2012. december 4., kedd

István-napi mézes pálinka

"... Van-e mézes pálinkátok,/ Van-e mézes pálinkátok?
Ha van, mézes pálinkátok,/ István napját megtartsátok.
Ha nincs mézes, mézeljetek,/ Sok István napját érjetek. ..."

Így szól a régi, hagyományos István- és János-köszöntő dal, amit karácsony másod-, illetve harmadnapján énekeltek az ünnepelteknek. Idősebb rokonoktól pedig azt is megtudtam,  hogyan is mézelték azt a bizonyos  pálinkát.... Ha pedig valakinek kedve szottyan rá, még éppen időben elkészítheti.

István/János-napi mézes pálinka

Hozzávalók: 1 l házi szilva- vagy almapálinka, 5-10 dkg méz, 1 narancs szárított héja, 2-3 rúd fahéj, 1-2 szegfűszeg, 1-2 szegfűbors, esetleg vaníliarúd, csillagánizs, kardamommag.

Elkészítése: A pálinkát nagyobb üvegbe töltjük, és beletesszük a fűszereket. Hagyományosan szárított narancshéjat, fahéjat, szegfűszeget, illetve szegfűborsot tettek bele, újabban azonban egyéb fűszerekkel is gazdagítható az íze. Az üveget lezárjuk, és sötét, hűvös helyen érleljük legalább 2-3 hétig, miközben szinte naponta felrázzuk. Két-három hét után a pálinkát leszűrjük, feloldjuk benne az ízlés szerinti mézet, szép üvegbe öntjük, és félretesszük a kántásoknak, István-, vagy János-napi köszöntőknek.

Tipp: A fűszereket nem szabad kidobni. Még felhasználhatók forralt bor ízesítéséhez, vagy ha kiszárítjuk és megdaráljuk őket, akár mézeskalácsot is fűszerezhetünk a különleges aromájú keverékkel.
ADV - 2012, EX-CR-2016

2 megjegyzés:

Kovács Janka írta...

Jó finom lehet! Úgy lehúznék most egyet belőle ebben a hóesésben:)

Katalin írta...

Nagyon finom lehet ez a fűszeres mézes pálinka. Igazi jó kis téli itóka, szívesen megkóstolnám. Én is csináltam, még a kora nyáron, de fűszerezés nélkül, csak mézet tettem bele, de egy kicsit többel mint Te. És így érlelődött, talán két hónapig is. Finom lett az is, egy kevéske még van belőle...

2012. december 4., kedd

István-napi mézes pálinka

Bejegyezte: sedith dátum: 20:03

2 megjegyzés on "István-napi mézes pálinka"

Kovács Janka on 2012. december 4. 20:42 írta...

Jó finom lehet! Úgy lehúznék most egyet belőle ebben a hóesésben:)

Katalin on 2012. december 4. 20:49 írta...

Nagyon finom lehet ez a fűszeres mézes pálinka. Igazi jó kis téli itóka, szívesen megkóstolnám. Én is csináltam, még a kora nyáron, de fűszerezés nélkül, csak mézet tettem bele, de egy kicsit többel mint Te. És így érlelődött, talán két hónapig is. Finom lett az is, egy kevéske még van belőle...

Related Posts with Thumbnails