2018. december 29., szombat

Leveles tésztában sült hal csilis őszibarackcsatnival

Nagyon rég nem ettünk halat, nem tudom, miért, de így alalakult. Ez a recept is évekkel ezelőtt készült (épp megnéztem, 2014. július 27-én :D ), csak tavaly nyáron megtaláltam a fotóját meg a lejegyzetelt receptet, és így ajánlottam a 2019-es évi Erdélyi Konyha Kalendáriumba. Most pedig, mivel éppen rohamosan közeleg a Szilveszter, kedves olvasóimnak is ajánlom. Kicsit érdekesebb, másabb recept, mint a hagyományos halszeletek, de nagyon finom, sőt, mennyei. Az sem baj, ha kihűl, éppen annyira élvezhető úgy is, mint melegen, tehát akár svédasztalra is elkészíthető. 

Hozzávalók (4 személyre): 1 kg halfilé, só, bors, csili- és fokhagymapor, rozmaring; 50-60 dkg fagyasztott leveles tészta, 1-2 tojás, lenmag;
a csatnihoz: 4-5 őszibarack befőttből, levével együtt, 1 hagyma, 1 kisebb csili, olaj, 1-2 evőkanál keményítő, néhány evőkanál tejszín, friss rozmaring.

Elkészítése:  A halfilét kb. kétujjnyi vastag szeletekre vágjuk, majd beszórjuk só, bors, csili- és fokhagymapor, illetve finomra aprított rozmaring keverékével. A kiolvadt leveles tésztát kiterítjük vagy kinyújtjuk, kb. 10x10 cm-es négyzetekre vágjuk, ráfektetünk egy-egy haldarabot, és kétoldalról sarkosan összefogjuk. A sarkokat megkenhetjük kevés vízzel, hogy összetapadjanak. Ezután lekenjük felvert tojással, megszórjuk lenmaggal, és 200 fokos sütőben szép aranybarnára sütjük (kb. 20 perc). A csatnihoz a finomra aprított hagymát megdinszteljük kevés forró olajon, rádobjuk az összeaprított csilit meg rozmaringot, és együtt dinszteljük tovább. Ráöntjük a befőtt levét, és 5-10 perc alatt puhára pároljuk. Ekkor hozzáadjuk az összedarabolt barackot, majd besűrítjük a kevés vízzel elkevert keményítővel. Beletesszük az ízlés szerinti tejszínt, ha szükséges, felengedjük még kevés vízzel, és jól kiforraljuk. A tésztában sült hallal kínáljuk.

Megjegyzés: Ha valaki nem szeretné a halas-gyümölcsös kombinációt, nyugodtan kínálhatunk mellé zöldégsalátát vagy más, pl. fokhagymás joghurtszószt is. 

KAL - 2019.

Papucei cu pește și sos de piersici

Ingrediente pentru 4 persoane: 1 kg file de pește, sare, piper, praf de chili, usturoi granulat, rozmarin; 600 g aluat de foitaj, 1-2 ouă, semințe de in;
pentru sos: 4-5 piersici din compot cu zeamă cu tot, 1 ceapă, 1 chili mai mic, 1-2 linguri amidon alimentar, câteva linguri de smântână dulce, rozmarin proaspăt, sare.

Prepararea: Fileurile de pește se taie în fâșii de cca. 2 degete grosime (ca pt. fish fingers) și se condimentează cu amestecul de sare, piper, chili, usturoi granulat și rozmarin mărunțit. Aluatul se lasă la decongelat, se întinde subțire și se taie în pătrățele cu latura de 8-10 cm (în funcție de mărimea fâșiilor de pește). Pe fiecare se așază câte o bucată de pește condimentat, după care se
prind două colțuri și se suprapun strângându-le bine să nu se desfacă. Papuceii se ung apoi cu ou bătut, se presară cu semințe de in, și se coc în cuptor la 200 grade până ce devin aurii (cca. 20 minute).
Pentru sos se călește ceapa tăiată mărunt în puțin ulei, se adaugă chili/ul și rozmarinul mărunțit și se călesc mai departe împreună câteva secunde. Se toarnă zeama compotului și se fierbe totul la foc mic 5-10 minute. Se adaugă piersicile tăiate cubulețe, se lasă să dea în câteva clocote, după care se îngroașă cu amidonul amestecat cu puțină apă rece. Se adaugă smântâna, se săreayă după gust, iar dacă sosul este prea gros, se mai subțiază cu apă și se lasă să fiarbă bine. Se servește alături de papuceii cu pește.

Observație: În loc de sosul cu piersici papuceii se pot servi și alături de salate de sezon sau de exemplu cu sos de iaurt cu usturoi. 

BA - 2019/2.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails