2020. december 27., vasárnap

Adventikoszorú-előétel

Az adventikoszorú-előétel képét egyszer régebb a Pinterest-en láttam meg, és amikor a lányom kitalálta, hogy a fasírtokból, koktélparadicsomból és minimozzarellából nyársakat szeretne készíteni, rögtön beugrott ez a koszorúötlet, kiegészítettük még némi egyéb hozzávalóval is, és koszorúvá rendeztük a tányéron. Kitűnő módja annak, hogy valami egyszerűt, valami hétköznapit látványos módon, kreatívan tálaljunk.

Adventikoszorú-előétel

Hozzávalók: 2 doboz minimozzarella, koktélparadicsom, aprófasírt, sonkaszeletek, uborkaszeletek, olajbogyó, rozmaringágacskák.

Elkészítése: A koktélparadicsomot és a fasírtot attól függően, hogy mekkorák, egészben hagyjuk vagy kettévágjuk. Az alapanyagokat tetszés szerinti sorrendben (sőt, jobb is, ha nem egyformák a nyársak) kb. 10 cm-es nyársakra húzzuk, majd egy nagyobb tálalótányéron koszorú alakban rendezzük el. Miután a nyársakat elrendeztük, a rozmarigágakat kisebb darabokra tépjük, és itt-ott beleszurkáljuk a koszorúba. A fentieken kívül még bármit felhasználhatunk hozzá: szalámiszeleteket, sült sajtgolyókat, egyéb zöldségkarikákat, zöld olajbogyót stb. Rozmaring helyett pedig olyan zöldet használunk, ami éppen van itthon: petrezselyem, kapor, bazsalikom stb.

Szilveszterre is egyszerű és nagyszerű ötlet. :)

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon szép mutatós koszorút készítettetek! Es persze nagyon finom is lehetett 😀.
Igy utólag kívánok szép napokat, ami hátra van még az ünnepekből 😁

sedith írta...

Kedves Katalin, köszönjük nagyon szépen! És hasonló jókat kívánok én is nektek! :) Boldog új évet! :)

Related Posts with Thumbnails