2013. február 27., szerda

Tárkonyos nyúlpaprikás

Ezt az ételt már jó régen főztem, még szilveszter napján, Nagyágon, amikor az Erdélyi konyha csapatának egy részével ünnepeltük az év leghosszabb éjszakáját. :) Volt, aki csak a maradékot kóstolta, mégis maga elé vette a lábost, és többet ki nem adta a kezéből. :)
Tárkonyos nyúlpaprikás 

Hozzávalók 5-6 személyre: 1 egész nyúl, 2 hagyma, 2 teáskanál pirospaprika, zsiradék,  só, bors, 2 evőkanál paradicsompüré, 2 púpozott evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 2 dl tejszín, ecetes vagy friss tárkony.
Elkészítése: A zsiradékot felforrósítjuk, és megdinszteljük rajta a felaprított hagymát. Megszórjuk pirospaprikával, és felöntjük kevés vízzel. Fölforraljuk, majd amikor majdnem zsírjára sült, rádobjuk a feldarabolt nyulat, és átforgatjuk rajta, míg a  hús ki nem fehéredik. Ekkor megsózzuk és megborsozzuk, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, és lefedve, közepes lángon puhára főzzük. Az állat korától függően kb. 1-1,5 órába telik, amíg teljesen megfő. Miután a hús megpuhult, a pörkölthöz adjuk a paradicsompürét, felforraljuk, majd besűrítjük a tejföllel elkevert, és tejszínnel lazított liszttel. Jól kiforraljuk, ha szükséges, utánasózunk, végül pedig apróra vágott ecetes vagy friss tárkonnyal ízesítjük. Ünnepen főtt tésztával vagy nokedlivel tálaljuk, hétköznapokon azonban egyértelműen puliszka jár mellé.

HÚSV - 2013.

2 megjegyzés:

4Gyerek írta...

A bevezetőben említett személy elolvasta az írást, s emígyen kommentelt: maradék? hmmm....volt az vagy 5 tányérral. De elfogyott.

Na, az igaz, én nem számoltam hányszor pakolt, de az tény, hogy a végén mehetett a lábos a konyhába mosogatásra :)

Amúgy képtelen megjegyezni a neveket. Gondolom nem kell mondjam, mi az ismertetőtök? :p
(nem, nem a két szőke kiscsaj)

sedith írta...

Éva, fogalmam sincs, mi az ismertetőnk!De tényleg! :O Elárulod? Nagyon kíváncsivá tettél. :)

Én annak örültem, hogy ízlett. S mivel a többiek mind jóllaktunk már belőle, hát na, maradék volt, mennyiségtől függetlenül. :)

Related Posts with Thumbnails