2014. augusztus 13., szerda

Koktélparadicsomos, hagymás lepénykék

Fő a határozottság. Persze, néha az sem árt, ha nem vagyunk túl határozottak, vagy legalábbis képesek vagyunk hirtelen váltani. Mert ma több blogon is láttam, hogy lángost készítettek, ezért hirtelen én is úgy döntöttem, hogy azt csinálok. Annyi munka, amennyi a sütésével jár - gondoltam - bőven belefér a mai tevékenységembe. Oda is tettem a tésztát a gépbe, hogy dagasztódjon (rozslisztes, írós tészta) és keljen. De nemsokára megláttam Moha lepénykenyérkéit, amelyek annyira kellették magukat! :) És mivel éppen jónéhány fürt mézédes koktélparadicsomot, amolyan egyészen picike, aranyosakat hoztam az este édesanyámtól (a mieink akkorára nőttek, mint valami kisebb paradicsomok, nem tudom, miért), hát egyetlen huszárvágással befellegeztettem a lángossütést, és lepénykéket csináltam én is. A tészta más, a "kenet" más, csupán a kivitelezés hasonló. A gyerekek (4 gyerek játszott együtt ma nálunk) imádták, rendesen rájártak. :)

EK - 2014/9

Koktélparadicsomos, hagymás lepénykék

Hozzávalók 8 lepénykéhez: 5 g szárított élesztő, 7 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 25 dkg 650-es kenyérliszt, 28 dkg fehér nullás liszt, 1 csapott evőkanál só, 2 evőkanál barna cukor, 4,5 dl író (pici vajdarabkákkal benne); a kenéshez: 2 nagy cikk fokhagyma, 4 szárított zsályalevél, 1/2 mokkáskanál só, 1 evőkanál citromlé, 5 evőkanál olívaolaj; továbbá: 15-20 szem piros és narancssárga koktélparadicsom, 1 nagyobbacska lila hagyma, fekete olajbogyó (elhagyható).

Elkészítése: A tészta hozzávalóit a megadott sorrendben a kenyérsütőgépbe pakoljuk, és 15-20 perces dagasztóprogramra állítjuk. Ezután a gépben hagyjuk duplájára kelni. (Ha nincs ilyen program, indítsuk el a gyorskenyér-programot, és 15-20 perc után, miután befejezte a dagasztást, kapcsoljuk ki, és hagyjuk kelni.) A zsályát összemorzsoljuk, mozsárba tesszük a hámozott fokhagymával meg a sóval együtt, és pépesre kavarjuk. Hozzáadjuk a citromlevet meg az olajat, és jól elkeverjük. A lila hagymát csíkokra, a koktélparadicsomot félbevágjuk. Miután a tészta megkelt, nyolc részre osztjuk, olajos kézzel 10-15 cm átmérőjű körökké formázzuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe vagy sütőlapra helyezzük őket. Minden korongot jól megkenünk az alaposan felkevert fűszeres olajjal, majd hagymacsíkokat szórunk rá, és kirakjuk tetszés szerint felezett paradicsomkákkal és olajbogyóval. 200 fokos sütőben 10 percig sütjük légkeverésen, majd 5 perc alatt kissé rápirítunk.

Megjegyzés: Aki szeretné, csilipelyhet vagy aprított csípős paprikát is tehet rá. Én evéskor cseppentettem imitt-amott rá egy-egy csepp Tabasco-szószt.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails