, vöröslencsés tészta

Különféleképpen szoktam vásárolni: néha kimondottan egy ételhez vásárolok be, máskor meglátok valami jót vagy olcsót, és majdcsak jó lesz valamihez-alapon megveszem. Így jártam a póréhagymával is. Aprópénzért árulták, eredeti oltyán póréhagyma volt (akik nem tudnák, az oltyánok, azaz az olténiai románok nemzeti eledelüknek tartják); Kicsi, azaz vékony, de finom, aromás. Eleinte mást képzeltem el belőle, valami jellegzetes olténiai eledelt, de végül mégis valami más született meg. Ez:

Nem kimondottan ragu, de nem is teljesen saláta. Vacsorára, ebédre egyaránt tökéletes. Vigyázat, jó tartalmas! Tésztanapon ehető.

Póréhagymás, vörös lencsés tészta

Hozzávalók: 50 dkg póréhagyma, 20 dkg vöröslencse, 10-15 dkg ecetes paprika, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, olaj, 50 dkg csigatészta.

Elkészítése: A póréhagymát karikára vágjuk, és kb. 1/2 dl olajon megdinszteljük. Amikor már jól összeesett, hozzáadjuk a több vízben megmosott, lecsöpögtetett vöröslencsét, és felöntjük annyi hideg vízzel, amennyi bőven ellepi. Magas lángon felforraljuk, majd csendes tűznél, fedő nélkül kb. 10 perc alatt puhára főzzük. Ha a levét elfőné, (ezúttal) forró vízzel pótoljuk. Nem baj, ha kissé leveses marad. Közben a tésztát sós vízben kifőzzük, és leszűrjük. Amikor a lencse megpuhult, hozzáadjuk az ételhez a csíkokra vágott ecetes paprikát meg a finomra aprított petrezselyemzöldet, sózzuk és borsozzuk, majd egyet-kettőt lobbantunk még rajta. Végül belekeverjük a kifőtt tésztát, és tálaljuk.

Megjegyzés: Talán furcsa benne az ecetes paprika, de nagyon finom. Friss paprikával már nem ilyen lenne, az elvinné az ízét a lecsó irányába.

EGÉSZS: - 2013.

0 megjegyzés:

2012. november 1., csütörtök

Póréhagymás, vöröslencsés tészta

Bejegyezte: sedith dátum: 9:23

0 megjegyzés on "Póréhagymás, vöröslencsés tészta"

Related Posts with Thumbnails