2016. október 22., szombat

Fahéjas krumplinudli befőttel

Ez a krumplis tészta készítése továbbra sem igazán kenyerem, pedig igazán finom végeredmények szoktak születni. Mégha túl lágynak, ragacsosnak is tűnik a massza, akkor sem kell belegyúrni több lisztet, inkább kívülről kell belehempergetni a nudlikat, hoyg ne ragadjanak. 

Fahéjas krumplinudli befőttel (Schwäbische Schupfnudeln mit Zimt und Kompott)

Hozzávalók 4 személyre a nudlihoz: 80 dkg lisztesebb, héjában főtt krumpli, 18 dkg liszt, 2 tojás, ½ mokkáskanál só, ½ mokkáskanál szerecsendió; továbbá: liszt a további munkálatokhoz, 2 evőkanál olaj, 3 dkg vaj, só, 1-2 teáskanál őrölt fahéj, porcukor, barackbefőtt, esetleg előzőleg kiolvasztott fagyasztott málna.

Elkészítése: A kihűlt krumplit meghámozzuk, majd lereszeljük a kis lyukú reszelőn. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és nem túl kemény, enyhén ragacsos masszává dolgozzuk (nem kell több lisztet gyúrni bele). A maszsát kétfelé osztjuk, és jól meglisztezett felületen kb. 3 cm-es átmérőjű hengerré formázzuk. Ezután késsel ½ cm vastag korongokra vágjuk, majd jó lisztezett kézzel, vagy esetleg lisztben meghempergetve kisujjnyi nagyságú nudlikká sodorjuk. Egy lábosban bő vizet forralunk, megsózzuk, majd a nudlikat több részletben, hogy kényelmesen férjenek a vízben, kifőzzük. Szűrőbe téve hagyjuk lecsepegni. Miután az összeset kifőztük, és jól lecsepegett, illetve megszikkadt, egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat meg a vajat, hagyjuk, hogy a habzása elmúljon, azaz a vajban lévő víz elpárologjon, majd a serpenyőt gyakran rázogatva megpirítjuk benne a nudlikat. Ezután azonnal tálalhatjuk jól megszórva fahéjas cukorral, illetve valamilyen befőtt vagy friss, esetleg fagyasztott gyümölcs kíséretében. 

EK - 2016/11

2 megjegyzés:

Emese írta...

Inycsiklandoan hangzik,de nem kellenne neked már ropni a krasznai csárdást? 😉 puszillak

sedith írta...

Hát olyat nem roptam, de mást igen, és persze, a megfelelő időben. :) Az utóbbi bejegyzéseket előre megírtam és beütemeztem, különben nem voltam gép előtt. :)
Telefonról léptem be néhányszor 1-2 percre. :)

2016. október 22., szombat

Fahéjas krumplinudli befőttel

Bejegyezte: sedith dátum: 9:37

2 megjegyzés on "Fahéjas krumplinudli befőttel"

Emese on 2016. október 22. 18:56 írta...

Inycsiklandoan hangzik,de nem kellenne neked már ropni a krasznai csárdást? 😉 puszillak

sedith on 2016. október 23. 18:47 írta...

Hát olyat nem roptam, de mást igen, és persze, a megfelelő időben. :) Az utóbbi bejegyzéseket előre megírtam és beütemeztem, különben nem voltam gép előtt. :)
Telefonról léptem be néhányszor 1-2 percre. :)

Related Posts with Thumbnails