2019. április 19., péntek

Zsidó tojás

Nos, itt egy újabb tojásos recept, amit akár az ünnepre is elkészíthetünk, hogy legyen finom reggelinek valónk, akár ünnep után a megmaradt vagy túlzottan begyűlt pirostojásból. Csak néhány hozzávaló kell hozzá, legalábbis ehhez az alaprecethez, mégis olyan gazdag ízélményt ad, hogy hamarosan el szeretnénk majd ismét készíteni. Lehet kombinálni egyéb alapanyagokkal is, pl. (liba)töpörtyűvel vagy libamájjal, illetve libazsír helyett akár vajjal is kikavarható.

Zsidó tojás

Hozzávalók (4-6 személyre): 7 tojás, 15 dkg libazsír, 2-3 teáskanál mustár, 1-2 újhagyma vagy 1 kisebb lila hagyma, só, bors, 1-2 evőkanál citromlé.

Elkészítése: A tojásokat keményre főzzük, meghámozzuk, majd összeaprítjuk. Hozzáadjuk a mustárt meg a finomra aprított hagymát, majd elkeverjük a kicsinként adagolt, jó puha libazsírral. Végül ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, illetve, hogy a zsírosságát ellensúlyozzuk, kevés citromlevet is keverünk bele. Pirítóssal, friss zöldséggel, esetleg citromos teával kínáljuk.

Megjegyzés: Ha szeretnénk, apróra vágott libatöpörtyűt vagy libamájat is keverhetünk bele, illetve végső soron akár vajjal is kikavarhatjuk.

EK - 2019/4.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails