2019. január 29., kedd

Paradicsomos, pikáns szalámiragu

Szilveszterre készült, és nagyon finom volt. Jó minőségű szalámikat kell használni hozzá, vagy akár kolbásszal is elkészíthető. Svédasztalon sok személynek elegendő, egy villásreggelihez vagy vacsorára kb. 4-nek.

Paradicsomos, pikáns szalámiragu

Hozzávalók: 25 dkg paprikás szalámi, 15 dkg pikáns szalámi, 2-3 hagyma, 3-4 cikk fokhagyma, 2-3 paradicsom, 1 csokor petrezselyemzöl, olaj, só.

Elkészítése: Kevés forró olajon megfuttatjuk a kis kockákra vágott paprikás szalámit, míg szép színét kissé ki nem engedi. Ezután hozzáadjuk a pikáns szalámit is (szintén darabolva), kavargatjuk 1-2 percig, majd beletesszük a csíkokra vágott hagymát. Szintén kavargatjuk néhány percig, míg a hagyma jól össze nem keveredik a paprikás zsiradékkal, és kissé össze nem esik. Ekkor kicsinként vizet öntünk rá, és fedő alatt, néha megkeverve addig pároljuk, míg a szalámi el nem készül, végül pedig, fedő nélkül, míg a leve el nem fő. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott paradicsomot meg a zúzott fokhagymát, további kb. 5 percig rotyogtatjuk még, majd belekeverjük az aprított petrezselyemzöldet, ha szükséges sózzuk, és lefedve hagyjuk egy kicsit, hogy az ízek jól összeérjenek.

NÚ - 2019/Máj.7.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails