2009. május 29., péntek

Ötcsillagos szakácssipka

Még mondja valaki, hogy nem létezik telepátia! A napokban gondolkodtam el, hogy egy időben mennyi „adogatós” játék keringett az éterben, barátság-díjak, angyalkák, szuperblog-díjak meg körkérdések röpködtek mindenfelé. Aztán elcsitult minden. De valaki megelégelte. :)

Láttam, a gasztro tele van sipka-bejegyzésekkel. Így van ez jól. Mindenki megtisztel annyi embert, ahányat csak tud, és lassan mindenki a szuperszakács címet viseli. Mert a maga mikrokörnyezetében, gondolom, mindenki szuperszakács. És igen, vannak a napi kommentek, de időnként mindenkinek szüksége van egy kis extra-biztatásra, -elismerésre ahhoz, hogy utána egy ideig ismét buzgalommal, szenvedéllyel élje bele magát a főzésbe, mindennapokba. Mint ahogyan nem elégszünk meg egy-egy hétvégényi kiruccanással és szükségünk van a nyaralásra, vagy ahogy egy idő után nem elég, ha csak tudjuk, érezzük valaki szeretetét, hanem újból és újból szükségünk van arra, hogy ki is mondja... ilyenkor könnyűvé válik a test és a lélek, az élet pedig gyönyörű lesz.

Én is kaptam sipkát. Életem első szakácssipkáját, pedig nem is vagyok szakács!:)



Köszönöm Duendének! Szavai nagyon jólestek; úgy melengették szívemet, mint amikor féltő kezek felemelnek egy fészkéből kiesett madárfiókát! Bátorítására, hogy: írjak, igyekszem válaszolni: írással.

A kitüntetés szabályai azt mondják, hogy 5 embernek kell továbbadni. Gondolom, most is úgy van, mint máskor: olyan embereknek kellene megkapniuk, akiknél még nem volt a staféta, ne adjuk vissza, stb. Az elején az ilyesmi nagyon jól szokott működni, de a mostani intenzitás mellett szerintem ez lehetetlenség. Minden blogot olvasnunk kellene és szupermemóriával kellene rendelkeznünk ahhoz, hogy észben tartsuk ki kapta meg és ki nem.

A szabályokat - amennyire tudom – betartva, a kitüntetést továbbadnám:

Duendének – (volt itt szó valami szabályokról?), mert az elsőt az ember sosem feledi. Bár nem szeretném csökkenteni „régi”, Babaszobás és később Bloggeres naplós társaim jelentőségét, értékét, akik már az első bejegyzésektől kezdve szoktak kommentelni a blogomban, azért mégis Duende volt az első. Az első gasztro-s olvasóm. Aki írt is. Akit, ahogy jobban és jobban kezdtem felfedezni, jobban és jobban kezdtem csodálni. Sok receptjét kipróbáltam már, egyikben sem csalódtam. A fotói pedig mindig olyan szépek! Nem írok más jelzőt, mert nem tudok én fotókat méltatni. Nekem egyszerűen csak tetszenek.
Bevallom, eleinte azon morfondíroztam, hogy miért olvas és ír nekem rendszeresen? Udvariasságból, unalomból, kedvtelésből? Végül rájöttem: nem kell keresni semmiféle ok-okozati összefüggést. A választ pedig most megadta: ő egyszerűen ebben is csak „úgy döntött”. Nagyon remélem, hogy valamikor személyesen is megismerhetem, sőt, hátha hamarosan errelátogat!

Loriennek, mert ő is az „első” kategóriába tartozik. Bár ő mit sem tud róla, mégis ő az, aki a gasztroblogok világába kalauzolt. Tulajdonképpen egy karfiollevessel kezdődött az egész, ami, egy másik ilyen játék keretén belül, arra késztetett egy ismerősömet, hogy őt is kreatív bloggernek nyilvánítsa. Egy klikk volt az egész és már itt is voltam. A „gasztroblogom” párnapos volt akkoriban és én csak ámultam-bámultam a fotóin, receptjein. Köszönöm Neked, Lorien, hogy megismerhettem ezt az ágas-bogas, de gyönyörű világot!

Ottisnak, mert ... csak úgy. Mert egymásra találtunk és a tágabb értelemben vett lakóhelyen kívül sok más közös vonásunk is kiderült. Mert szeretem, hogyan főz, mert szeretem, hogy újít, mert lehet jó ötleteket lopni, tanulni. Biztos vagyok benne, hoyg egyszer személyesen is találkozunk!

Katinak, mert olyan másképp főz, mint én! Olyan egyszerű és nagyszerű: ő maga és az ételei is. Mert sok újdonságot tanultam tőle, és közvetetten a szlovák konyha néhány remekével is megismerkedhetek/hettem. Mert bátorítanám, hogy ne szerénykedjen, minél többet írjon és ossza meg a nagyvilággal remek fogásait, mert sokat lehet tanulni tőle.

És Szilvinek, a Palacsintás királylánynak, mert szintén rokonlelkem. Nemcsak a családunk összetétele hasonló, sőt, lányaink páronként majdnem egyidősek, de az ízlésünk, az ételeink is hasonlítanak. Sokszor ugyanabban a cipőben járunk: gyorsan kell finomat előteremteni, és ilyenkor nála mindig találok valami fogunkra valót!

Szívem szerint nemcsak ennyi nevet említenék meg, akiknél rendszeres olvasó vagyok vagy benne vannak az olvasott naplók listájában, mint ideírnám. De most már be akarom tartani a szabályokat!;):P

Ezt a zeneszámot viszont szeretettel ajánlom minden ismerős és ismeretlen "séf"-nek, minden kedves idelátogatónak. A címe, tudom, hogy nem Super Duper, hanem Super Trouper, de mit számít? (Amúgy az Abba a kedvenc együttesem.)

7 megjegyzés:

duende írta...

Na, most meg én jártam Bodzásan... Potyognak a könyneim. nagyon szépen köszönöm, Edit! :)

És nagyon klasszat írtál, öröm volt olvasni! :)
Nagyon igaz gondolatok, nagyon egyetértek velük!

Mégegyszer köszönöm. (Hálám örökké üldözni fog... :))))) )

3 kislány, én meg egy férj írta...

Nos, ha valaki hát Te igazán megérdemelted!!!

üdv, egy csodálód

Ottis írta...

Nagyon köszönöm kedves szavaidat és annak is örülök persze, hogy tetszenek a receptjeim és hogy benézel mindig hozzám :-) És szerintem is lehet valamikor még találkozni is fogunk!

duende írta...

:)))))))))

Jó a mjúúúzik! :))

Pusztag írta...

Nahát!!!! Most nem igazán találok szavakat!!! Edith, annyira Kedves Tőled! Bár még van BŐVEN mit tanulnom a konyhában, mégis ez annyira megható és köszönöm szépen :)
Amikor pár napja felütötte a fejét ez a "kalapos díj", öröm volt olvasni a sok-sok (szememben profinak számító) szakácsnőt, édesanyát, feleséget... nem is gondoltam, hogy elér, és hogy egyáltalán ilyen gyorsan elér hozzám....

Húú Köszönöm!!!!!
Puszi
Szilvi

kata írta...

Nagyon örülök Veled ennek a díjnak. Meg a 15000-nem is!
Örülök, hogy élvezed csinálni, a főzést és írni is róla, hogy olvasni is jó, ha főzni nem is akarok.
Szóval Edithem minden kalapemelésem a Tiéd és még annak is örülök, hogy annakidején még biztattalak erre.

Pussz: kata

lorien írta...

Köszönöm a megtiszteltetést, igazán jól esett! :)

2009. május 29., péntek

Ötcsillagos szakácssipka

Bejegyezte: sedith dátum: 8:22
Még mondja valaki, hogy nem létezik telepátia! A napokban gondolkodtam el, hogy egy időben mennyi „adogatós” játék keringett az éterben, barátság-díjak, angyalkák, szuperblog-díjak meg körkérdések röpködtek mindenfelé. Aztán elcsitult minden. De valaki megelégelte. :)

Láttam, a gasztro tele van sipka-bejegyzésekkel. Így van ez jól. Mindenki megtisztel annyi embert, ahányat csak tud, és lassan mindenki a szuperszakács címet viseli. Mert a maga mikrokörnyezetében, gondolom, mindenki szuperszakács. És igen, vannak a napi kommentek, de időnként mindenkinek szüksége van egy kis extra-biztatásra, -elismerésre ahhoz, hogy utána egy ideig ismét buzgalommal, szenvedéllyel élje bele magát a főzésbe, mindennapokba. Mint ahogyan nem elégszünk meg egy-egy hétvégényi kiruccanással és szükségünk van a nyaralásra, vagy ahogy egy idő után nem elég, ha csak tudjuk, érezzük valaki szeretetét, hanem újból és újból szükségünk van arra, hogy ki is mondja... ilyenkor könnyűvé válik a test és a lélek, az élet pedig gyönyörű lesz.

Én is kaptam sipkát. Életem első szakácssipkáját, pedig nem is vagyok szakács!:)



Köszönöm Duendének! Szavai nagyon jólestek; úgy melengették szívemet, mint amikor féltő kezek felemelnek egy fészkéből kiesett madárfiókát! Bátorítására, hogy: írjak, igyekszem válaszolni: írással.

A kitüntetés szabályai azt mondják, hogy 5 embernek kell továbbadni. Gondolom, most is úgy van, mint máskor: olyan embereknek kellene megkapniuk, akiknél még nem volt a staféta, ne adjuk vissza, stb. Az elején az ilyesmi nagyon jól szokott működni, de a mostani intenzitás mellett szerintem ez lehetetlenség. Minden blogot olvasnunk kellene és szupermemóriával kellene rendelkeznünk ahhoz, hogy észben tartsuk ki kapta meg és ki nem.

A szabályokat - amennyire tudom – betartva, a kitüntetést továbbadnám:

Duendének – (volt itt szó valami szabályokról?), mert az elsőt az ember sosem feledi. Bár nem szeretném csökkenteni „régi”, Babaszobás és később Bloggeres naplós társaim jelentőségét, értékét, akik már az első bejegyzésektől kezdve szoktak kommentelni a blogomban, azért mégis Duende volt az első. Az első gasztro-s olvasóm. Aki írt is. Akit, ahogy jobban és jobban kezdtem felfedezni, jobban és jobban kezdtem csodálni. Sok receptjét kipróbáltam már, egyikben sem csalódtam. A fotói pedig mindig olyan szépek! Nem írok más jelzőt, mert nem tudok én fotókat méltatni. Nekem egyszerűen csak tetszenek.
Bevallom, eleinte azon morfondíroztam, hogy miért olvas és ír nekem rendszeresen? Udvariasságból, unalomból, kedvtelésből? Végül rájöttem: nem kell keresni semmiféle ok-okozati összefüggést. A választ pedig most megadta: ő egyszerűen ebben is csak „úgy döntött”. Nagyon remélem, hogy valamikor személyesen is megismerhetem, sőt, hátha hamarosan errelátogat!

Loriennek, mert ő is az „első” kategóriába tartozik. Bár ő mit sem tud róla, mégis ő az, aki a gasztroblogok világába kalauzolt. Tulajdonképpen egy karfiollevessel kezdődött az egész, ami, egy másik ilyen játék keretén belül, arra késztetett egy ismerősömet, hogy őt is kreatív bloggernek nyilvánítsa. Egy klikk volt az egész és már itt is voltam. A „gasztroblogom” párnapos volt akkoriban és én csak ámultam-bámultam a fotóin, receptjein. Köszönöm Neked, Lorien, hogy megismerhettem ezt az ágas-bogas, de gyönyörű világot!

Ottisnak, mert ... csak úgy. Mert egymásra találtunk és a tágabb értelemben vett lakóhelyen kívül sok más közös vonásunk is kiderült. Mert szeretem, hogyan főz, mert szeretem, hogy újít, mert lehet jó ötleteket lopni, tanulni. Biztos vagyok benne, hoyg egyszer személyesen is találkozunk!

Katinak, mert olyan másképp főz, mint én! Olyan egyszerű és nagyszerű: ő maga és az ételei is. Mert sok újdonságot tanultam tőle, és közvetetten a szlovák konyha néhány remekével is megismerkedhetek/hettem. Mert bátorítanám, hogy ne szerénykedjen, minél többet írjon és ossza meg a nagyvilággal remek fogásait, mert sokat lehet tanulni tőle.

És Szilvinek, a Palacsintás királylánynak, mert szintén rokonlelkem. Nemcsak a családunk összetétele hasonló, sőt, lányaink páronként majdnem egyidősek, de az ízlésünk, az ételeink is hasonlítanak. Sokszor ugyanabban a cipőben járunk: gyorsan kell finomat előteremteni, és ilyenkor nála mindig találok valami fogunkra valót!

Szívem szerint nemcsak ennyi nevet említenék meg, akiknél rendszeres olvasó vagyok vagy benne vannak az olvasott naplók listájában, mint ideírnám. De most már be akarom tartani a szabályokat!;):P

Ezt a zeneszámot viszont szeretettel ajánlom minden ismerős és ismeretlen "séf"-nek, minden kedves idelátogatónak. A címe, tudom, hogy nem Super Duper, hanem Super Trouper, de mit számít? (Amúgy az Abba a kedvenc együttesem.)

7 megjegyzés on "Ötcsillagos szakácssipka"

duende on 2009. május 29. 12:09 írta...

Na, most meg én jártam Bodzásan... Potyognak a könyneim. nagyon szépen köszönöm, Edit! :)

És nagyon klasszat írtál, öröm volt olvasni! :)
Nagyon igaz gondolatok, nagyon egyetértek velük!

Mégegyszer köszönöm. (Hálám örökké üldözni fog... :))))) )

3 kislány, én meg egy férj on 2009. május 29. 15:02 írta...

Nos, ha valaki hát Te igazán megérdemelted!!!

üdv, egy csodálód

Ottis on 2009. május 29. 18:12 írta...

Nagyon köszönöm kedves szavaidat és annak is örülök persze, hogy tetszenek a receptjeim és hogy benézel mindig hozzám :-) És szerintem is lehet valamikor még találkozni is fogunk!

duende on 2009. május 29. 21:05 írta...

:)))))))))

Jó a mjúúúzik! :))

Pusztag on 2009. május 29. 22:38 írta...

Nahát!!!! Most nem igazán találok szavakat!!! Edith, annyira Kedves Tőled! Bár még van BŐVEN mit tanulnom a konyhában, mégis ez annyira megható és köszönöm szépen :)
Amikor pár napja felütötte a fejét ez a "kalapos díj", öröm volt olvasni a sok-sok (szememben profinak számító) szakácsnőt, édesanyát, feleséget... nem is gondoltam, hogy elér, és hogy egyáltalán ilyen gyorsan elér hozzám....

Húú Köszönöm!!!!!
Puszi
Szilvi

kata on 2009. május 31. 15:03 írta...

Nagyon örülök Veled ennek a díjnak. Meg a 15000-nem is!
Örülök, hogy élvezed csinálni, a főzést és írni is róla, hogy olvasni is jó, ha főzni nem is akarok.
Szóval Edithem minden kalapemelésem a Tiéd és még annak is örülök, hogy annakidején még biztattalak erre.

Pussz: kata

lorien on 2009. június 9. 12:22 írta...

Köszönöm a megtiszteltetést, igazán jól esett! :)

Related Posts with Thumbnails