2012. április 19., csütörtök

Vörösáfonyás zabpehelykeksz

Az egész úgy kezdődött, hogy lányaim valamelyik mesében hallottak az áfonyás kekszről, és elkezdtek kunyerálni, hogy mi készíthetünk-e áfonyás kekszet. Rábólintottam, hogy persze, bár még sosem sütöttem ilyesmit. De akkor eszembe jutott, hogy Trollanyunál láttam valami ilyesmi nevű aprósütit, és utánanéztem. Igaz, hogy novemberi volt a bejegyzése, én meg sokkal frissebbként emlékeztem rá, de kit érdekelt?! Aztán az övé aszalt szilvával volt, én meg aszalt vörösáfonyával akartam készíteni. S akkor mi? Ő mandulát tett bele, én meg mogyorót, mert éppen az volt kézügyben. Mit számít? A lényeg, hogy olyan kekszet rittyentettem belőle, hogy mindannyian hetvenhétszer megnyaltuk utána az ujjainkat, és sürgős repetát kértek belőle. Ami meg is történt húsvétkor. Akkor viszont már egyből dupla adagot gyúrtam be úgy, hogy került bele aszalt szilva is, vörösáfonya is, mogyoró meg mandula is. Csodás lett ez az adag is. Amit még másként csináltam második alkalommal az az volt, hogy sokkal kisebb kekszeket formáztam, így a locsolók is szívesebben vettek belőle, mert szinte egyből befalhatták.:) Most az első, csupán vörösáfonyás adag receptjét írom le, AZ EREDETI megtalálható Trollanyunál.

Vörösáfonyás zabpehelykeksz

Hozzávalók: 15 dkg lágy vaj, 8 dkg méz, 7 dkg cukor, 1 tojás, 10 dkg darált mogyoró, 10 dkg teljes kiőrlésű liszt, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 tasak vaníliás cukor, csipetnyi só, 20 dkg zabpehely, 5 dkg vegyes gabonapehely, 20 dkg aszalt vörösáfonya.

Elkészítése:   A vajat habosra kavarjuk a mézzel, a cukorral meg a vaniliás cukorral, majd hozzáadjuk a tojást, és azzal is simára dolgozzuk. A száraz hozzávalókat (a gyümölcsöt is beleértve) egy tálba mérjük, majd lazán összeforgatjuk, és fakanállal kavarva a tojásos masszához adagoljuk. Végül kézzel alaposan összedolgozzuk. Ha van rá időnk, jó, hogy hagyjuk állni kb. félórát, hogy a zabpehely kissé megduzzadjon, de ha nincs, az sem baj. Nedves kézzel pingponglabdányi, vagy kisebb, diónyi golyókat formázunk a masszából, jól ellapítjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük őket. Forró sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.

KT - 2013/2
SÜTI II. - 2017.

4 megjegyzés:

krinsz írta...

Fincsi, szeretem a kekszeket:) Én szinte mindig zabpelyből sütök, pont húsvétra is sütöttem egy csokis-diós-vörösáfonyásat:)

4Gyerek írta...

na, elhiszem, hogy ritty és eltűnt.
még fotóra sem futotta ;-)

Edó írta...

Nagyon nekem való!

Kata írta...

Nagyon jól hangzik, pont erre a receptre volt szükségem a hétvégére:)

2012. április 19., csütörtök

Vörösáfonyás zabpehelykeksz

Bejegyezte: sedith dátum: 15:29

4 megjegyzés on "Vörösáfonyás zabpehelykeksz"

krinsz on 2012. április 19. 17:06 írta...

Fincsi, szeretem a kekszeket:) Én szinte mindig zabpelyből sütök, pont húsvétra is sütöttem egy csokis-diós-vörösáfonyásat:)

4Gyerek on 2012. április 19. 17:27 írta...

na, elhiszem, hogy ritty és eltűnt.
még fotóra sem futotta ;-)

Edó on 2012. április 19. 22:47 írta...

Nagyon nekem való!

Kata on 2012. április 20. 1:17 írta...

Nagyon jól hangzik, pont erre a receptre volt szükségem a hétvégére:)

Related Posts with Thumbnails