2016. június 23., csütörtök

Csirkemáj-terrine

Csirkemájpástétom egy kicsit másképp...

Csirkemáj-terrine, azaz csirkemájpástétom formában fagyasztva

Hozzávalók 4-5 személyre: 50 dkg csirkemáj, 2 hagyma, 20-25 dkg vaj, 1-1 teáskanál borókabogyó és rózsabors, 1 babérlevél, só, bors, olaj, 1 evőkanál konyak vagy citromlé.

Elkészítése: Kevés olajon üvegesre dinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a babérlevelet meg az összezúzott bogyós fűszereket, kavargatva pirítjuk egy keveset, majd rádobjuk az átnézett, jól megmosott csirkemájat, enyhén sózzuk-borsozzuk, és közepes lángon, lefedve, néha átforgatva saját levében készre pároljuk. Hagyjuk kihűlni, majd 3-4 csirkemájat félreteszünk, a többit pedig botmixerrel pürésítjük, vagy húsdarálón ledaráljuk. A májpüréhez kanalanként hozzáadjuk a puha vajat, és kézi mixerrel habosra dolgozzuk, miközben ízlés szerint utánasózunk-borsozunk, illetve beledolgozzuk a konyakot vagy citromlevet is. A félretett májat kis kockákra vágjuk, és lazán beleforgatjuk a krémbe. A pástétomot fóliával bélelt formába simítjuk és fagyasztóban jól kifagyasztjuk. Tálalás előtt kiborítjuk, és éles késsel szépen szeleteljük. Ha szobahőn áll, egy idő után teljesen átpuhul, kenhető lesz. Friss zöldségek kíséretében kínáljuk. 
(KT, 2016/7)

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Normális vagyok-e (nem), ha a csirkemáj helyett csokimájat olvasok?
Egy új olvasó.
Hanna

sedith írta...

Kadves, Hanna, előfordul az ilyen! :D
Örülök, hogy itt vagy, gyere máskor is! :)

Related Posts with Thumbnails