2010. június 30., szerda

I. Erdélyi konyha csapatépítő találkozó - 1. nap

Nagy-nagy izgalommal vártam a múlt pénteket. Izgultam, hogy lányaim meggyógyuljanak, hogy ne jöjjön közbe semmi előre nem látott dolog, hogy másoknál is minden rendben legyen és találkozhassunk. Izgultam, hogy elkészüljek mindennel, a pakolással, Férjecském zenészruháinak a kivasalásával, hogy semmit se felejtsek itthon, és izgultam, hogy vajon milyen érzés lesz élőben találkozni azokkal, akiket már több, mint egy éve "ismerek", és akikkel már több hónapja együtt dolgozunk, mégha csak az éteren keresztül is. Szóval, izgultam. Akkor is, amikor megcsörrent a telefonom, és Alíz jelezte, hogy hamarosan nálunk vannak, akkor is, amikor nem láttam-találtam őket, és akkor is, amikor rájöttem, hogy a telefonom otthon maradt. Hát amikor sorra fedeztem fel az arcokat: Jutkát, Ottit és Edót! Zsuzsit nem találtam, és nagyon szomorú is voltam miatta, de egyszer biztos vele is megismerekedem! Ugyanakkor örömmel töltött el, hogy megismerhettem Áront, Alíz fiát, Alinát, a barátnőjét, és Antóniát, Alíz gyönyörűszép lányát, akiknek társaságát végül Déváig élvezhettem. :)

A nálam töltött órácska és kávézás alatt úgy éreztem, hogy ősidők óta ismerjük egymást, oylan felszabadultan beszélgettek, viselkedtek a vendégeim, mintha tényleg otthon lettek volna. Én még vegyes érzelmekkel voltam teli: nagyon örültem az érkezésüknek, nagyon vártam az indulást és a reánk váró kalandokat, de a szívem másik fele tele volt szomorúsággal: itthon kellett hagynom a lányaimat, akikkel megbeszéltük ugyan, hogy elmegyek, és ők a mamájukkal meg apukájukkal maradnak, de kissé mégis úgy éreztem, hogy becsapom őket, mert nem mondtam el, hogy több napra megyek. De fölösleges lett volna pluszban keserítenem őket.

Aztán elindultunk. Utazásunk, szerencsére, eseménytelenül telt. Némi izgalomra csak az adott okot, hogy nem sokkal Marosvásárhely után megállított a rendőr, de szerencsére csak tanúskodni. "GPS-rendszerem" egyszer-kétszer felmondta a szolgálatot, ugyanis Sebes városát nem sikerült kikerülni (honnan tudtam volna, hogy Vinc felé kell térni?) és Dévára is háromszor érkeztünk meg félóra leforgása alatt:D, de honnan tudhattuk volna, hogy Dévának ilyen cseles a bejárata?:) No, de egyszercsak ott voltunk mi is a benzinkútnál, ahol a lányok, a másik autóból, már javában beszélgettek Karcsival (Varga Károly, a Corvin Kiadó igazgatója).

Innen egyenesen a kiadóba és a nyomdába hajtottunk, ahol megismerkedtünk a dévai kollégákkal: a szerkesztőkkel, Ágnessel, Karcsi feleségével és az egyik terjesztővel, Vilmával. Miközben végigjártuk a helyiségeket és a nyomdát, jutott idő egy kis tereferére, nevetgélésre is:


Az új lapok készen állnak a kihordásra:

Útban Nagyág felé:

Szétnézünk Nagyágon:



Egy-egy szál rózsával, egy Erdélyi konyha-mappával és egy könyvcsomaggal vártak minket. Mi pedig egy túlélőcsomaggal kedveskedtünk házigazdáinknak.

A Nap utolsó sugaraiban fürdik a nyaraló:

... és a kert:



Már ég a tábortűz:

A csapat másik része a teraszon beszélget:

Készül a vacsora (Judit fotói):



Sül a husi (Alíz fotói):


Az este nagyon jó hangulatban telt: körülálltuk a tábortüzet, énekeltünk, ettünk, nevetgéltünk, ámultunk és bámultunk Antónia "zsonglőrprodukcióján" (amiről a videót nem tudom feltölteni), beszélgettünk, volt aki szaunázott, majd fürdött a medencében, miközben mi fagytunk meg:D, majd folytattuk a beszélgetést benn, az erkélyen vagy a szobáinkban. Én negyed kettőkor tértem nyugovóra aznap éjjel, de volt, aki nálamnál később feküdt le. :)

6 megjegyzés:

Ottis írta...

Hűha, te aztán ügyes vagy, nem olyan szűkszavú mint én!Nagyon jó olvasni, mert így kicsit újra átélem!

Gina írta...

Jó volt olvasni,mint ha mi is részesei lettünk volna.

szannalina írta...

A lányokhoz, mar írtam, örvendek, hogy jól érezted magad, magatokat, hogy volt egy kis kikapcsolodásra idő! Nagyon ügyesek vagytok, olyan sok finomságot készítettetek, hogy a képekből is jól lehetett lakni, nagyokat nyelni.
Sok-sok tartalmas lapszámot kívánok nektek!

Bianka írta...

Olyan szép Erdély és olyan jó lehetett nektek. Én legalább 6 éve nem jártam arra.

Jutka írta...

Nekem is az volt az érzésem, mint akik már 1000 éve ismerjük egymást..csacsogtunk és csacsogtunk :D

Mónika írta...

Ez a heted blogger találkozókról szólt!
:)

Látni a képekből, hogy nem fogyitáborba jártatok, mint ezt már Edónak is írtam!
:))))))))

folytatás?

Puszilunk,

Móni

2010. június 30., szerda

I. Erdélyi konyha csapatépítő találkozó - 1. nap

Bejegyezte: sedith dátum: 18:48
Nagy-nagy izgalommal vártam a múlt pénteket. Izgultam, hogy lányaim meggyógyuljanak, hogy ne jöjjön közbe semmi előre nem látott dolog, hogy másoknál is minden rendben legyen és találkozhassunk. Izgultam, hogy elkészüljek mindennel, a pakolással, Férjecském zenészruháinak a kivasalásával, hogy semmit se felejtsek itthon, és izgultam, hogy vajon milyen érzés lesz élőben találkozni azokkal, akiket már több, mint egy éve "ismerek", és akikkel már több hónapja együtt dolgozunk, mégha csak az éteren keresztül is. Szóval, izgultam. Akkor is, amikor megcsörrent a telefonom, és Alíz jelezte, hogy hamarosan nálunk vannak, akkor is, amikor nem láttam-találtam őket, és akkor is, amikor rájöttem, hogy a telefonom otthon maradt. Hát amikor sorra fedeztem fel az arcokat: Jutkát, Ottit és Edót! Zsuzsit nem találtam, és nagyon szomorú is voltam miatta, de egyszer biztos vele is megismerekedem! Ugyanakkor örömmel töltött el, hogy megismerhettem Áront, Alíz fiát, Alinát, a barátnőjét, és Antóniát, Alíz gyönyörűszép lányát, akiknek társaságát végül Déváig élvezhettem. :)

A nálam töltött órácska és kávézás alatt úgy éreztem, hogy ősidők óta ismerjük egymást, oylan felszabadultan beszélgettek, viselkedtek a vendégeim, mintha tényleg otthon lettek volna. Én még vegyes érzelmekkel voltam teli: nagyon örültem az érkezésüknek, nagyon vártam az indulást és a reánk váró kalandokat, de a szívem másik fele tele volt szomorúsággal: itthon kellett hagynom a lányaimat, akikkel megbeszéltük ugyan, hogy elmegyek, és ők a mamájukkal meg apukájukkal maradnak, de kissé mégis úgy éreztem, hogy becsapom őket, mert nem mondtam el, hogy több napra megyek. De fölösleges lett volna pluszban keserítenem őket.

Aztán elindultunk. Utazásunk, szerencsére, eseménytelenül telt. Némi izgalomra csak az adott okot, hogy nem sokkal Marosvásárhely után megállított a rendőr, de szerencsére csak tanúskodni. "GPS-rendszerem" egyszer-kétszer felmondta a szolgálatot, ugyanis Sebes városát nem sikerült kikerülni (honnan tudtam volna, hogy Vinc felé kell térni?) és Dévára is háromszor érkeztünk meg félóra leforgása alatt:D, de honnan tudhattuk volna, hogy Dévának ilyen cseles a bejárata?:) No, de egyszercsak ott voltunk mi is a benzinkútnál, ahol a lányok, a másik autóból, már javában beszélgettek Karcsival (Varga Károly, a Corvin Kiadó igazgatója).

Innen egyenesen a kiadóba és a nyomdába hajtottunk, ahol megismerkedtünk a dévai kollégákkal: a szerkesztőkkel, Ágnessel, Karcsi feleségével és az egyik terjesztővel, Vilmával. Miközben végigjártuk a helyiségeket és a nyomdát, jutott idő egy kis tereferére, nevetgélésre is:


Az új lapok készen állnak a kihordásra:

Útban Nagyág felé:

Szétnézünk Nagyágon:



Egy-egy szál rózsával, egy Erdélyi konyha-mappával és egy könyvcsomaggal vártak minket. Mi pedig egy túlélőcsomaggal kedveskedtünk házigazdáinknak.

A Nap utolsó sugaraiban fürdik a nyaraló:

... és a kert:



Már ég a tábortűz:

A csapat másik része a teraszon beszélget:

Készül a vacsora (Judit fotói):



Sül a husi (Alíz fotói):


Az este nagyon jó hangulatban telt: körülálltuk a tábortüzet, énekeltünk, ettünk, nevetgéltünk, ámultunk és bámultunk Antónia "zsonglőrprodukcióján" (amiről a videót nem tudom feltölteni), beszélgettünk, volt aki szaunázott, majd fürdött a medencében, miközben mi fagytunk meg:D, majd folytattuk a beszélgetést benn, az erkélyen vagy a szobáinkban. Én negyed kettőkor tértem nyugovóra aznap éjjel, de volt, aki nálamnál később feküdt le. :)

6 megjegyzés on "I. Erdélyi konyha csapatépítő találkozó - 1. nap"

Ottis on 2010. június 30. 22:01 írta...

Hűha, te aztán ügyes vagy, nem olyan szűkszavú mint én!Nagyon jó olvasni, mert így kicsit újra átélem!

Gina on 2010. június 30. 22:33 írta...

Jó volt olvasni,mint ha mi is részesei lettünk volna.

szannalina on 2010. június 30. 23:32 írta...

A lányokhoz, mar írtam, örvendek, hogy jól érezted magad, magatokat, hogy volt egy kis kikapcsolodásra idő! Nagyon ügyesek vagytok, olyan sok finomságot készítettetek, hogy a képekből is jól lehetett lakni, nagyokat nyelni.
Sok-sok tartalmas lapszámot kívánok nektek!

Bianka on 2010. július 1. 10:02 írta...

Olyan szép Erdély és olyan jó lehetett nektek. Én legalább 6 éve nem jártam arra.

Jutka on 2010. július 1. 11:57 írta...

Nekem is az volt az érzésem, mint akik már 1000 éve ismerjük egymást..csacsogtunk és csacsogtunk :D

Mónika on 2010. július 1. 12:53 írta...

Ez a heted blogger találkozókról szólt!
:)

Látni a képekből, hogy nem fogyitáborba jártatok, mint ezt már Edónak is írtam!
:))))))))

folytatás?

Puszilunk,

Móni

Related Posts with Thumbnails