2010. június 12., szombat

Gyümölcsleves gyümölcsnapiasan

Megint csak hárman vagyunk itthon, mi, csajok. Ilyenkor könnyű dolgom van, mert nem kell valami hatalmas főzéseket rendeznem. Ha Nagyobbikomat kérdezem, mit enne, szinte biztos lehetek a két válasza egyikében: tükörtojást vagy gyümölcslevest.:) Így aztán, a mai gyümölcsnapomon nem is kérdeztem meg, mi legyen az ebéd, eleve gyümölcslevest indítottam. Egyikünk sem vetett ellen semmit, totális volt az egyetértés.:) Még az is különlegessége a levesnek, hogy úgy készült, hogy én is nyugodtan ehettem, semmiféle liszt- vagy tejnemű nem került bele, és bizony, nagyon finom volt.

Gyümölcsleves

Hozzávalók: 2 szál rebarbara, 2 alma, 2 narancs, jó 0,5 kg eper, ízlés szerint 1-3 ek. cukor, esetleg citromlé.

Elkészítés:
Kevés vizet forraltam beledobtam a felkarikázott rebarbarát és a feldarabolt almát. 2 ek. cukorral édesítettem. Addig főztem, amíg megpucoltam két narancsot és feldaraboltam az epret: a nagyobbakat negyedeltem, a kisebbeket csak félbe vágtam. Amikor elzártam a lángot, beledobtam a levesbe a narancscikkeket és botmixerrel pépesítettem. Készen is volt. Tányérokba mertem, és a magamét gazdagon megpakoltam eperrel, a lányok pedig kaptak bele még mézes kukoricapelyhet is. Kisebbikem kért bele epret is, Nagyobbikom csak "sárgán" ette. Behűtve talán még finomabb, mi csak langyosan ettük.
Ahogy jellemezhetném: maximális ízélmény minimális idő alatt.

8 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Nagyon jó ötlet, fogyós gyümölcsleves.

Anna írta...

Azta! Ezt le kell "xeroxoljam"! Vajon hol lehet errefele rebarbarát kapni???

sedith írta...

WL, természetesen, készítettem én már besameles gyümölcslevest is, tejszínhabgaluskával!:) Nos, az nem volt éppen fogyós, bár finomsága sem kétségbe vonható!:)

Anna, indítsd a xeroxot!:) Képzeld múlt vasárnap a Kauflandban láttam rebarbarát valakinek a kosarában. Eddig soha sehol, sem kicsi, sem nagy üzletben, de piacon sem láttam, úgyhogy a hozzátok legközelebbi Kauflandban megnézheted!:)

Bianka írta...

Biztos nagyon finom lehet. Még azóta sem ettem rebarbarát :))

Kati írta...

Fincsi lehetett!
Nálunk is akkor kapok "szabad kezet" a főzésben, ha Tomi nem jön ebédre. Aztán amikor elkészül a hajdinakása, vagy a zöldséges rizs, akkor 3 óra tájban beállít, hogy ő "maaarha éhes, és még nem ebédelt, és mi van enni?". :-@@@@

sedith írta...

Bianka, pedig biztos ízlene! :)

Kati, velem is szokott ilyesmi előfordulni, múltkor éppen a gyümölcsös csirkemell volt ilyen. De I. azt mondta rá: nem tudom, mi volt ez, de finom volt!:D

Andici írta...

Nagymamám kertjében Szentgyörgyön volt mindig rebarbara, ő befőttet és sütit készített belőle. Azóta sem láttam sehol.
Ez igen gyümölcsleves, nagyon tetszik, ki kell próbáljam :)

sedith írta...

Andici, tavaly sokszor tettem sütikbe és idén kompótot is tettem el belőle. Almával vegyesen. Nagyon finom. Ha még erre jösztök és még marad addigra, feltétlenül megkóstoltatom!:)

Related Posts with Thumbnails