2012. január 12., csütörtök

Pónis torta citromkrémmel

Kicsi lánykám (de a nagy is) mostanában ló- és pónibolond. Pillanatnyilag talán nincs is semmi más, amivel nagyobb örömöt lehetne szerezni neki(k). Érdekes módon Kicsimnek nem jutott eszébe mégsem pónis tortát kérni, mind olyan tortát mondott, amilyenje már volt, méghozzá abszolút határozatlanul, de tudtam, hogy ezzel nem foghatok mellé. Úgy is lett. :) Imádta. Olyannyira, hogy a lovacskát nem is volt szabad elvágni. Végül a fondantburkolatot levettem a tortáról és úgy szeleteltem. A lovacska pedig most is ott van a konyhában és minden nap legalább egyszer gyönyörködik benne.:)

Citromkrémes pónis torta

Hozzávalók a piskótához: 9 tojás, 15 evőkanál cukor, 3 kávéskanál sütőpor, 15 evőkanál liszt, 3 evőkanál kakaó; a krémhez: 80 dkg krémtúró, 6 dl habtejszín, 4-5 evőkanál porcukor - vagy ízlés szerint, 1-2 citrom héja és leve, 25 g zselatin; a locsoláshoz: víz, cukor, citromlé; a borításhoz, díszítéshez: kb. 10 dkg lágy vaj, 1 adag fehér fondant, porcukor, víz, ételfesék, 5 dkg étcsokoládé, 1 teáskanál olaj.

Elkészítése: Rövidített változatot írok...
A piskóta hozzávalóiból 3 háromtojásos szögletes piskótát sütünk a turbó módszerrel. A tepsi mérete kb.28x36 cm volt. A krémhez lereszeljük a citrom héját, 0,5 dl langyos vízbe beáztatjuk a zselatint, és kemény habbá verjük a tejszínt. A túrókrémet (életemben először kaptam és használtam Twaróg-ot, de isteni volt) tálba tesszük, hozzáadjuk az ízlés szerinti porcukrot, és jól kikavarjuk. Ezután hozzáadjuk a citromhéjat meg a kifacsart levét (szintén ízlés szerint), elkavarjuk, majd összekeverjük a tejszínhabbal is. A beáztatott zselatint állandóan kavargatva felolvasztjuk, hozzákeverünk 1-2 evőkanálnyit a krémből, majd az egészhez adjuk, és alaposan eldolgozzuk. (Ha netán túl híg lenne, hideg helyen hagyjuk még dermedni egy keveset.) Kb. 2,5 dl vízben feloldunk 1-2 evőkanál cukrot, illetve 4-5 evőkanál citromlevet. Az egyik tortalapot tálcára helyezzük, meglocsoljuk limonádéval, és rásimítjuk a krém felét. Ráhelyezzük a következő lapot, azt is meglocsoljuk, és rákenjük a maradék krémet. Az utolsó lapot meglocsoljuk citromos sziruppal, majd a meglocsolt felével lefele ráborítjuk a krémre. A torta tetejét kissé megnyomogatjuk, hogy a krém egyenletesen helyezkedjen el benne, majd néhány órára hideg helyre tesszük.
A kihűlt torta széleiből levágunk kb. félcentit, hogy szép egyenes legyen, majd vékonyan bevonjuk lágy vajjal. Ezután szépen beborítjuk a kinyújtott fehér fondanttal, majd sablon szerint "felvisszük rá" a lovacskát. Én ezt úgy oldottam meg, hogy a papírt ráhelyeztem a tortára, és egy tűvel körbeszurkáltam a körvonalakat. Ezután külön kis edénykékben elkeverünk  1-2 teáskanálnyi porcukrot 2-3 csepp vízzel és különböző színű ételfestékekkel, majd ecsettel ráfestjük a fondantra. Végül a csokoládét mikróban megolvasztjuk az olajjal együtt, simára kavarjuk, és megrajzoljuk vele a lovacska körvonalait. Én írókázó dobozba tettem, és úgy vittem fel rá. Ezután már csak egy gyertya, meg egy tűzijáték kell ahhoz, hogy a szemek tágra nyitva csodálkozzanak rajta.

TORTÁK - 2013.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails