2013. április 13., szombat

Medvehagymás túrópite

Bár vidékünkön még csak alig kezd tavaszodni, tehát egyelőre szedni nem tudunk medvehagymát (bár ahhoz a legjobb lelőhelyet is meg kellene találni), de szerencsémre tavaly óta tudok venni itt-ott. Általában az egyik bevásárlóközpontban szokott lenni, de tegnap bekukkantottam a piacra, és bizony, kaptam. Mondanom sem kell, szinte mindenhez felhasználom.
Ez a pite még a múltkori adag medvehagymából készült, a távolabbi család tagjai is kóstolták, és nagyon ízlett nekik. :)

Medvehagymás túrópite

Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt (lehet teljes kiőrlésűvel vegyesen), 1 teáskanál cukor, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál só, 1,5 g szárított élesztő, 15 dkg vaj vagy margarin, 1 tojás, 2 evőkanál tejföl, 1-3 evőkanál tej; a töltelékhez: 35 dkg tehéntúró, 15 dkg tejföl, 4 tojás, 2 csokor medvehagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors.

Elkészítése: A tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát gyúrunk, és kb. félóráig pihentetjük hűvös helyen. Ekkor kinyújtjuk, és sütőpapírral bélelt nagyméretű (kb. 40x30 cm) tepsi aljára terítjük. A túrót simára keverjük a tejföllel, majd összekeverjük a felvert tojással meg az aprított zöld fűszerekkel. Ízlés serint sózzuk és borsozzuk, majd ráöntjük a tésztára, és elsimítjuk. 200 fokos sütőben, légkeverésen, 15 perc alatt készre sütjük. (Én elkövettem azt a hibát, hogy - attól félve, hogy az alja nehogy nyers maradjon - 15 perc után még benn hagytam 5 percig, és csak éppenhogy nem sült túl.:P De azért nagyon finom volt. :))

KT - 2014/3

1 megjegyzés:

Edó írta...

Na igen,egy rugóra járt az agyunk:)) guszta nagyon!

Related Posts with Thumbnails