2012. április 2., hétfő

Málnás túrótorta

A túrótorta ötletét a Házi cukrászat című könyvből vettem, de menet közben változtattam rajta ezt-azt. Pl. nem sütöttem hozzá vajastésztalapokat, hanem kekszmorzsából készítettem neki alapot Edó ötlete alapján. A kekszmorzsát pedig abból az áfonyás-zabpelyhes kekszből készítettem, amely Trollanyu receptje szerint született meg.... Egyetlen hibát követtem el ennél a tortánál, nevezetesen azt, hogy túl nagy formába tettem, és így eléggé lapos lett, de legközelebb már nem fogom elkövetni: vagy kisebb formába teszem, vagy duplázom az adagot a 26 cm-es formához. A málnás díszítés kifejezetten nagylányom kérésére történt, de "ha már lúd, legyen kövér" alapon a túrómasszát is felturbóztam málnával.

Málnás túrótorta 

Hozzávalók  (22 cm-es formához):
Az alaphoz: 20 dkg kekszmorzsa, 1 dl tej;
A krémhez: 4 tojássárgája, 20 dkg cukor, 1 citrom vagy 1 narancs héja, 2,5 dl tej, 30 g zselatinpor, 38 dkg tehéntúró, 5 dl habtejszín, 2 evőkanál porcukor, 30 dkg friss vagy fagyasztott málna;
A díszítéshez: 2,5 dl habtejszín, 1 evőkanál porcukor, 1 habfixáló, málnaszemek, esetleg citromfűlevelek.

Elkészítése: A kekszmorzsát összekeverjük a tejjel, majd egyenletesen egy 22 cm-es tortaforma sütőpapírral bélelt aljára nyomkodjuk, és közepesen forró sütőben (kb. 150 fokon) 15-20 perc alatt megsütjük-szárítjuk. Hagyjuk kihűlni. A zselatinport beáztatjuk kb. 1 dl langyos vízbe. A tojássárgáját habosra keverjük a cukorral meg a narancshéjjal, majd elkeverjük a tejjel, és állandó kavarás mellett besűrítjük. (Ne hagyjuk forrni, nehogy a tojás kicsapódjon.) Azonforrón beletesszük a beáztatott zselatint, és alaposan elkeverjük. Amíg a tojásos massza hűl, kemény habbá verjük a tejszínt a porcukorral, majd összevegyítjük az áttört túróval. A langyosra hűlt tojáskrémbe először kanalanként, majd nagyobb adagokban belekeverjük a túrós habot, végül pedig beleforgatjuk a friss vagy szobahőmérsékleten kiolvasztott málnát is. A sütőformát kibéleljük átlátszó fóliával, belekanalazzuk a krémet, elsimítjuk, majd befedjük a kihűlt kekszalappal, és jól lenyomkodjuk.  Befedjük fóliával, és néhány órán át hűtőben hagyjuk dermedni. Tálalás előtt csak egyszerűen tálra borítjuk, és lehúzzuk róla a fóliát. Tejszínhabbal, málnaszemekkel, és ha van, citromfű- vagy mentalevelekkel díszítjük.

ÍZES-SZÍNES - 2012.

0 megjegyzés:

2012. április 2., hétfő

Málnás túrótorta

Bejegyezte: sedith dátum: 13:30

0 megjegyzés on "Málnás túrótorta"

Related Posts with Thumbnails