2011. november 28., hétfő

Csirkemájhab - fotó nélkül

Nem lesz fotó. Egyszerűen nem jutott kézre, olyan hamar elfogyott. Előtte meg szó sem lehetett fotózásról, olyan éhes volt a "banda". :) De kár lenne, hogy elfelejtsem az ötletet, úgyhogy inkább lejegyzem. Az ötlet onnan jött, hogy volt némi hagymás csirkemájmaradékom, amit kár lett volna kidobni, és vajam túl kevés volt ahhoz, hogy finom krémet keverhessek belőle a májjal együtt. Tejszínem viszont volt, és bár az állaga nem olyan volt, mint a tejszínhabnak, lényegesen különbözött a vajjal készült társáétól: könnyedebb, szellősebb ... habosabb volt.:)

Csirkemájhab

Hozzávalók: 30 dkg csirkemáj, 1 hagyma, kevés olaj, 1 dl fehérbor, 2,5 dl édesítetlen habtejszín, só, bors, szerecsendió, esetleg szegfűbors.

Elkészítése: A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a megmosott csirkemájat, felöntjük a borral, és fedő nélkül kb. 10 percig pároljuk. Végül zsírjára sütjük, és megszórjuk sóval meg borssal. A csirkemájat a visszamaradt szafttal és kevés tejszínnel sima péppé dolgozzuk (pl. aprítógépben, vagy le lehet darálni). A maradék tejszínt kemény habbá verjük csipetnyi sóval, majd óvatosan hozzákeverjük a májpéphez. Végül további sóval és borssal, illetve őrölt szerecsendióval és csipetnyi szegfűborssal ízesítjük. Friss vagy pirított kenyérrel egyaránt finom.Citromos tea is jól illik mellé.

6 megjegyzés:

Kata írta...

Hmmmmm...milyen ügyes vagy!:)

Bianka írta...

Izgalmas

Sz. Zita írta...

Hú, ez nagyon fura lehet, szerintem egyedül maradnék vele, senki meg nem kóstolná :(

sedith írta...

Kata, Bianka, Köszönöm. :)

Zita, ha nem szeretitek a májat és főleg a májast, akkor biztos, hogy egyedül maradnál vele. :D Amúgy meg habos állagú májpástétom. :)

Névtelen írta...

Ez isteni! Ha 2 cl Tokaji Aszut is rakunk hozzá vetekedni fog a libamájjal :-)

sedith írta...

Kedves Névtelen! Örülök, hogy tetszik. Én benne vagyok a tokaji aszúban is, semmi jónak elrontója nem vagyok! ;) :) Áldott ünnepet, boldog új évet kívánok! :)

Related Posts with Thumbnails