2020. december 31., csütörtök

Hústekercs hálóban

Hústekercs hálóban

Hozzávalók: 1 sertés- vagy bárányháló, 60 dkg vegyes darált hús (nálam pulyka, marha és disznó volt), 10 dkg friss szalonna ledarálva, 1 kisebb sertésszűzpecsenye, 1 tojás, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa, só, bors, pirospaprika, pici fokjhagymapor, 2-3 cikk fokhagyma, ½ teáskanál őröllt szegfűbors.

Elkészítése: A sertés- vagy bárányhálót beáztatjuk langyos vízbe, és ott hagyjuk felhasználásig. A szűzpecsenyét megszórjuk só, bors és kevés fokhagymapor keverékével, majd félretesszük. A vegyes húst és a ledarált szalonnát összekeverjük, hozzáadjuk a tojást, az ízlés szerinti fűszereket, valamint a zsemlemorzsából annyit, hogy a massza ne legyen túl lágy, hanem formázható legyen. A hálót jól lecsepegtetjük, papírtörlővel fel is itathatjuk róla a vizet, és ráterítjük egy deszkára. Kb. tenyérnyi széles sávban darált húst simítuunk rá, ennek közepére helyezzük a szűzspecsenyét, majd befedjük-bevonjuk a maradék darált hússal. Az egészet beletekerjük a hálóba, majd sütőpapírba, illetve alufóliába tekerjük, két végét jól megcsavarjuk, és tepsibe téve, vizet öntve alá kb. 1-1,5 óra alatt készre sütjük-pároljuk. Miután kihűlt, kivesszük az alufóliából és szeletelve helyezzük a hidegtálra. Aki ügyes, spárgával meg is kötözheti, és akkor bele lehet főzni akár valamilyen levesbe, akár a töltött káposztába. Fel is lehet füstölni, akinek van módja rá…

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon vidám szilvesztert és boldog új évet 2021-re! 😁 Ilyen sok finomság mellett biztos meglesz!

sedith írta...

Szia, Katalin! Megvolt a szilveszter, és valóban, jól éreztük magunkat, köszönjük szépen. Reggelig társasoztunk. :D
Finomságok is voltak, de nem ez, ez még karácsonyi hidegtál volt. :)
Köszönöm szépen a jókívánságokat! Viszont kívánom! :)

Related Posts with Thumbnails