Mit vacsorázni? Ez volt a nagy keleti kérdés. Aztán szétnéztem egy kicsit a hűtőben-kamrában, és ez lett belőle. Mindenki imádta - még a halat nem szerető nagylányom is :O, és kikötötték: ezentúl gyakran készüljön.
Zöldséges-mascarponés halkrém
Hozzávalók 4-5 személyre: 25 dkg mascarpone, 2-3 evőkanál joghurt, 2-3 evőkanál tejföl, 1 tonhalkonzerv (aprított, saját levében), 1 sárgarépa, 1 vékony póréhagyma vagy 1 kicsi lila hagyma, 1 kicsi kápia paprika, só, fehérbors, citromlé, ízlés szerint csilipehely, esetleg petrezselyemzöld és kevés tejszín vagy tej.
Elkészítése: A halkonzervet leszűrjük, a zöldségeket meghámozzuk-tisztítjuk. A sárgarépát finomra reszeljük, a póréhagymát felaprítjuk, a paprikát kis kockákra vágjuk. A mascarponét kézi mixerrel kavarni kezdjük, majd rendre hozzáadjuk a joghurtot meg a tejfölt. Belekavarjuk a zöldségeket, és végül a leszűrt halhúst is. Sóval, fehérborssal és citromlével ízesítjük; ha esetleg túl sűrű lenne, kevés tejszínnel vagy tejjel tehetjük kenhetőbbé. Ha szeretnénk, petrezselyemzöldet is keverhetünk bele, illetve tetszés szerint csilipehellyel is ízesíthetjük. Friss kenyérrel, tea kíséretében kínáljuk.
FI - 2015/10
2014. október 31., péntek
2014. október 30., csütörtök
Céklás-meggyes "pinkie"
Merthogy igazából brownie, de mivel fehér csokoládéval készült, és szép rózsanszínű lett a piros hozzávalóktól, hát nem logikus, hogy "pinkie" a neve? Ott volt a céklám, és gyorsan (!!!) brownie-t akartam sütni vele. De aztán eszembe jutott, mi lenne, ha fehér csokoládéval kombinálnám? És lőn. Előre szólok: töményen csokoládés!!! És előre szólok: addiktív is!!! A cékla szép színt kölcsönöz neki, a meggyszemek pedig enyhén ellensúlyozzák az amúgy édes (de nem túlzottan) süteményt. Ezúttal normál fehér csokit használtam hozzá, további édesítésként pedig azért került fruktóz bele, mert nekem csak ilyenem van itthon. :) Igazából a normál brownie-receptem szerint készítettem, csak adaptáltam kissé a változtatásokhoz. :) Azt ajánlom, a lehető leggyorsabban próbáljátok ki!!!
Céklás-meggyes "pinkie"
Hozzávalók kb. 35*25 cm-es tepsihez: 40 dkg nyers cékla, 15 dkg kimagozott meggy (fagyasztott), 30 dkg fehér csokoládé, 20 dkg vaj, 5 nagy tojás (6, ha kisebbek), 15 dkg fruktóz vagy 20 dkg cukor, 22 dkg liszt.
Elkészítése: A céklát meghámozzuk, lereszeljük a nagylyukú reszelőn, és 2-2,5 dl vizet apránként aláöntve, gyakran kavargatva kb. 20 perc alatt megpároljuk. ezután botmixerrel kissé összetörjük. A vajat és az összetördelt csokoládét mikróban vagy vízgőz fölött összeolvasztjuk, majd simára keverjük. Hozzáadjuk a céklapürét, és jól eldolgozzuk. Az egész tojásokat kézi mixer segítségével habosra verjük a fruktózzal/cukorral, majd beleforgatjuk a meggyet, a csokoládés-céklás keveréket, és végül a lisztet. óvatos mozdulatokkal alaposan összeforgatjuk. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és 200 fokra előmelegített sütőben sütjük 8-10 percig, majd a hőt 160-170 fokra csökkentve sütjük további kb. 10 percig. Akkor jó, ha enyhe nyomásra még kissé nyersnek tűnik. (Nem lesz az.)
Megjegyzés: Ha valakinek főtt céklája van elfekvőben, természetesen, azzal is készítheti: lereszeli, kissé összemixeli, és mehet minden tovább a leírtak szerint.

Címkék:
brownie,
cékla,
csokoládés,
gyors,
sütemények
Zsályás-kurkumás sütőtökkrémleves
Nagylányom megkóstolta, nyaminak nevezte, kért belőle, majd néhány kanálnyi után azt mondta, mégsem annyira finom. És a másik kettőnek sem ízlett. Pedig nagyon finom lett. Így az a "megerőltető" feladat várt rám, hogy nekem kellett megenni az egészet. Becs'szó, egyáltalán nem bántam. Próbáljátok ki, és akkor elhiszitek nekem...
Zsályás-kurkumás sütőtökkrémleves csilis balzsamecetkrémmel
Hozzávalók 4-5 személyre: 1 vékony póréhagyma vagy 1 hagyma, 8-10 friss vagy szárított zsályalevél, 1 mokkáskanál kurkumapor, 50 dkg sült sütőtökhús, 1-1,5 dl tejszín, víz, só, bors, citromlé, olaj; a balzsamecetkrémhez: 1 kisebb csípős paprika, 3-4 evőkanál olívaolaj, 2-3 evőkanál balzsamecet, 1 evőkanál méz, só.
Elkészítése: A póréhagymát finomra aprítjuk, és megdinszteljük kevés felforrósított olajon. Rádobjuk a felaprított zsályaleveleket, rászórjuk a kurkumát, egyet-kettőt kavarunk rajta, és azonnal fölöntjük 2 dl forró vízzel. Hagyjuk főni, amíg zsírjára nem kezd sülni. Ekkor beletesszük a darabokra vágott sütőtökhúst, hozzáöntünk kevés vizet, és botmixerrel az egészet simára dolgozzuk. Hozzáöntjük a tejszínt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd további vízzel tetszés szerinti sűrűségűre hígítjuk. Jól kiforraljuk, majd citromlével igazítunk egy keveset az ízén. Az olívaolajat felforrósítjuk, rádobjuk a felaprított csípős paprikát, egyet kavarunk rajta, és félre is vesszük a lángról. A mézet simára keverjük a balzsamecettel meg kevés sóval, majd fokozatosan belekeverjük a csípős olajat is. Aki csípősebben szereti, a paprikadarabokat is benne hagyhatja. Tálaláskor a levesre kevés balzsamecetkrémet locsolunk. Így kerek a leves íze.
KAL - 2016.

2014. október 25., szombat
Merluciusfilé hagymás céklasalátával
Még egy finomság a céklás ételek sorában:
Merluciusfilé
hagymás céklasalátával
Hozzávalók 4
személyre: 1 kg merlucius- vagy más halfilé, só, bors, fokhagymapor,
pirospaprika, olívaolaj; a salátához: 60 dkg cékla, 1 fej fokhagyma, 1-2 lila
hagyma, só, bors, 4-5 evőkanál olívaolaj, 2-3 evőkanál balzsamecet, 1-2
evőkanál méz vagy barna cukor; a tálaláshoz: tejföl.
Elksézítése: A
céklát egyenként alufóliadarabokra helyezzük, mindegyiket alaposan megszórjuk
sóval, meglocsoljuk 1-2 evőkanál olívaolajjal, és mellédobunk 3-4 hámozatlan fokhagymacikket.
Ezután becsomagoljuk őket, tepsire vagy hőálló tálba helyezzük a csomagokat, és
200 fokon kb. 1,5 órán át sütjük. A mézet vagy a barna cukrot enyhén
karamellizáljuk, hozzáöntjük a balzsamecetet, fölforraljuk, majd félrevesszük a
lángról, és simára kavarjuk az olívaolajjal. Kevés sóval ízesítjük. Miután a
cékla megsült, meghámozzuk, tetszés szerint daraboljuk vagy szeleteljük, kissé
megsózzuk, összeforgatjuk a vékony csíkokra vágott hagymával meg a finomra
aprított petrezselyemzölddel, és leöntjük az elkészített öntettel. Ha van rá
időnk, hagyjuk 1-2 órát hidegben, hogy az ízek összeérjenek. A halszeleteket
sóval, borssal, fokhagymaporral és pirospaprikával ízesítjük, majd kevés
felforrósított olívaolajon aranysárgára sütjük. A saláta mellé kínáljuk tejföl
kíséretében.
EK - 2014/11
EK - 2014/11
2014. október 24., péntek
Céklás márványtekercs
Érdekes kinézetű és ízvilágú tekercset készítettem a múltkor. A darált húst főtt, reszelt céklával kevertem el, és így ízesítettem tovább. Egyetlen dolgot változtatnék: a cékla felét nem reszelném ezentúl, hanem kis kockákra vágnám, hoyg még szebben látszódjék. A receptbe már így is írtam bele. Kitűnő azok számára is, akik most ismerkednek a cékla ízével, mert nem túl intenzív.
Céklás
márványtekercs
Hozzávalók 4-5
személyre: 15 dkg főtt vagy sült cékla, 80 dkg kicsontozott csirkemell, 1 tojássárgája,
1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, 5-6 cikk fokhagyma,1-2 csipetnyi őrölt
kömény, olaj; a tálaláshoz krumplipüré.
EK - 2014/11
Címkék:
csirke,
előételek,
felvágottak,
főfogás,
hidegtálra valók,
húsos
2014. október 22., szerda
Kelbimbós zöldségleves
Már javában terem a kertben a kelbimbó, most már szép gömböcskékké alakultak a kis hajtások a levelek "hónaljában". 3-4 nagy maréknyit szedek egyszerre, és ez már akár két ételhez is elegendő. A legutóbbi adagból kelbimbós brokkolikérmleves és ez a zöldségleves készült.
Kelbimbós
zöldségleves
Hozzávalók 4
személyre: 1 csirke csontos részei, 3 sárgarépa, 1-2 petrezselyemgyökér, 1-2
szeletke zellergumó, 2 hagyma vagy 1 arasznyi póréhagyma, 30 dkg aprószemű
kelbimbó, 2 maréknyi cérnametélt, só, kevés citromlé.
Elkészítése: A csontos részeket főni tesszük hideg vízben. Miután
fölforrt, lehabozzuk, majd rendre beletesszük a tetszés szerint feldarabolt
hagymát, sárgarépát, petrezselyemgyökeret és zellert, illetve az egészben
hagyott vagy felezett kelbimbót. Megsózzuk, és az egészet puhára főzzük. Amikor
minden zöldség elkészült, beledobjuk a kissé összetört cérnametéltet, 1-2
percig forraljuk még, majd utánasózunk, és nagyon kevés citromlével igazítunk
az ízén (nem kell savanyítani, csak a zöldségek édességét ellensúlyozni). A
csontokat kiszedjük a levesből, leszedjük róla a húst, és visszatesszük a
levesbe. Csípős paprikát kínálunk mellé. FI - 2014/11
2014. október 21., kedd
Céklasaláta kéksajttal, dióval, pikáns öntettel
Az ízek egyszerűen tanulhatók. És bizonyítható a fejlődés, legalábbis nálunk. Ugyebár, nagyon sokan idegenkednek az új ízektől, párosításoktól, s ha cékláról vagy egyéb hasonló zöldségről van szó, akkor annál inkább. A férjem például évekkel ezelőttig csak a köményes-tormás céklasalátát ette meg, azóta viszont, ahogy egyre több mindent kipróbáltam a bíborszínű zöldséggel, úgy változott, fejlődött az ő ízlése is. Vasárnap délután erre a salátára csak annyit mondott: hmmmmmmmm, és ismét, és ismét, és újra meg újra kért belőle. De tényleg, nagyon harmonikusak az ízei, az állagok, nálunk gyakran fog készülni. Édes, sós, savanykás, csípős-pikáns, krémes, roppanós és ropogós: minden benne volt. :) Jaj, persze, a penészes sajtok, köztük a kékpenészes is "fejlődés tárgya" volt az utóbbi években. :D Úgy érzem, nagyon jó irányban haladunk! :)

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg henger alakú cékla (vörös és sárga vegyesen - ha van), 15 dkg kékpenészes sajt, 1-2 marék darabos dióbél; az öntethez: 1 evőkanál méz, 1/2 mokkáskanál só, 2-3 evőkanál balzsamecet, 4-5 evőkanál olívaolaj, 2-3 karika főtt cékla pépesítve, néhány csepp Tabasco-szósz vagy egyéb csípős paprikakrém.
Elkészítése: A céklát kuktában puhára főzzük, vagy alufóliába csomagolva sütőben megsütjük. Hagyjuk kihűlni, majd meghámozzuk, és tetszés szerint kockára vagy karikára vágjuk. Az öntet hozzávalóit összekeverjük - ki-ki ízlés szerint tehet többet vagy kevesebbet egy-egy hozzávalóból -, ráöntjük a céklára, és jól összeforgatjuk. Tálalás előtt a céklára morzsoljuk a sajtot, hozzáadjuk a dióbelet, és összeforgatjuk.
Tipp: Ha esetleg vendégeknek tálaljuk, a képen látható módon is tányérra lehet helyezni, majd meglocsolni az öntettel; így könnyebben beazonosíthatók az összetevők. :)

2014. október 19., vasárnap
6 évesek vagyunk!
Mármint a blogom és én. :) Nem írok semmi hangzatosat, egyszerűen örülök, hogy eszembe jutott napján a szülinap, és nem utólagosan emlékezem meg rá, mint ahogy eddig sokszor.
Még sok boldog szülinapot kívánok magunknak! :)
Köszönöm minden kedves olvasómnak a látogatását, hozzászólását visszajelzését! :)

2014. október 18., szombat
Virslis póréhagymaleves
Még mindig póréhagyma. De ha egyszer szeretjük!!! :)
Hagymalevest egy volt osztálytársamnál ettem legelőször, grízzel sűrítette és virslikarikákat dobott bele. Azóta ritkán, de rendszeresen készítem én is. Most póréhagymával próbáltam ki, és egy kicsit gazdagítottam tejföllel is. Nagyon finom lett. Télen-nyáron készíthető, és gyorsan megvan. És jólesik egy kis változatosság.

Hozzávalók 5-6
személyre: 3 közepes vöröshagyma, 2 karcsú szál póréhagyma, olaj, 1 evőkanál
liszt, 1 evőkanál búzadara, 8 szál virsli, 1,5 dl tejföl, 1 csokor
petrezselyemzöld, só, citromlé.
Elkészítése: A
hagymát finomra aprítjuk, a póréhagymát méretétől függően kettőbe vagy négybe
hasítjuk, majd felaprózzuk szárával együtt. Olajat hevítünk, megdinszteljük
rajta a hagymát, majd rászórjuk a lisztet, és állandóan kavargatva fölöntjük kb.
2 liternyi hideg vízzel. Miután fölforrt, beledobjuk a póréhagymát, megsózzuk,
és addig főzzük, míg a hagyamafélék meg nem puhulnak. Ekkor beleszórjuk a
búzadarát, illetve beletesszük a karikára vágott virslit, ha szükséges, további
vízzel hígítjuk, majd jól kiforraljuk, miközben a leveshez adjuk a kevés forró
lével elkevert tejfölt is. Félrehúzzuk a lángról, szükség szerint utánasózunk,
illetve nagyon kevés citromlével ízesítjük, és megszórjuk aprított
petrezselyemzölddel. Csípős paprikát kínálunk mellé.
Megjegyzés: A
levesnek nem kell savanyúnak lennie, csak a hagyma édességét ellensúlyozzuk
kevés citromlével.
KT - 2014/11
KT - 2014/11
2014. október 16., csütörtök
Póréhagymás tortillafalatkák
Javában terem a póréhagyma is a kertben. Nagyon hálás zöldség, jócskán lett, bár nem olyan vastagok, mint a boltiak.De jövőre már okosabb leszek a termesztésüknél, merthogy biztos, hogy jövőre is vetek. :) Nagyon szeretjük ételekbe és nyersen is. Nyersen nagyon jó, mert megvan a hagymaíze, de nem bűzlünk utána még három napig. Éppen ezért az alábbi tekercseket nyugodtan el lehet készíteni vendégváráskor is, vagy nagyobb társaság részére: az ízélmény maximális, a befektetett munka pedig minimális. Mondjuk, kell néhány jó és finom alapanyag is, de megéri az "áldozatot". :)
KT - 2014/11
Póréhagymás
tortillafalatkák extrákkal
Hozzávalók 4
személyre: 4 tortillalap, 4 nagy evőkanál joghurt, 1 arasznyi póréhagyma apróra
vágva, 10 dkg füstölt lazac, 10 dkg kékpenészes sajt, 2 kisebb kápiapaprika,
néhány szem fekete olajbogyó.
Elkészítése: A
tortillalapokat kiterítjük, megkenjük joghurttal, megszórjuk póréhagymával,
majd lazac- és paprikacsíkokat helyezünk rá, illetve megszórjuk morzsolt
sajtdarabokkal. Ezután a lapokat a lehető legszorosabban föltekerjük, fóliába
csomagoljuk, és 1-2 órán át hűtőben hagyjuk dermedni. Ezután ujjnyi vastag
tekercsekké vágjuk, és megtűzzük fogpiszkálóval vagy partipálcikákkal.
Olajbogyó társaságában kínáljuk.
Megjegyzés: A joghurtot és a zöldségeket sózni nem muszáj, a lazac és a
sajt kellő sósságot adnak a falatkáknak. Az olajbogyót összeaprítva
beletehetjük a tekercsekbe is. KT - 2014/11
Címkék:
egyszerű,
előételek,
gyors,
halak,
hidegtálra valók,
lazac,
saját termesztés,
sajtos ételek
2014. október 7., kedd
Kukoricabundás csirkefalatok köménymagos kelbimbóval, kapros kuszkusszal
Végre októberben is ideérkeztem! És hozok egy finom kelbimbós ételt. Bár ezt a zöldséget még nem sokan fedezték fel maguknak, rengeteg lehetőség rejlik benne: nagyon sokféleképpen lehet ízesíteni, és sokféle ételhez felhasználható. Nekünk terem a kertben is, bár még eléggé aprócskák, csak később lesznek jók. Egy levesnyire valót szedtem le egyszer, a többit hagytam nőni még. :) Ez mélyhűtöttből készült. A csirkefalatok is finomak lettek, ám én a kelbimbóval alig tudtam leállni. :)
Kukoricabundás
csirkefalatok köménymagos kelbimbóval, kapros kuszkusszal
Hozzávalók 4
személyre: 80 dkg kicsontozott csirkemell, só, bors, ½ teáskanál fokhagymapor,
2 tojás, 2 evőkanál tejföl, 15 dkg natúr kukoricapehely, 2 evőkanál
zsemlemorzsa, 1 evőkanál lenmag, bő olaj a sütéshez; a köretekhez: 40 dkg
mélyhűtött kelbimbó, 5 dkg vaj, 2 evőkanál olívaolaj, só, 1 teáskanál köménymag,
15 dkg kuszkusz, 1 teáskanál só, 2 evőkanál olívaolaj, 3-3,5 dl forró víz, 1
kis csokor kapor, fehérbors.
Elkészítése: A
csirkemellet felszeleteljük, kétujjnyi széles csíkokra vágjuk, fűszerezzük, és
az összeset beletesszük a tejföllel elkevert, ízesített tojásba. Kézzel
alaposan összekeverjük, majd egyenként kivesszük, megforgatjuk a morzsával és
lenmaggal elkevert, összetört kukoricapehelyben, és forró bő olajban
aranysárgára sütjük. A kuszkuszt tálba tesszük, hozzáadjuk a sót meg az olívaolajat,
végül ráöntjük a nagyon forró vizet, és összekeverjük. Addig hagyjuk lefedve
duzzadni, míg az összes vizet be nem szívta. Végül belekeverjük a finomra
aprított kaprot, és fehérborssal ízesítjük. A kelbimbót – mérettől függően –
kettévágjuk vagy egészben hagyjuk. Fölforrósítjuk a vajat meg az olívaolajat,
majd beletesszük a kelbimbót, és nagy lángon pirítani kezdjük. Rászórjuk a
köménymagot, és együtt pirítjuk addig, amíg szépen barnulni nem kezd. Miután
elkészült, megszórjuk sóval, és tálalható is.
FI - 2014/11
2014. szeptember 30., kedd
Házi paradicsomkonzerv
Egy ideje rászoktam a paradicsomkonzervekre. Főleg télen használom, mert olyankor friss zöldséget nem szoktam venni. És egyszerű, és praktikus, és.... jó. Mivel idén elég sok paradicsomunk lett (háromszor főztünk belőle levet), a koktélparadicsomot másképp hazsnáltam fel. Készítettem savanyúságot belőle (még nincs fenn a blogon), tettem el natúr módon is, egészben hagyva, és tettem el vágott konzervnek, ami levesekhez, szószokhoz kitűnő. Ehhez használtam fel a zöldségek egy részét, illetve a hibásabb, nem teljesen ép példányokat. Finom fűszeresre ízesítettem. Lett zelleres és bazsalikomos-mentás változat is. Adagokra nincs szükség, mindenki annyiból készíti, amennyi van, és tetszés szerint fűszerezi, sózza. Lehet kissé későn hozom az ötletet, de későn érő paradicsomból még elkészíthető. És nem muszáj vegyes színű legyen.
Házi paradicsomkonzerv
Hozzávalók: piros és sárga húsú paradicsom, jódmentes só, zöld fűszerek tetszés szerint: zellerzöld, bazsalikom, mentalevél stb.
Elkészítése: A paradicsomot több vízben alaposan megmossuk, a hibás részeket kivágjuk. A megmaradt paradicsomot apró kockákra vágjuk, tetszés szerint sózzuk jódmentes sóval, illetve belekeverjük a finomra aprított zöld fűszereket is. Lehet külön-külön ízesíteni egy-egy adagot a különféle fűszerekkel, lehet vegyesen is készíteni. Miután a só teljesen feloldódott benne, a keveréket befőttesüvegekbe adagoljuk, tetejüket rácsavarjuk, és egy újságpapírral bélelt nagyobb edénybe állítjuk. Az üvegek közé is tehetünk újságot, hogy ne koccanhassanak össze. Az edényt fölöntjük vízzel az üvegek háromnegyedéig, majd fémalátétre helyezve, közepes lángon dunsztolni kezdjük. Ahogy az üvegekben buborékok kezdenek "vándorolni" a kupak felé, attól a perctől számítva 20 percig dunsztoljuk tovább. A vízben hagyjuk kihűlni. Télen úgy használjuk, mint a fémdobozos konzerveket.
FI-2016/7

befőzések-eltevések,
tartósítás,
zöldségek
2014. szeptember 29., hétfő
Bográcsban sült rántotta mindenféle kerti jóval
Múltkor amikormég javában zajlott az építjezés a kertben, és két korareggeltől dolgozó éhes férfihasat kellett jóllakatnom, arra gondoltam, hogy egy gazdag, zöldséges rántotta kitűnő választás lenne. Igenám, de miben süssek meg egy ekkora adag rántottát, hiszen a kerti lakókocsiban lévő serpenyőink nem megfelelő méretűek. És akkor jött az isteni sugallat: megsütöm az üstben. Na, abban biztos elfér, mert 35 l-es. :D És képzeljétek, el is fért. :) 2 éhes férfi, 1 nő és 2 gyerek lakott jól belőle. Szóval az adag akár 5 személyre is elegendő. A zsírt azért kellett használnom, hogy a mázas üstbe, ami ugye, nem tapadásmentes, nehogy belesüljön a tojás. Így tökéletes volt. Az alábbi alapanyagok helyett vagy mellett mindenki azt használ, ami éppen tetszik neki, vagy kezénél van.

személyre: 50 dkg krumpli, 3 hagyma, 6-7 mángoldlevél szárával együtt, 2 zöld
húsú paprika, 2 piros húsú paprika, 30 dkg paradicsom (ha van, piros és sárga
vegyesen), 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 15 tojás, só, bors, 2 nagy evőkanál
zsír, 1 dl olaj.
Elkészítése:
- A zöldségeket meghámozzuk és
megmossuk.
- A krumplit félbe, majd nagyon vékony
szeletekre vágjuk – legjobb krumplihámozóval megejteni. A bográcsban
fölforrósítjuk a zsírt meg az olajat, és állandóan kavargatva félpuhára
pároljuk benne a krumplit.
- Rádobjuk a mángold vékony csíkokra
vágott szárát, majd a félbevágott és vékonyan felszeletelt hagymát, és
kavargatva üvegesre dincszteljük.
- Következik a csíkokra vágott paprika,
majd néhány percre rá a vékonyra metélt mángoldlevél. Állandóan kevergetjük, hogy nehogy odakapjon. Sóval és borssal ízesítjük.
- Miután minden zöldség puhára párolódott,
beleöntjük a sóval és borssal ízesített felvert tojást.
- Összekeverjük, majd hozzáadjuk a
tetszés szerint feldarabolt paradicsomot, és addig kavargatjuk, míg a tojás
meg nem dermed, át nem sül.
- Végül belekeverjük a finomra aprított petrezselyemzöldet is, és azonnal tálaljuk friss kenyér, csípős paprika és sarvalt káposzta kíséretében. Megjegyzés: Aki szereti, csípős paprikát is tehet bele.
Címkék:
bográcsos,
hús nélküli,
rántotta,
zöldséges
2014. szeptember 26., péntek
Paradicsomos kagyló tintahalas tagliatellével
Régi recept, éppen a kerti koktélparadicsom-dömping idején készült, vegyesen piros és sárga húsú koktélparadicsommal. De simán lehet normállal is készíteni, sőt, sárga sem muszáj. Azzal szebb, színesebb lesz csak. És nagyon fontos, hogy a paradicsomot csak a legvégén adjuk hozzá, mert én egy picivel korábban tettem, és kissé elflottyadt. Szerencsére még volt belőle, így a végén is tettem bele, és azzal már csak éppen, hogy összeforgattam. Úgy volt a legjobb. Tintahalas tagliatelle helyett pedig bármilyen tésztaféle jó, nekem akkor éppen az volt itthon. Nagylányom, aki rá sem néz semmiféle halas-herkentyűs ételre, ezt az egyet nagyon szereti. Ő most is csak magában ette a tésztát, paradicsommal.

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg fekete kagyló, 1 arasznyi póréhagyma, 1 kicsi fej fokhagyma (5-6 nagyobb cikk), 1 kisebb csípős paprika, 50-60 dkg (koktél)paradicsom - piros és sárga vegyesen, só, 2 evőkanál Worchester-szósz, 2-3 evőkanál gyümölcspálinka vagy vodka, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg tintahalas szélesmetélt, 3-4 evőkanál olívaolaj, citromlé.
Elkészíése: A kagylót alaposan megmossuk-sikáljuk, bajszát (vagy mi az) letépjük-kitépjük, a kinyílt példányokat - amelyek kopcsolásra sem mozdulnak - eldobjuk. A póréhagymát, a fokhagymát meg a csípős paprikát finomra aprítjuk, a koktélparadicsomot mérettől függően kettőbe vagy négybe vágjuk. A még nagyobbakat felszeleteljük. A tészta kifőzéséhez vizet forralunk, és megsózzuk. Egy nagyméretű edényben felforrósítjuk az olívaolajat, beletesszük a pórét, és üvegesre dinszteljük. Ekkor hozzáadjuk a fokhagymát meg a csípőst, és kb. fél percig dinszteljük együtt, kavargatva. Utána rádobjuk a kagylót, és nagy lángon, az edényt rázogatva, néha meg is kavarva, 2-3 percig pároljuk. (Ha vannak példányok, amelyek nem nyíltak ki, azokat most kidobjuk.) Ekkor sózzuk, illetve rálocsoljuk a Worchester-szószt, összekeverjük, majd ráöntjük a pálinkát is. Ha szeretnénk, flambírozni is lehet. 1-2 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot meg a finomra aprított petrezselyemzöldet, összeforgatjuk, citromlével, és ha szükséges, sóval igazítunk az ízén, majd beletesszük az időközben kifőzött tésztát, és összekavarjuk. Tálalható is.
FF - 2017/8
BA - 2019/9.

tenger gyümölcsei,
tésztafélék,
zöldséges
2014. szeptember 25., csütörtök
Csirkefalatok zsályás-fokhagymás cukkinivel
Gyors vacsoraötlet. Amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan is megy. :)

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg kicsontozott csirkemell, 2 teáskanál só, 1/2 teáskanál bors, 1 teáskanál fokhagymapor, 3-4 szárított zsályalevél, 2 nagyobbacska cukkini (kb. 70 dkg), olívaolaj.
Elkészítése: A csirkemellet nagyobbacska darabokra, csíkokra vágjuk. A fűszereket összekeverjük (a zsályát jól összemorzsolva adjuk hozzá), felét a húsra szórjuk, és kézzel jól összeforgatjuk. Egy serpenyőben felhevítünk 2-3 evőkanál olívaolajat, és nagy lángon a húsdarabok mindkét oldalát megpirítjuk benne. (Ne tegyük az összes húst egyszerre bele, hogy szépen pirulhassanak; ahogy egy adag megsült, szedjük ki, és tegyük a következőt.) Miután a húst megpirítottuk, az összeset visszatesszük a serpenyőbe, és közepes lángon, fedő alatta ddig pároljuk, míg a kiengedett leve el nem fő. Ekkor félrevesszük és melegen tartjuk. A visszamaradt zsiradékra (de hogy gyorsabban menjen, külön edényben is lehet, a hússal párhuzamosan) rádobjuk a kb. 1x1 cm-es kockákra vágott cukkinit (jól megmosva, héjastól), és gyakran kevergetve addig pároljuk, míg kissé üvegessé nem válik. Rászórjuk a maradék fűszerkeveréket, 1-2 percig pároljuk még kavargatva, amjd tálalhatjuk a hús kíséretében. Ha valaki szétválasztó diétát tart, húsnapon kitűnő. (Én nem tartok, de eszünk ilyen ételeket.:))
FI - 2015/8

gyors és könnyű,
húsos,
tök/cukkini,
zöldséges
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

halas krémek,
hidegtálra valók,
húsos,
kenhetők,
reggeli-vacsora,