2010. július 1., csütörtök
I. Erdélyi konyha csapatépítő találkozó - 2. nap
Hát, kiderült, hogy sem fát nem vág senki hajnali negyed kilenckor, a húst sem klopfolják valamelyik fogáshoz, hanem Alíz, aki az ébresztőfelelős volt, nagyon komolyan vette a rá bízott feladatot és Lorival karöltve a szó szoros értelmében: borsot tört az orrunk alá. Addig-addig "kopácsoltak" a rézmozsárban, amíg egy tasaknyi szemes bors is "megőrlődött".
(Alíz-Antó fotója)
Tudja fene, de aznap reggel valahogy nehezen indultam be, hiába vártak rám ismét "főszakácsi" teendők. A reggelit jó egy óra késéssel kezdtük fogyasztani. Alíz evésre hívja a "bandát":
(A fotókat a filmfelvételből ragadtam ki.)
Excalibur-saláta:
Hajnalka hagymasalátája pirítóson:
És aztán tanultunk:
...főztünk (Hajnalka fotója):
...ettünk:
... és persze, ittunk:
(Hajnalka fotója)
(Otti fotója)
(Otti fotózta az én gépemmel)
A délelőtti program (fotózás, tanulás) lejárta után, illetve azután, hogy Alíz rámsózta az ebédhez készülő káposztasalátához való káposzta felvágását, hárman útra keltünk: Karcsi, Lori és én. Gombászni indultunk. A lányok közül senki sem mert vállalkozni a túrára tekintve, hogy már jóideje szemerkélt az eső, de engem nem tudott eltántorítani. Én régebb, még lánykoromban, rengeteget jártam a határt, sokat kirándultunk-gyalogoltunk, de az utóbbi években az ilyesmi, sajnos, ritkán adatik meg. Így aztán kapva-kaptam az alkalmon és mentem. Kicsit megijedtem, amikor Karcsi azt mondta, azért visszük a botokat, mert szoktak kígyók lenni errefelé, és eleinte tényleg állandóan erre-arra szaladtak a szemeim, de végül teljesen elfeledkeztem a kígyókról és csak a gombák érdekeltek. Lorival ketten csak rókagombát gyűjtöttünk, én ezt az egyet ismerem fel biztonságosan, ezt mertem leszedni. Azért vargányát is találtunk néhányat és Karcsi egy egész kosár keserűgombát szedett. Élménydús volt a kiruccanásunk, Lori itt sem hazudtolta meg önmagát, dőlt belőle a jókedv és a vicc. Visszafelé kevesebbet beszélgettünk, kellett az erőnk a meredek megmászásához. Ajaj, milyen helyeken másztunk kifelé! Azt hittem, sosem érjük el az erdei utat! Hogy bőrig áztunk, az nem kifejezés, én végig azt mondtam: lentről derékig, fentről fenékig áztam. Nem fáztam, de amikor bebújtam a zuhany alá, rájöttem, hogy csontig vagyok fázva: a lábaimon a jéghideg vizet forrónak éreztem. Szerencsére megúsztam felfázás, meghűlés nélkül.
Ez volt a zsákmányunk:
A délután és az este további részében igazából nem is emlékszem, mi volt konkrétan. Az tény, hogy ettünk: Alíz isteni tárkonyos pityókatokánját, amit azóta már itthon is elkészítettem és a férjem alig tudott betelni vele, Edó Malakov tortáját(eper helyett nektarinnal), ami a napfényt idézte a sötét-borús napon, illetve ittuk a Karcsi-készítette finom koktélokat. És persze, annyit nevettünk, hogy még most sem bírom felfogni, hogy nem akadt ki az állkapcsunk és nem fájdult meg a hasunk!:)
Ahogy teltek-múltak az órák, az emberkék kezdtek lassan kidőlni a frontról, végül hajnali negyed háromkor, mentünk lefeküdni Edóval.
2010. július 1., csütörtök
I. Erdélyi konyha csapatépítő találkozó - 2. nap
Hát, kiderült, hogy sem fát nem vág senki hajnali negyed kilenckor, a húst sem klopfolják valamelyik fogáshoz, hanem Alíz, aki az ébresztőfelelős volt, nagyon komolyan vette a rá bízott feladatot és Lorival karöltve a szó szoros értelmében: borsot tört az orrunk alá. Addig-addig "kopácsoltak" a rézmozsárban, amíg egy tasaknyi szemes bors is "megőrlődött".
(Alíz-Antó fotója)
Tudja fene, de aznap reggel valahogy nehezen indultam be, hiába vártak rám ismét "főszakácsi" teendők. A reggelit jó egy óra késéssel kezdtük fogyasztani. Alíz evésre hívja a "bandát":
(A fotókat a filmfelvételből ragadtam ki.)
Excalibur-saláta:
Hajnalka hagymasalátája pirítóson:
És aztán tanultunk:
...főztünk (Hajnalka fotója):
...ettünk:
... és persze, ittunk:
(Hajnalka fotója)
(Otti fotója)
(Otti fotózta az én gépemmel)
A délelőtti program (fotózás, tanulás) lejárta után, illetve azután, hogy Alíz rámsózta az ebédhez készülő káposztasalátához való káposzta felvágását, hárman útra keltünk: Karcsi, Lori és én. Gombászni indultunk. A lányok közül senki sem mert vállalkozni a túrára tekintve, hogy már jóideje szemerkélt az eső, de engem nem tudott eltántorítani. Én régebb, még lánykoromban, rengeteget jártam a határt, sokat kirándultunk-gyalogoltunk, de az utóbbi években az ilyesmi, sajnos, ritkán adatik meg. Így aztán kapva-kaptam az alkalmon és mentem. Kicsit megijedtem, amikor Karcsi azt mondta, azért visszük a botokat, mert szoktak kígyók lenni errefelé, és eleinte tényleg állandóan erre-arra szaladtak a szemeim, de végül teljesen elfeledkeztem a kígyókról és csak a gombák érdekeltek. Lorival ketten csak rókagombát gyűjtöttünk, én ezt az egyet ismerem fel biztonságosan, ezt mertem leszedni. Azért vargányát is találtunk néhányat és Karcsi egy egész kosár keserűgombát szedett. Élménydús volt a kiruccanásunk, Lori itt sem hazudtolta meg önmagát, dőlt belőle a jókedv és a vicc. Visszafelé kevesebbet beszélgettünk, kellett az erőnk a meredek megmászásához. Ajaj, milyen helyeken másztunk kifelé! Azt hittem, sosem érjük el az erdei utat! Hogy bőrig áztunk, az nem kifejezés, én végig azt mondtam: lentről derékig, fentről fenékig áztam. Nem fáztam, de amikor bebújtam a zuhany alá, rájöttem, hogy csontig vagyok fázva: a lábaimon a jéghideg vizet forrónak éreztem. Szerencsére megúsztam felfázás, meghűlés nélkül.
Ez volt a zsákmányunk:
A délután és az este további részében igazából nem is emlékszem, mi volt konkrétan. Az tény, hogy ettünk: Alíz isteni tárkonyos pityókatokánját, amit azóta már itthon is elkészítettem és a férjem alig tudott betelni vele, Edó Malakov tortáját(eper helyett nektarinnal), ami a napfényt idézte a sötét-borús napon, illetve ittuk a Karcsi-készítette finom koktélokat. És persze, annyit nevettünk, hogy még most sem bírom felfogni, hogy nem akadt ki az állkapcsunk és nem fájdult meg a hasunk!:)
Ahogy teltek-múltak az órák, az emberkék kezdtek lassan kidőlni a frontról, végül hajnali negyed háromkor, mentünk lefeküdni Edóval.
9 megjegyzés:
- szannalina írta...
-
Olvasva a bejegyzést (nem tudom, hogy)eszembe jutottak azok a hétvégi reggelek, amikor én nem tudtam későig aludni és mindig felébresztettelek, hogy beszélgethessünk.
- 2010. július 1. 20:07
- Edó írta...
-
Na igen,mikor azt hittuk,hogy a konyhaban hust potyolnak:)))
- 2010. július 1. 20:24
- Edó írta...
-
Es az excalibur salatad isteni volt reggelire,egeszseges es finom.Jobbat el sem kepzelhettunk volna.
- 2010. július 1. 20:25
- sedith írta...
-
Ani, de jó is volt akkor! Még nyugalom is létezett a világon!:)
Edó, köszi. Amúgy az "ivós" fotódat csak azért "mertem" feltenni, mert te is megmutattad!:) - 2010. július 1. 20:42
- Edó írta...
-
Na,az elobb kevesebb szoveg volt:P Nyugodtan teheted barmelyik fotot,mindenik szep emlek.
- 2010. július 1. 21:29
- Edó írta...
-
Mar negyed 3 volt???Azt hittem nem volt annyi:)
- 2010. július 1. 21:31
- Szitya írta...
-
Szia Edith!
Egészen modernkori a történet: először "virtuális" kollégák voltatok, most pedig végre megismerkedtetek és rögtön "csapatot is építettek"!
A leírásod alapján igazán jó móka lehetett!!!
Puszi,
Szilvi - 2010. július 1. 23:18
- sedith írta...
-
Edó, részletenként írtam meg a bejegyzést, de egy-egy napot 1 bejegyzésbe akartam foglalni, mégha hosszabbak is így, ezért láttál először kevesebb szöveget. :)
- 2010. július 3. 16:10
- sedith írta...
-
Szilvi, igazad van.:) És ugye, ugye, ha az "átkozott" internet nem lenne, akkor mi azt sem tudnánk egymásról, hoyg létezünk, nemhogy együtt dolgoznánk. Erdélyi konyha lehet, hogy lenne, de biztos, hogy nem iylen formában. :)
Puszillak,
Edith - 2010. július 3. 16:11
9 megjegyzés:
Olvasva a bejegyzést (nem tudom, hogy)eszembe jutottak azok a hétvégi reggelek, amikor én nem tudtam későig aludni és mindig felébresztettelek, hogy beszélgethessünk.
Na igen,mikor azt hittuk,hogy a konyhaban hust potyolnak:)))
Es az excalibur salatad isteni volt reggelire,egeszseges es finom.Jobbat el sem kepzelhettunk volna.
Ani, de jó is volt akkor! Még nyugalom is létezett a világon!:)
Edó, köszi. Amúgy az "ivós" fotódat csak azért "mertem" feltenni, mert te is megmutattad!:)
Na,az elobb kevesebb szoveg volt:P Nyugodtan teheted barmelyik fotot,mindenik szep emlek.
Mar negyed 3 volt???Azt hittem nem volt annyi:)
Szia Edith!
Egészen modernkori a történet: először "virtuális" kollégák voltatok, most pedig végre megismerkedtetek és rögtön "csapatot is építettek"!
A leírásod alapján igazán jó móka lehetett!!!
Puszi,
Szilvi
Edó, részletenként írtam meg a bejegyzést, de egy-egy napot 1 bejegyzésbe akartam foglalni, mégha hosszabbak is így, ezért láttál először kevesebb szöveget. :)
Szilvi, igazad van.:) És ugye, ugye, ha az "átkozott" internet nem lenne, akkor mi azt sem tudnánk egymásról, hoyg létezünk, nemhogy együtt dolgoznánk. Erdélyi konyha lehet, hogy lenne, de biztos, hogy nem iylen formában. :)
Puszillak,
Edith
Megjegyzés küldése