2017. október 4., szerda

Zöld szószos paradicsomsaláta grillezett sajttal

Ez a saláta nem most készült, de nekünk még mindig rengeteg a paradicsom a kertben, épp a napokban foglalatoskodtam azzal, hogy a nagy tálnyi koktélparadicsomból valami télen is felhasználhatót gyártsak. :) A sajt eredeti halloumi, Görögországból, isteni finom volt. 

Hozzávalók 4 személyre: 8 szép, nagyjából egyforma méretű paradicsom (lehet többféle is), 2 lila hagyma, só, olívaolaj, 40-50 dkg grillezni való sajt (pl. halloumi);
a szószhoz: 1 csokor petrezselyemzöld, 10-15 bazsalikomlevél, 2 cikk fokhagyma, 1 evőkanál tahini (szezámpaszta), 2-3 evőkanál citromlé, 6-8 evőkanál olívaolaj, só, kevés víz.

Elkészítése:  A paradicsomot és a hagymát szép, egyenletes karikákra vágjuk, a paradicsomot kb. ½ cm vastagra, a hagymát 2-3 mm-esre. A szeleteket kistányérokra helyezzük egymással váltakoztatva, enyhén megsózzuk, és meglocsoljuk kevés olívaolajjal. A szószhoz a zöldfűszereket, a szezámkrémet, a fokhagymát, illetve az olaj és a citromlé felét turmixgépbe pakoljuk, és simára turmixoljuk. Menet közben sózzuk, hozzáadjuk a maradék citromlevet és olajat, illetve vízzel hígítjuk tetszés szerint. Egy grillserpenyőt jól felforrósítunk, nagyon vékonyan megkenjük olívaolajjal, és a 7-8 mm vastagra szeletelt sajtot megrillezzük benne. A tányér közepére helyezzük a sajtot, a paradicsomot meglocsoljuk szósszal, és tálaljuk.

FF - 2017/8

0 megjegyzés:

2017. október 4., szerda

Zöld szószos paradicsomsaláta grillezett sajttal

Bejegyezte: sedith dátum: 22:10

0 megjegyzés on "Zöld szószos paradicsomsaláta grillezett sajttal"

Related Posts with Thumbnails