2011. december 13., kedd

Tárkonyos csirkepaprikás

Régen készült ez az étel, úgy legalább egy jó hónapja. És az ötletét Trinity adta még akkor, amikor elküldte a receptjét a Kifőztükbe. Csak annyi kellett, hogy elolvassam: tárkonyos csirkeragu - s máris éreztem az ízét a számban, és csak azon morgolódtam, hogy ez az egyszerű társítás eddig miért nem jutott nekem eszembe!? Trinity receptje megtalálható a Kifőztük legfrissebb, decemberi számában a 32. oldalon, én viszont úgy készítettem, ahogyan szoktam. És persze, erdélyiesen tálaltam, az elmaradhatatlan puliszkával.:)
Még annyi magyarázatot kell hozzáfűznöm az ételhez, hogy mifelénk, Erdélyben, a tejes-lisztes habarással készült ételeket paprikásnak vagy mártásnak hívjuk. És bár természetesen, jár bele paprika is, mégsem annyi, hogy attól piros színe legyen. Különben én irtó kevés pirospaprikát szoktam használni: évente jó, ha elfogy a 10-15 deka.

Tárkonyos csirkepaprikás

Hozzávalók: 70 dkg csirkeszárny (vékony, hegyes vége nélkül), 1 nagy hagyma, 1 teáskanál pirospaprika, olaj, só, bors, 3 csapott evőkanál liszt, 2 dl tej vagy tejszín, 1 dl tejföl, csipetnyi ecetes tárkony.

Elkészítése: A csirkeszárnyat megmossuk, a vékony végeket levágjuk (abból készíthetünk valamilyen levest), a másik részét pedig a forgónál kettévágjuk. Fölaprítjuk a hagymát, kevés olajon megdinszteljük, megszórjuk pirospaprikával, és felöntjük kb. 0,5 dl vízzel. Amikor fölforrt, beledobjuk a csirkehúst, elkeverjük, megsózzuk, megborsozzuk, és felöntjük annyi vízzel, amennyi a húst éppen ellepi. Fedő alatt, közepes lángon puhára pároljuk. A lisztet simára dolgozzuk a tejjel (ha kell, kevés vízzel is hígíthatjuk), és az elkészült húsra öntjük. Kavargatva jól kiforraljuk. Ha netán túl sűrű lesz a mártás, további tejjel vagy vízzel hígíthatjuk, és újraforraljuk. A tejfölt elkeverjük kevés mártással, majd az egészet az ételhez adjuk. Végül sóval utánaízesítünk, és belekavarjuk az apróra vágott ecetes tárkonyt. Tálaláskor megszórhatjuk rózsaborssal (főleg a színhatás kedvéért), és puliszkát adunk mellé.

EK - 2013/7

8 megjegyzés:

Sz. Zita írta...

Hmmm, de finom, főleg puliszkával :) Én is szoktam tárkonyt tenni hozzá, nagyon jó ízt ad neki.

Shoutforfood írta...

great

Hobbychef írta...

Exelent!

Éva írta...

Nagyon guszta és finom lehet nagyon!Ha nem használsz pirospaprikát akkor mivel helyettesíted?

trollanyu írta...

Imádom a tárkonyt és a puliszkát is:) Mindenképpen el fogom készíteni, mennyei lehet és dekoratív is.

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
sedith írta...

Szia, Csilla! Nagyon örülök, hoyg ízlett! :) Mindenki a saját szájíze és alapanyagai szerint készít valamit, szóval, természetes, hogy te is alakítottál rajta. Mi Erdélyben nem paprikázunk annyira, mint amennyire Magyarországon szokás (bár, ugye, ez is egyéni ízlés kérdése), úgyhogy nálam a max. paprika a normál adagú ételbe az 1 teáskanál. :)
A lényeg, hogy ízlett. :) Milyen szép, különleges neve van a kislányodnak!:)
Jaj, még valami. Tegyél egy tasakocska szárított tárkonyt egy üvegbe, tegyél rá sót (1-2 teáskanál), és öntsd fel ecettel. Rázogasd, hogy a só feloldódjon, és néhány nap múlva már van tárkonyeceted. :) Ha kapsz a piacon friss tárkonyt (de vigyázz, az illatos fajtából legyen), akkor azzal készítsd ugyaníg, így még ecetes tárkonyod is lesz. :) Üdv, és gyere máskor is. :)

Unknown írta...

Kedves Edit!
Köszönöm a tippet, mindenképpen kipróbálom! :)
Hargita a hegyről kapta a nevét! Amikor először jártam Hargitafürdőn, éjszaka érkeztünk. Másnap reggel megláttam mi vesz körül és csak ámultam és ámultam. Akkor szerettem bele örökre a Hargitába. Ez 2006-ban történt. :)

Related Posts with Thumbnails