2010. június 17., csütörtök

Excalibur-saláta

Hozzávalók – 1 személyre:
1 fej saláta, 1 kisebb uborka, 2 paradicsom, 10 dkg telemea vagy feta, 10 dkg füstölt sonka, 0,5 db. paprika, 1 kicsi lilahagyma, 5-6 szem olajbogyó, 1 főtt tojás, 2 citromszelet, 2 evőkanál balzsamecet, 2 evőkanál olívaolaj, só

Elkészítése:
A salátát leveleire szedjük, megmossuk, jól lerázzuk és vékonyra metéljük. Az uborkát, a paradicsomot, a paprikát, a telemeát és a sonkát kb. 1x1 cm-es kockákra vágjuk, a hagymát pedig felkarikázzuk. Az egészet egy tálba tesszük, hozzáadjuk a fekete olajbogyót is és lazán összeforgatjuk. Talpas, öblös kehelybe (nagyobbacska tál is jó) tesszük át, a tetejét pedig citromszeletekkel, negyedelt főtt tojással és olajbogyóval díszítjük. A balzsamecetet és az olívaolajat habverővel simára keverjük és külön tálkában kínáljuk a saláta mellé. Sót is ki-ki ízlése szerint szór magának az adagjára.

A képen saláta helyett friss káposztával készült, mert távolt-s-közel tegnap sehol sem kaptam fejes salátát.

EK - 2010/7

12 megjegyzés:

Bianka írta...

Remekül néz ki, nagyon fincsi lehet

ginko írta...

Igazi felüdülés egy ilyen saláta és igen! az a remek telemea sajt, valahányszor hazalátogatok feltankolok belőle, nálam az összes feta sajtot übereli.

Jutka írta...

Nagyon jó ötlet, én is valami hasonlót összedobok :)

Edó írta...

Finom es egeszseges!Csinosodunk?:)

sedith írta...

Bianka, finom is volt, bizony!:)

Ginko, én is szeretem a telemeát, de hogy éppen melyiket veszem meg egy adott pillanatban attól függ, hogy milyen van és milyen áron. :)

Jutka, nagyon finom, próbáld csak ki!:)

Edó, mi hasonló salátákat gyakran szoktunk enni, a férjem odavan értük. Ez is tulajdonképpen csak neki készült.:) Amúgy csinosodom, igen, de már elég régóta. :)

Wise Lady írta...

Miért excalibur a neve?

sedith írta...

Wise Lady, mert az Excalibur lovagi étterem salátája.:) Tegnap kaptam a receptet a szakácsnőjétől és a férjem ezt ebédelte. :)

Kati írta...

Ezt ebédelte a férjed??? És mit ígértél neki, ha megeszi (és jól is lakik vele?) :-DDD
A húshoz - természetesen - köretnek elfogadná az enyém, sőt még örülne is neki, de a tenyérnyi sült nem hiányozhatna mellőle. :-P

Nagyon jól néz ki. Ilyen öntetet még sosem csináltam, általában tejes-tejszíneset készítek. Ki fogom próbálni.

Alíz írta...

Én is kéreeeeeeeeeeeeek! :)))

sedith írta...

Kati, mondtam, hogy szerencsém van vele, mert imádja a könnyű salátákat!:) És amúgyis volt benne jócskán sajt meg sonka. sőt, a képen nem látszik, de én kétféle sajtot tettem bele, és duplán, mint amennyit a receptben ír. :P:D Különben meg igen, nagyonis jóllakott vele, bár egy-egy pici tálkával mi is kivettünk belőle, hogy megkóstoljuk. Mostanában amgysincs nagy kedve enni, főleg, amikor 35 fok a meleg. Egyik este, képzeld, pizzát akartam sütni és azt mondta: brrrrr... Még ilyen sem volt. :) Az este ő is sárgadinnyét vacsorázott.

Alíz, elfogyoooooottttt, de jövő hétvégén majd összedobhatunk egyet!;):)

Nea írta...

Nálam is elkészült, nagyon ízlett. Köszönöm a receptet!

sedith írta...

Nea, nagyon örülök neki: annak is, hogy elkészítetted, és annak is, hogy ízlett. :)

Related Posts with Thumbnails