2013. április 25., csütörtök

Vöröslencse-krémleves

Igaz, hogy télies étel, és ebben a hirtelen ránkszakadt nyárban másabb, frissebb, zöldebb ételeket kívánunk, de egy, hogy nálam nem éppen most készült, hanem még a hideg időkben, kettő, hogy bármikor megkívánhatunk egy hagyományos ízvilágú, akár télies ételt is, illetve három, de nem utolsó sorban, gyorsan elkészül: kb. 20 perc alatt már lehet asztalra tenni a jó laktató, finom levest. Ha tálaláskor nem adunk mellé semmilyen húsfélét - pl. nálunk füstölt csirkemellet kapott bele, aki kért - akár vegán fogásnak is beillik.

Vöröslencse-krémleves

Hozzávalók 4 személyre: 1 nagy hagyma, 1 teáskanál pirospaprika, 25 dkg vöröslencse, 6-7 fél aszalt paradicsom, 1 csokor metélőhagyma, só, bors, olaj, esetleg ecet; a tálaláshoz: tetszés szerint füstölt csirkemell és tejföl, vagy snidling és aszalt paradicsom.

Elkészítése: A lencsét több vízben alaposan átmossuk. A hagymát felaprítjuk, és olajon megdinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, elkeverjük, és azonnal felöntjük kevés vízzel. Beletesszük a vöröslencsét meg a feldarabolt aszalt paradicsomot, felöntjük kb. kétszeres mennyiségű vízzel, és 10-15 perc alatt készre főzzük. Ekkor beletesszük az aprított metélőhagymát, sózzuk és borsozzuk, majd botmixerrel simára turmixoljuk. Ezután felengedjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk, és jól kiforraljuk. Utánasózunk, ha szükséges, illetve ízlés szerint ecettel savanyítjuk. Húsimádóknak tálaláskor füstölt csirkemellet és tejfölt adunk mellé, de ha meg szeretnénk hagyni a levest vegánnak (előzőleg beáztatott) aprított aszalt paradicsommal és aprított snidlinggel szórjuk meg.
EK - 2014/12
EGÉSZS: - 2013.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails