2013. április 28., vasárnap

Spagetti különleges szósszal, pirított sárgarépával

Gyors, méghozzá szupergyors ebédnek vagy vacsorának való. És húsmentes is. Meg laktató is. Nekem is, lányaimnak is nagyon-nagyon ízlett. (Megkezdődtek a hármasban elköltött szombati ebédek...)

Spagetti különleges szósszal

Hozzávalók 2-3 személyre: 30-35 dkg spagetti, 2 kisebb sárgarépa, 1 kicsike hagyma, 2 evőkanál liszt, 2-3 dl tej, 1 dl tejszín, 1 csokor retek levele, 8-10 medvehagymeszár, só, bors, citromlé, olaj.

Elkészítése: A spagettit sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük, és átöblítjük. Az egyik sárgarépát nagyon apró kockákra vágjuk, és kevés felforrósított olajon megpirítjuk. A mártáshoz olajat forrósítunk, és megdinszteljük rajta az apróra vágott hagymát meg a finomra reszelt másik sárgarépát. Megsózzuk, felöntjük kb. 1/2 dl vízzel, és kis lángon addig pároljuk, amíg zsírjára nem sül. Ekkor rászórjuk a lisztet, elkeverjük, majd felöntjük a hideg tejjel, és simára keverjük. A reteklevelet meg a medvehagymát felaprítjuk, hozzákeverjük a mártáshoz, majd az egészet botmixerrel simára turmixoljuk. Visszahelyezzük a lángra, hozzáöntjük a tejszínt, és jól kiforraljuk. Ízlés szerint utánasózunk, illetve borssal és citromlével ízesítjük.

Megjegyzés: A reteklevél szükség szerint elhagyható vagy helyettesíthető egyéb zöldekkel (spenót, petrezselyemzöld, sóska stb.). NAGYON FONTOS, hogy csak olyan retek levelét használjuk fel hozzá, amiről biztosan tudjuk, hogy nem vegyszerezték.

1 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon jó kis recept, mivel imádom a tésztát már agyban elmentettem és legközelebb kipróbálom. Nagyon finom lehet guszta!

2013. április 28., vasárnap

Spagetti különleges szósszal, pirított sárgarépával

Bejegyezte: sedith dátum: 18:10

1 megjegyzés on "Spagetti különleges szósszal, pirított sárgarépával"

Éva on 2013. április 28. 20:32 írta...

Nagyon jó kis recept, mivel imádom a tésztát már agyban elmentettem és legközelebb kipróbálom. Nagyon finom lehet guszta!

Related Posts with Thumbnails