2016. február 28., vasárnap

Zöldséges ricottakrém

Néha-néha veszek egy-egy doboz ricottát, márcsak a változatosság kedvéért is. Ma pedig nagyon jó szolgálatot tett, hiszen pillanatok alatt összedobtam belőle ezt a finom, egészséges krémet reggelire.

Zöldséges ricottakrém

Hozzávalók 3-4 személyre: 25 dkg ricotta, 2-2 evőkanál mascarpone és görög joghurt, 1 sárgarépa, 1-2 újhagyma vagy 1 darabka póréhagyma zöldjével együtt, só, bors, kevés citromlé, esetleg friss kapor.

Elkészítése: A sárgarépát finomra reszeljük, a hagymát pedig felaprítjuk. Simára keverjük a ricottával, a mascarponéval meg a joghurttal (ez utóbbiból tetszés szerint többet is lehet tenni). Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, illetve kevés citromlevet kavarunk bele. Friss kaporral is ízesíthetjük (Én nem tettem bele, aki akarta csak rászórta a maga kenyerére), illetve csilipelyhet is kavarhatunk bele. Friss vagy pirított kenyérrel tálaljuk.

0 megjegyzés:

2016. február 28., vasárnap

Zöldséges ricottakrém

Bejegyezte: sedith dátum: 22:08

0 megjegyzés on "Zöldséges ricottakrém"

Related Posts with Thumbnails