2018. október 17., szerda

Babos padlizsánkrém

Padlizsánkrémet mindig is csináltunk, már gyerekkorom óta. Majonézes paszulyt viszont egyetemista koromban ettem először, amikor Bencze Meli megkínált vele. Finom, tárkonyos volt, amilyen meghökkentő számomra, épp annyira ízletes. Olyant is szoktam készíteni, ám én most a kettőt kissé összeházasítottam, és az alábbi finomság lett belőle. 

Babos padlizsánkrém 

Hozzávalók (4 személyre):  60 dkg sült padlizsánhús (fagyasztóból), 20 dkg főtt vesebab vagy másféle bab, 10 dkg kapribogyó, kb. 1 dl olaj, só, bors, 1 hagyma, esetleg ecetes tárkony.

Elkészítése:  A padlizsánhúst összeaprítjuk, hozzáadjuk a villával darabosra tört babot, és az olajat folyamatosan csorgatva hozzá jól összekeverjük. Végül hozzáadjuk a finomra aprított hagymát és kapribogyót. Sóval, borssal, illetve ha szeretnénk, kevés összevágott ecetes tárkonnyal ízesítjük. Végső soron akár majonézt is keverhetünk bele, de így nagyon finom, mindennek jól érződik az íze, és egy fokkal egészségesebb is. 

KAL - 2019.

2 megjegyzés:

fenci írta...

Nagyon jól hangzik, ki fogom probalni - de annál a tárkonyos majonezesbabnak is kérek a receptjét, mert olyanról még nem is hallottam...

sedith írta...

Fenci, nem is kell annak recept. Kb. annyi főtt paszulyt, mint amennyi vinettát használnál (50-60 dkg), ledarálsz vagy botmixerrel összedolgozod (nem tiszta simára azért), és összekevered egy adag majonézzel (amennyit otthon, egy tojásból készíteni szokás). Sózod, ha akarod borsozod, és egy jókora csipetnyi ecetes tárkonyt aprítasz bele. Ha nem elég savanyú, lehet tárkonyecettel vagy citromlével igazítani az ízén. Ennyi. :)

Related Posts with Thumbnails