2018. május 2., szerda

Grillezett bárány zöldségsalátával

Amióta kertünk van, átlagosan kéthetente grillezünk valamit. Persze, télen kevesebbet, de tavasztól őszig nagyon gyakran, olyan is van, hogy több egymás utáni napon is "sütkérezünk". Az idei szezonban is már nagyon sokminden sült: miccs, csirke, bárány, tarja, illetve egyéb disznóhúsok, és nem utolsó sorban különféle nyársak. Ez a grillezett bárány isteni volt.

Grillezett bárány zöldségsalátával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg - 1 kg csont nélküli bárányhús (pl. combból, nyakból), 1,5 teáskanál só, ½-1 teáskanál őrölt bors, 1 teáskanál fokhagymapor, csilipehely ízlés szerint, 3-5 evőkanál olívaolaj;
a salátához: 1 fej saláta, 1-2 kápia paprika, 1 nagy jégcsapretek, néhány szál újhagyma, só, citromlé, olívaolaj.

Elkészítése: A húst felszeleteljük, ahol vastagabb, bevagdossuk, hogy minél jobban ki tudjuk teríteni, és a fűszerek minél jobban átjárják. A fűszereket öszekeverjük, rászórjuk a hússzeletekre, majd tálba helyezzük úgy, hogy rétegenként meglocsoljuk olívaolajjal. Időnként átforgatva legalább 2 órán át hagyjuk pácolódni majd felforrósított grillrácson (vagy tárcsalapon), közepes erősségű parázs fölött szép pirosra sütjük. A salátához a salátafejet leveleire szedjük, jól megmossuk, majd konyharuhába téve jól megszárítgatjuk. Összetépkedjük, és tálba tesszük a vékonyan felszeletelt jégcsapretekkel és kápiával, illetve a feldarabolt újhagymával együtt. Összeforgatjuk, sóval, citromlével és olívaolajjal meglocsolva kínáljuk.

ÉÍ - 2018/NYÁR

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails