2010. január 4., hétfő

Katicabogár-torta plusz egy másik

Kezdem rögtön a végével.

Már régóta szerettem volna kipróbálni a pillecukor-bevonót, annál is inkább, hogy én itt még sok pénzért sem találtam marcipánt. Úgy terveztem, hogy a Katica-tortát majd hamis marcipánnal vonom be, de szerencsére csináltam egy főpróbát a Didi-tortánál. A massza nagyon jól sikerült, élvezet volt dolgozni vele, úgy gondolom, hogy tökéletes anyag apró díszek készítésére, de ha azzal vontam volna me az egész tortát, rengeteget rontott volna az ízén. Az enyhén édes ízekhez szokott társaságnak ez a tömény cukor nem lett volna ínyére. Ezért maradtam a tejszínhabos bevonatnál, ami ezúttal igazi tejszínből készült. Nem is szaporítom tovább a szót: a piskóta egyszerű diós piskóta, a krém tejszínhabos-mascarponés, ezeken kívül pedig kevés étcsokoládéra, maradék hamis marcipánra, illetve némi ételszínezőre volt még szükségem. No meg egy kis időre és türelemre..., de megérte.:)

Katicabogár-torta

Hozzávalók:
A piskótához: 5 tojás, 5 ek víz, 5 ek. cukor, 5 ek. őrölt dió, 5 ek. liszt (nekem muszáj volt 7-7 ek-lal használni az utóbbiakból), 1 tk sütőpor, 1-2 tk. ecet vagy citromlé, 2 ml rumaroma;
A másik torta piskótája szintén így készült, de azt szögletes tepsiben sütöttem meg, illetve utólag még sütöttem egy háromtojásos piskótát is, hogy meglegyen a 3 rétege. A krém mennyisége a két tortának elegendő. A szögleteshez valamivel több krémre van szükség.
A fejhez: én maradék süteményeket, 1 ek-nyi vajat, egy pici lekvárt használtam, de lehet egyszerű kekszmasszából készíteni.
A krémhez: 1 l 35%-os habtejszín, kb. 80 dkg mascarpone, 12 dkg cukor, 2 üvegcse rumaroma, 4-5 habfixáló (biztos, ami biztos);
A locsoláshoz: 2 dl víz, 3-4 ek. cukor, 1 üvegcse rumaroma;
A bevonáshoz, díszítéshez (szintén a két tortára): 1 l tejszín, kb. 20 dkg mascarpone, 4 habfixáló, 10 dkg cukor, 1 üvegcse rumaroma
További díszítéshez: zöld színű marcipán vagy hamis marcipán, 10 dkg étcsokoládé, kb. 5 ek. víz, 1 tk. ecet, mogyorónyi vaj, piros és sárga ételfesték, fogpiszkáló (a díszítést viszont lehet variálni is, ki-ki tetszés szerint készítheti)

Elkészítése:

A piskótához a tojásfehérjéket felvertem, majd felváltva egy-egy kanál vizet és cukrot hozzáadva nagyon kemény habbá vertem. A sütőport rászórtam a tojássárgákra és meglocsoltam az ecettel, amjd az egészet beleöntöttem a habba és óvatosan, körkörös mozdulatokkal elkevertem. Ezután ment bele a dióbél és a liszt is, ezekkel is óvatosan, de alaposan elkevertem. Zsírozott-lisztezett ovális jénai tálban sütöttem meg közepes tűznél. Végül kiborítottam a jénaiból és úgy, ahogy kiborult, a keskeny felével felfele hagytam kihűlni.

Elkészítettem a katica fejét is. A süteményeket ledaráltam és elkevertem kevés vajjal, lekvárral, míg megfelelő állagú maszát kaptam. Kekszből is lehet készíteni, esetleg némi plusz cukor hozzáadásával. Végül ügyes kis kerek gombóccá formáltam és a hűtőbe tettem keményedni.

Ezalatt a csokit 2-3 ek vízzel együtt a mikróban felolvasztottam, simára kevertem, beletettem a vajat és az ecetet is (ettől szép, fényes lesz), majd további vízzel hígítottam, illetve újra forrósítottam. Amikor megvolt, egy alufóliára helyeztem a kekszgolyót és leöntöttem a csokival, illetve mokkáskanállal kb. 2-3 cm-es átmérőjű köröket cseppentettem a fóliára. Szintén csokiból készítettem a lábakat is: a kiskanállal egyszerűen odaöntöttem a csokit a fóliára és úgy formáztam, hogy rovarlábnak nézzen ki. De lehet szebben is elkészíteni!:) Az egészet a fagyasztóba tettem, hogy hamar dermedjen.

Ezután készítettem el a krémet: a tejszínt keményre vertem a cukorral, habfixálóval és a rumaromával, majd szintén mixerrel hozzákevertem a mascarponét is. A jénaiban sütött piskótát három egyforma vastagságú lapra vágtam. A legalsó lapot meglocsoltam a cukros-rumos sziruppal, majd megkentem krémmel, ráhelyeztem a középső lapot, ezt is megöntöztem, végül pedig ráhelyeztem a felső lapot, természetesen, erre is csurgattam egy kevés szirupot. A szögletes tortánál az 5 tojásból készült piskótát kettévágtam, középre került a háromtojásos piskóta, alul és felül a kettévágott öttojásos. A lapokat ennél is jól meglocsoltam. Végül a maradék krémmel nagyon vékonyan bevontam elször a katicát, hogy minden egyenetlenséget elfedjek, utána pedig a szögletesnek az oldalait.

Elkészítettem a bevonókrémet: szintén felvertem a tejszínt a cukorral, rumaromával és habfixálóval, majd belekevertem a maradék mascarponét. Csak a mascarpone mennyisége volt kevesebb itt, mint a "belső" krémnél.

Díszítés: A krém majdnem felét egy külön tálba tettem és piros meg nagyon pici sárga (hogy inkább narancsosabb legyen, mint babarózsaszín) ételfesték hozzáadásával megfestettem. A sógorom tortájától megmaradt pillecukor-bevonóhoz kevés kék festéket adtam, jól összegyúrtam, így szép, egyenletesen zöld színű "marcipánt" kaptam. Kinyújtottam kb. 3 cm széles sávvá, amit aztán késsel fűszerűen becakkoztam és a katica köré fektettem. Csillagcsöves habzsákba töltve a krémet, kis virágokat nyomkodtam egymás mellé, míg bevontam vele a katica testét. Végül hozzáillesztettem a csokival bevont fejet, ráhelyeztem a pöttyeit, mellé a lábakat, marcipánból két kis golyót gyúrtam és fogpiszkálóra tűzve ezek lettek a csápok. Neylonzacskóba töltött fehér krémmel pedig szemeket és szájat is rajzoltam neki.

EK - 2010/5

Kb. ennyi. Remélem, semmit sem hagytam ki. A torta nagyon finom lett, mindenkinek nagyon ízlett. Egyáltalán nem volt édes, a dió és a tejszín pedig olyan remek párost alkotott, hogy nem is hittem volna! Kinézetéről pedig a lányaim arca, mosolya mindent elmondott. :)

A szögleteset úgy csináltam, hogy a tetejént megkentem tejszínnel, cakkos habkártyával hullámokat húztam bele, amjd csillagcsöves nyomózsákkal bevontam az oldalait, illetve virágokat nyomtam rá. A marcipánból pedig leveleket szabdaltam. Ennek is olyan kinézete volt, hogy alig akarták hinni, hogy saját készítésű és nem rendelt.

Fázisfotók nem készültek; még szerencse, különben nem hajnali 5-kor feküdtem volna le, azt hiszem, hanem nem is aludtam volna semmit!:)

11 megjegyzés:

szepyke írta...

Jaj, hogy az én anyukám miért nem sütött nekem ilyet???:) Gratulálok, nagyon ügyes vagy!:)

Ottis írta...

Szép munka, ügyes vagy!Na ehhez nekem nincs és soha nem volt türelmem sajnos, hogy éjszaka dolgozzak.Pedig időnként jól fogna!A mi kedvencünk is a Katica torta, mi sem szeretjük a tömény cukros bevonatot, még akkor sem ha nagyon szépen mutat.Férjem és a gyerekek szerint elrontja a tortát a bevonta, ha marcipánt vagy pillecukors teljes bevonatot használok.Na boldog szülinapot a lányodnak!

szannalina írta...

Már a tegnap is megdícsértelek, de ma is foglak, nagyon ügyes vagy!
Puszi!
Isten éltesse a keresztlányomat!

Alíz írta...

Isten éltesse a tündérkédet! Biztos örült a katicabogárnak. :) Ha én kaptam volna ilyen tortát, biztos nem engedtem volna meg, hogy felvágják, mert egy ideig csak gyönyörködtem volna benne. :)))

Kati írta...

Gyönyörűek!!! :-)

Wise Lady írta...

Ezeket nagyon tudod csinálni, csoda ügyes vagy. Az meg plusz pont, hogy nemcsak a kinézetre, hanem az ízre is ugyanúgy ügyeltél!
Szívesen megkóstolnám.

Andi/cuki írta...

Gratulálok,nagyon-nagyon ügyes vagy!:-))

galedith írta...

Én sajnos nem látom a tortákat( nem tudom mi történik. A múltkor meg az Ottis tortája nem tűnt fel a látóhatáron:(( ) Ettől függetlenűl tudom, hogy nagyon ügyes vagy és gratula a tortákhoz.
Az ünnepeltnek pedig nagyon boldog szülinapot kivánok.

sedith írta...

Köszönöm mindenkinek a köszöntéseket Kicsikém nevében is!!!:)
És a dicséreteket is köszönöm!:) Valóban, nem annyira nehéz, nagy munka, mint amennyire pepecs, aprólékos volt. De a lányaimért mindent! Eddig még nem volt szívem rendelni tortát a szülinapjukra, valahogy úgy érezném, hoyg elárulom őket. Persze, nem biztos, hogy így lesz mindig, de amikor tudom, megcsinálom nekik én. Most már azon törhetem a fejem, hoygan csináljak békát a Nagyobbikomnak, mert már egy ideje leragadt a béka-tortánál. Remélem, áprilisig nem változtat még vagy 10x!

Hajni írta...

Jú,de ügyes vagy le a kalappal előtted! Nagyon szépek lettek a torták,épp már hónapok óta azon agyalok hogy miylen tortát süssek Boginak a születésnapjára:)? Csak az a gond,hogy itt a városban sehol az égvilágon nem kapok ételfestéket,de ha van vásárhelyen akkor hozatok.Lehet-e kapni? Én is szeretnék Katica tortát sütni,de gondoltam majomtortára is.Meglátom.A kép megvan.
Csak így tovább,lehet tanulni sokat tőled:)

Puszika

Kati írta...

Imádom a katicákat minden formában,tortában is,én is örvendek,hogy földimre találtam.

2010. január 4., hétfő

Katicabogár-torta plusz egy másik

Bejegyezte: sedith dátum: 15:20

11 megjegyzés on "Katicabogár-torta plusz egy másik"

szepyke on 2010. január 4. 17:42 írta...

Jaj, hogy az én anyukám miért nem sütött nekem ilyet???:) Gratulálok, nagyon ügyes vagy!:)

Ottis on 2010. január 4. 18:31 írta...

Szép munka, ügyes vagy!Na ehhez nekem nincs és soha nem volt türelmem sajnos, hogy éjszaka dolgozzak.Pedig időnként jól fogna!A mi kedvencünk is a Katica torta, mi sem szeretjük a tömény cukros bevonatot, még akkor sem ha nagyon szépen mutat.Férjem és a gyerekek szerint elrontja a tortát a bevonta, ha marcipánt vagy pillecukors teljes bevonatot használok.Na boldog szülinapot a lányodnak!

szannalina on 2010. január 4. 20:18 írta...

Már a tegnap is megdícsértelek, de ma is foglak, nagyon ügyes vagy!
Puszi!
Isten éltesse a keresztlányomat!

Alíz on 2010. január 4. 21:00 írta...

Isten éltesse a tündérkédet! Biztos örült a katicabogárnak. :) Ha én kaptam volna ilyen tortát, biztos nem engedtem volna meg, hogy felvágják, mert egy ideig csak gyönyörködtem volna benne. :)))

Kati on 2010. január 4. 21:57 írta...

Gyönyörűek!!! :-)

Wise Lady on 2010. január 4. 22:36 írta...

Ezeket nagyon tudod csinálni, csoda ügyes vagy. Az meg plusz pont, hogy nemcsak a kinézetre, hanem az ízre is ugyanúgy ügyeltél!
Szívesen megkóstolnám.

Andi/cuki on 2010. január 4. 22:54 írta...

Gratulálok,nagyon-nagyon ügyes vagy!:-))

galedith on 2010. január 5. 11:51 írta...

Én sajnos nem látom a tortákat( nem tudom mi történik. A múltkor meg az Ottis tortája nem tűnt fel a látóhatáron:(( ) Ettől függetlenűl tudom, hogy nagyon ügyes vagy és gratula a tortákhoz.
Az ünnepeltnek pedig nagyon boldog szülinapot kivánok.

sedith on 2010. január 5. 12:10 írta...

Köszönöm mindenkinek a köszöntéseket Kicsikém nevében is!!!:)
És a dicséreteket is köszönöm!:) Valóban, nem annyira nehéz, nagy munka, mint amennyire pepecs, aprólékos volt. De a lányaimért mindent! Eddig még nem volt szívem rendelni tortát a szülinapjukra, valahogy úgy érezném, hoyg elárulom őket. Persze, nem biztos, hogy így lesz mindig, de amikor tudom, megcsinálom nekik én. Most már azon törhetem a fejem, hoygan csináljak békát a Nagyobbikomnak, mert már egy ideje leragadt a béka-tortánál. Remélem, áprilisig nem változtat még vagy 10x!

Hajni on 2010. január 5. 15:54 írta...

Jú,de ügyes vagy le a kalappal előtted! Nagyon szépek lettek a torták,épp már hónapok óta azon agyalok hogy miylen tortát süssek Boginak a születésnapjára:)? Csak az a gond,hogy itt a városban sehol az égvilágon nem kapok ételfestéket,de ha van vásárhelyen akkor hozatok.Lehet-e kapni? Én is szeretnék Katica tortát sütni,de gondoltam majomtortára is.Meglátom.A kép megvan.
Csak így tovább,lehet tanulni sokat tőled:)

Puszika

Kati on 2011. január 26. 20:50 írta...

Imádom a katicákat minden formában,tortában is,én is örvendek,hogy földimre találtam.

Related Posts with Thumbnails