2016. április 8., péntek

Csirke mézes-mustárosan, többféle kivitelben

A lányaim egyik kedvence az ilyen húsétel.Most nem került bele semmiféle tejtermék. Nem beszélve arról, hoyg darabolással mindennel max. 15 perc alatt el is készül.

Barackos csirke mézes-mustárosan

Hozzávalók 2-3 személyre: 1 kicsontozott csirkemell, 1 nagy üveg barackbefőtt, 1 diónyi gyömbér, 1 cikk fokhagyma, olívaolaj; a szószhoz: 1 nagy evőkanál méz, 1 teáskanál mustár, 1-1 evőkanál szójaszósz és Worcester-szósz, 1-2 evőkanál citromlé, só, bors; a tálaláshoz: bármiylen tésztaféle, nálunk ezúttal üvegtészta.

Elkészítése: A gyömbért és a fokhagymát felaprítjuk, majd megfuttatjuk 3-4 evőkanál felforrósított olívaolajon. Hozzáadjuk a szeletekre, majd kisujjnyi csíkokra vágott csirkemellet, és addig pirítjuk nagy lángon, állandóan kevergetve, míg a húsdarabok ki nem fehérednek. Ekkor ráöntjük a szósz összekevert hozzávalóit, tetszés szerint sózzuk-borsozzuk (vigyázat, a szósz is már eleve kellemesen sós), és közepes lángon még 5-6 percig pároljuk. Hozzáadjuk a darabokra vágott barackot, ha szeretnénk, öntünk egy keveset a levéből is hozzá, összerotyogtatjuk, és tálaljuk az időközben kifőzött tésztával.

Megjegyzés: Éhes személyeknek, vagy felnőtteknek csak max. 2-nek elég. Nekem és a lányoknak azonban elég volt .

EK - 2018/5.

A férjemnek nem gyümölcsös húst készítettem. Hasonlóképpen indítottam, de más lett a végeredmény.
Erről sajnos nem készült fotó.

Mézes-mustáros csirke tejszínesen

Hozzávalók 2-3 személyre: 1 kicsontozott csirkemell, 1 diónyi gyömbér, 3 cikk fokhagyma, olívaolaj; a szószhoz: 1 teáskanál méz, 1 teáskanál mustár, 1-1 evőkanál szójaszósz és Worcester-szósz, 1-2 evőkanál citromlé, só, bors; továbbá: 2 evőkanál mascarpone, kb. 1 dl tejszín vagy tej; a tálaláshoz: bármilyen főtt tészta, nálunk széles  cérnametélt (ennek nem tudom, mi a neve).

Elkészítése: A gyömbért és a fokhagymát felaprítjuk, majd megfuttatjuk 3-4 evőkanál felforrósított olívaolajon. Hozzáadjuk a szeletekre, majd kisujjnyi csíkokra vágott csirkemellet, és addig pirítjuk nagy lángon, állandóan kevergetve, míg a húsdarabok ki nem fehérednek. Ekkor ráöntjük a szósz összekevert hozzávalóit, tetszés szerint sózzuk-borsozzuk (vigyázat, a szósz is már eleve kellemesen sós), és közepes lángon még 5-6 percig pároljuk. Ekkor hozzáadjuk a mascarponét, elkeverjük, majd felöntjük a tejszínnel (ha úgy látjuk, hoyg szükséges, kevés vízzel is hígíthatjuk) összerotyogtatjuk, és tálaljuk az időközben kifőzött tésztával.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails