Huszároknak főztünk, avagy falunap Gyergyóremetén

Vagy akár azt is mondhatnám, hogy ismét bloggertalálkozó volt, de ha ilyen iramban folytatjuk a találkozásokat (amire őszig, tényleg, reális esély van), már jelentőségét veszti a blogger- előtag.

XI. alkalommal szervezték meg a falunapokat Gyergyóremetén, mely eseményre meghívták az Erdélyi konyhát is, főzésre. Ezúttal négyen képviseltük kedvenc lapunkat: Alíz, Edó, Zsuzsi és én, és szombaton, a férfiak csapatai mellett főztünk. (Remetén, a hagyomány szerint, szombaton a férfiak főznek, vasárnap a nők, de mivel nem versenyjellegű eseményről van szó, és mindannyiunknak a szombati nap megfelelőbb volt, hát akkor mentünk.)

És hogy mit főztünk? Hát mexikói csilis babot. Talán furcsa? Biztos, de Alíz szavaival élve: "Ha mi most Budapesten főznénk, rittyentenénk olyan hagyományos székely bográcsost, hogy emlegetné a világ, amíg él, de itt, a Székelyföld közepén, milyen új székely recepttel rukkoljunk elő? A hagyományosakat meghagyjuk a férfiaknak, mi pedig megismertetjük egy kicsit a külföldi konyhát is a néppel." A döntés és a választás kitűnőnek bizonyult, mert vitték a csilis babot, mint a cukrot, sokan repetáért is visszatértek.
Talán nem gyalázat az sem, ha azt mondom, hogy az általunk még megkóstolt Életmentő babgulyás és a Báránygulyás, amit két másik csapat főzött, vizet sem vihetett a mi csilis babunknak, a Sertéspörköltről és a Savanyú csirkeragulevesről pedig nem tudunk nyilatkozni, mert nem kóstoltuk.

A helyszínen gyorsan ment minden, csak a hús kellett, hogy megfőjön, a többivel előkészültünk (jobban mondva Alíz és a keresztanyja készült) már előző nap és aznap délelőtt. Alíz és keresztanyja már előző nap megválogatták a fuszulykát (gyengébbek kedvéért a paszulyt vagy babot), Piroska néni pedig még hajnalban odatette főni mindkét fajtát: a sötétet, azaz a gránátfuszulykát, és a fehéret is. Amikor kiérkeztünk hozzá Remetére, már csak a húst, azaz a két egész csirkét, kellett feldarabolni és a hagymát és paprikát megtisztítani-aprítani. Mivel Zsuzsi vegetáriánus, rá hárult ez utóbbi, kicsit könnyezős feladat, de megoldotta becsületesen. Mire Alíz és Edó megérkeztek a terepszemléről és a térségi terjesztő standjának felállításában való segédkezésből, az előkészületeket éppen befejeztük, a húst már bepácoltam. Így aztán a helyszínen már csak dinszteltük a hagymát-paprikát, dobtuk rá a csilit, a húst, kb. félórát főztük, majd ment is az üstbe a kétféle főtt bab, a főtt kukorica, a sűrített paradicsom és további fűszerek. Olyan finom lett, hogy még annak is ízlett, aki amúgy nincs túlságosan oda az erős ízekért. Nem is volt ez, igaz, ehetetlenül csípős, hanem csak finom, jó pikáns. Amikor eljött az evés ideje, hosszú sorok kanyargóztak a bográcsok előtt, a sorok egy részét a helyi "éhesek" tették ki, másik, nagyobbik részét pedig az a sok-sok huszár, aki messziről érkezett (Magyarország, Bukarest, illetve az ország más részeiről) a másnapi "csatázásra", amikor az 1849. február 9-ei piski csatát játszották le a Marosparton. Olvashatnak róla ITT és ITT, videórészlet pedig ITT.
Jó volt, finom volt, szép volt. Ismét egy klassz napot töltöttünk együtt. A következő ilyen esemény, ha minden igaz, a Csíki Pityókafeszt lesz, de azon én már nem tudok részt venni. Nem baj, vannak mások, akik ide nem tudtak jönni!

További fotók: