2013. május 6., hétfő

Diós, aszalt gyümölcsös brownie

Nagyon megkedveltük a brownie-kat. És nagyon jól lehet variálni is őket. Vaj helyett, ami éppen "nem volt a háznál", amikor megkívántam a sütikészítést, olajat használtam, meg a maradék mogyoróvajat, de nagyon jól sikerült így is. És most a sütési időt is jól eltaláltam. :) Végül stracciatella fagyival ettük, csak a fagylalt a fotózás után érkezett. A maradék pedig, diófagylalttal, egyenesen mennyei volt. 

Diós, aszalt gyümölcsös brownie 

Hozzávalók: 20 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé, 15 dkg olaj, 7 dkg mogyoróvaj, 3 tojás, 20 dkg cukor, 15 dkg őrölt dióbél, 5 dkg finomliszt, 5 dkg aszalt vörösáfonya, 5 dkg mazsola, 5 dkg rahát (elhagyható), késhegynyi só; a tálaláshoz: porcukor, mentalevél, esetleg vaníliafagylalt.

Elkészítése: A csokoládét összetördeljük, és mikróban vagy gőz fölött összeolvasztjuk az olajjal. Simára keverjük, majd beledolgozzuk a mogyoróvajat is. A tojást habosra kavarjuk a cukorral. A dióbelet elvegyítjük a liszttel meg a sóval, és belekeverjük a mazsolát, az apró kockákra vágott rahátot meg a meggyet is. A csokoládés keverékhez adjuk a tojásos masszát, majd simára keverjük a száraz hozzávalókkal. 26 cm átmérőjű szilikonformába öntjük, és 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 10 perc sütés után a sütőt kikapcsoljuk, és a süteményt még 5 percig benne hagyjuk. Akkor jó, ha a közepe még enyhén nyersnek tűnik, miután kihűlt, szépen szeletelhető. Porcukorral megszórva, mentabóbitával, kánikulában pedig vaníliafagylalttal tálaljuk.

Tipp1: Aszalt gyümölcsök helyett 15 dkg kimagozott meggyet is használhatunk hozzá. 
Tipp2: Ha valaki allergiás a dióra, helyette 25 dkg diópótlót is használhat, de akkor felére kell csökkenteni a cukormennyiséget. Én 15 dkg gyümölcscukrot használtam a sütihez.

FF - 2013/5

1 megjegyzés:

Kati írta...

Jó lenne már nekem is kipróbálnom:) Annyi finomat látok a blogokon, mint ez is:)

Related Posts with Thumbnails