2012. november 11., vasárnap

Gyümölcsös szelet sütés nélkül (őszi-téli sütemény)

Az ötletet egyértelműen Edó mogyorós rúdjai adták még akkor, amikor hozzám került a recept az Erdélyi konyha adventi és karácsonyi különszámának ürügyén. :) - És ezzel elárultam azt is, hogy hamarosan új kiadvány jelenik meg a Corvin Kiadó gondozásában, az Erdélyi konyha Adventi és karácsonyi különszáma. Keressétek majd, hamarosan megjelenik!!!

Szóval, már akkor megtetszett a recept, és tegnap, amikor valami édességre fájt a fogam, rögtön beugrott, hogy ez lesz a nyerő. Végül én dióval készítettem, felturbóztam még ezzel-azzal, illetve külön cukrot sem használtam hozzá, az eredmény pedig fennséges lett! Biztos az eredeti recept is isteni, ez viszont annyira finom lett, hogy így, egy-az-egyben meg fogom tartani.

Gyümölcsös szelet sütés nélkül

Hozzávalók: 40 dkg háztartási keksz, 15 dkg dióbél, 10 dkg mazsola, 10 dkg aszalt datolya, 5 dkg aszalt szilva, kb. 7 dkg olvasztott margarin/vaj, 30 dkg hígabb lekvár (kb. egy 4 dl-es üveg), 1-2 teáskanál reszelt, majd aprított narancshéj, 2 evőkanál jó minőségű rumkivonat, tej; a tetejére: 10 dkg étcsokoládé, 3-4 evőkanál olaj.

Elkészítése: A diót száraz serpenyőben megpörköljük. A datolyát és az aszalt szilvát kis darabokra vágjuk. A kekszet és a pörkölt diót sodrófával összetörjük, majd egy tálba tesszük. Hozzáadjuk az aszalványokat meg a narancshéjat is, majd ráöntjük a margarint (mostanában ezt használom, amióta a kislányom nem ehet laktózos tejtermékeket, mert a laktózmentes vaj iszonyú drága, és nem is mindig lehet kapni.:(, mindenesetre, igyekszem minimálisra csökkenteni a használatát, és helyettesíteni egyéb hozzávalókkal, mint pl. itt a lekvár vagy olaj) és a lekvárt. Jól elkeverjük, hozzáadjuk a rumkivonatot, majd annyi tejet adunk még kicsinként hozzá, amennyi szükséges ahhoz, hogy a massza jól összeálljon, de vigyázzunk, hogy nehogy igen ellágyítsuk. Ezután kb. 1,5 ujjnyi vastagságban sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és egy vizes kanállal igyekszünk minél szebben elegyengetni. A csokoládét tálkába tesszük, ráöntjük az olajat, és 2x 30 másodperc alatt a mikróban felolvasztjuk. Ezután simára dolgozzuk, és elsimítjuk a megformázott kekszmassza tetején. 1-2 órára hűtőbe teszsük, hogy az ízek öszeérjenek, és a csokoládé megdermedjen a tetején. Azonban ha van időnk, és főleg türelmünk kivárni, készítsük el egy nappal korábban, mert másnap még finomabb.

KT - 2012/12

5 megjegyzés:

Edó írta...

Jó a továbbgondolás,Edith!Ez a változat nekem sokkal jobban tetszik,hisz egészségesebb :)

marisz57 írta...

Jaj, de jó ez a recept! Tuti, hogy én is megcsinálom!
Nagyon gusztusosak a szeletkéid, szeretnék egyet-kettőt leemelni a tányérról!+

Névtelen írta...

Nagyon klassz! Megcsinálom. Csak azt nem tudom, a reszelt narancshéjat hogyan aprítod tovább? Vagy egy része reszelt, egy másik része aprított? (Akkor inkább kandírozott narancshéjat raknék bele.)
Zizu

sedith írta...

Köszönöm, Edó!:)

Kedves Zizu, a lereszelt narancshéjat egy csomóba gyűjtöttem, és késsel még néhászor belevagdostam, hogy ne legyenek benne túl hosszú héjdarabok. Szerintem kandírozott narancshéjjal még tutibb lenne. :)

Névtelen írta...

Értem, akkor neked a csíkhúzogatós "reszelőd" van. Az én héjreszelőmmel szinte porszerűen apró lesz a citrushéj, azt már nem tudom tovább aprítani. De mindenképpen kipróbálom, mert nagyon gusztusos már így a képernyőn is. :)
Zizu

Related Posts with Thumbnails