2012. október 17., szerda

Sütőtökös túrótorta dióval és aszalt szilvával

Akkor már stílszerűen maradok továbbra is a tortáknál... :)
Jó nagy adag túrót csináltam, és fel kellett használni. Meg volt egy sütőtököm is, azzal is kezdeni kellett valamit. Valahogy természetes volt, hogy a kettőt összeházasítom. Keresgéltem a neten is receptügyben; rá is találtam erre az oldalra, és ebből a receptből indultam ki, de mire a végéhez értem, az is természetes, hogy teljesen más sült ki belőle.:D:D:D

Hozzávalók: 70 dkg friss tehéntúró, 50 dkg sütőtökbél, 15 dkg gyümölcscukor (vagy 17-20 dkg cukor), 3 evőkanál tejföl, 3 tojás, 0,5 + 1,5 dl tejszín, 2 csapott evőkanál kakaó, 1 teáskanál fahéj, 7-8 dkg aszalt szilva, 1 teáskanál reszelt gyömbér, 5-10 dkg vagdalt, pörkölt dió, vaj.

Elkészítése: A sütőtököt kockára vágjuk, kevés enyhén sós vízben puhára pároljuk, majd leszűrjük, és hagyjuk kihűlni. A túrót simára keverjük a gyümölcscukorral, a tojással, a tejföllel, meg a kihűlt sütőtökkel (nem kell turmixolni, a kézi mixer, amivel a túrót kavarjuk is simára töri) majd a masszát kettéosztjuk 1/3 - 2/3 arányban. A kisebbik részhez hozzáadjuk a kakaót, a fahéjat meg az apróra darabolt alszalt szilvát, lazítjuk kb. 1/2 dl tejszínnel, majd egy vajjal jól kikent, magasabb pitesütő formába simítjuk. A másik részhez hozzákeverjük a diót, a gyömbért meg a 1,5 dl tejszínt (igen, ennek hígabbnak kell lennie), és ráöntjük a formában lévő barna masszára. Elsimítjuk, majd 200 fokra előmelegített sütőben sütjük kb. 20 percig, végül pedig visszavesszük a hőt 170 fokra és úgy sütjük további 45-50 percig. Miután megsült, hagyjuk még a forró sütőben 15-20 percet, majd a sütő ajtaját fokozatosan kinyitva hagyjuk lassan lehűlni. Csak teljesen hidegen szeletelhető szépen, sőt, az íze is akkor érvényesül igazán.

TORTÁK - 2013.

4 megjegyzés:

Györgyi írta...

Ez aztán a jó ötlet! Nagyon tetszik:)

Kati írta...

Annyit csodálom ezeket a turótortákat, de sosincs annyi turóm, hogy el is készítsem. És amióta a szüleimnél nincs tehén, még tejet is alig látok, nem hogy turót:)
De ez az ízesítés nagyon tetszik. :)

sedith írta...

Janka, köszönöm! Próbáld ki te is, biztos ízleni fog! Én már kinéztem mit készítek tőled a Blogkóstolóra, de azt hiszem, csak hétvégén fog sor kerülni rá!

Kati, nekem is úgy lett, hogy két adag tejet (azaz 2x2 l-et) altattam meg, és csepegtettem ki. Ennyi lett belőle.
Lehet venni üzletből is, persze, de az nem is oylan, és az ára meg horribilis.

Hankka írta...

Micsoda ízkavalkád, nagyon finom lehet! :)

Related Posts with Thumbnails