2013. június 6., csütörtök

Töltött csirke erdélyiesen

Maradunk a tárkonynál. Már írtam róla évekkel ezelőtt, hogy hogyan szoktam tartósítani, és mibe használom, azóta azonban - a felhasználását tekintve - rengeteget kísérleteztem, és nagyon sok más ételbe használtam. Régebb nem is használtam csupán az ecetben eltett tárkonyt, azóta viszont, ilyenkor igyekszem minél többet és többször frissen használni. Aztán a szezon vége felé elteszem ecetben is, hogy legyen télen is. De jól bevált a fagyasztás is, a többi zöldhez hasonlóan a tárkony is megbirkózott vele. Az egyszer kipróbált tárkonyolaj viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem tudom, mi történhetett, mit ronthattam el, de megpenészedtek benne a tárkonyszárak, így felénél többet az olajnak ki kellett dobnom. (Azóta gondolkodtam rajta, lehet az volt a baj, hogy nyers szárak voltak, vagy mindig utána kellett volna töltenem az olajat, hogy jól ellepje a tárkonyt, de többet nem kísérleteztem utána.) Megvagyok a frissel, a fagyasztottal meg az ecetessel, illetve szoktam szárítottat is tartani itthon minden eshetőségre. Az alábbi ételhez is ez utóbbit használtam, mivel a szárított fűszerek éppen a főzés során adják ki igazi aromájukat, míg a frisseket csak a kész ételbe kell belekavarni, hogy minél több megmaradjon vitamintartalmukból.

Az étel nevét én találtam ki, és éppen azért neveztem el erdélyiesnek, mert tárkonyt használtam hozzá, ami tudvalevőleg az erdélyi módra készült ételek jellemzője, no meg az sem elhanyagolható, hogy a rókagomba is előkelő vendége az erdélyi fenyveseknek, és isteni ízpárost alkotott a tárkonnyal, teljesen megbolondítván a kis "jellegtelen" csirkét. Nem egészben töltöttem meg azt, hanem darabjaiban, de mivel combot, mellet és szárnyat is töltöttem (igaz, ez utóbbiba kevés töltelék fért, de a lányaim úgysem eszik a gombát, ezért örültek is neki:D), hát inkább csirkének egyszerűsítettem. A csirkefarhátból, a mellcsontból és a mell bőréből pedig isteni erdélyi csorbát főztem, aminek a jellegzetes fűszere, na vajon, mi? Hát persze, hogy a tárkony. :)

Töltött csirke erdélyiesen

Hozzávalók 4 személyre: 4 egész csirkecomb vagy 1 csirke combjai, mellehúsa és szárnyai, 1 teáskanál só, ½ teáskanál bors, 1 teáskanál szárított tárkony; a töltelékhez: 10 dkg száraz kenyér, 20 dkg friss vagy 3 dkg szárított rókagomba, 2 szál újhagyma zöldjével együtt, 1 kicsi tojás, só, bors, 1 teáskanál szárított tárkony, kevés olaj.

Elkészítése: A húst megmossuk, megtörölgetjük, majd bedörzsöljük a só, bors és tárkony keverékével. A combok és a szárnyak bőrét óvatosan felfejtjük, és alatta is befűszerezzük, a csirkemellet pedig vastagabb felénél bemetsszük, de nem vágjuk teljesen át, és úgy fűszerezzük be. A száraz kenyeret, illetve a szárított gombát (ha azt használunk) hideg vízbe áztatjuk. A megázott kenyeret alaposan kifacsarjuk és összemorzsoljuk, a gombát kisebb darabokra vágjuk, az újhagymát pedig felaprítjuk, és az egészet egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a tojást meg a szárított tárkonyt, ízesítjük sóval és borssal, majd alaposan összedolgozzuk. A masszát betöltjük a combok meg a szárnyak bőre alá, illetve megtöltjük vele a csirkemelldarabokat annyira, hogy hústűvel vagy fogpiszkálóval össze tudjuk őket tűzni. A megtöltött húsokat olajjal kikent hőálló tálba helyezzük, lefedjük, majd 200 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen 30 percig sütjük. Ekkor a húst kifedjük, aláöntünk kb. ½ dl vizet, és grillfokozaton (lehet emelni is a hőt 220-230 fokra) 10-15 perc alatt (vagy amennyi szükséges) szép pirosra sütjük őket. Az időközben megsütött szalmakrumplival és friss vegyes salátával tálaljuk.

EK - 2013/7
BA - 2019/5.

2 megjegyzés:

Kati írta...

Jajj Edith, ez olyan ínycsiklandó, rókagomba, meg tárkony, nagyon finom lehet, nagyon szeretem a rókagombát, már csak a színe is elvarázsol, hát még az íze:)

sedith írta...

Finom is volt, Kati, nagyon ízlett a férjemnek is. A húst meg a lányok is gyúrták magukba, mégha töltelék nélkül is. :)

Related Posts with Thumbnails