Tudtam, hogy amire vállalkozom, sokkal megerőltetőbb, mintha készítenék egy jó nagy adag húst és egy jó nagy adag köretet meg salátát, mégis azt mondtam: ha már szilveszterre és újévre nem kellett készülnöm, főznöm, sütnöm, akkor most tartunk egy tisztességes, svédasztalos pótszilvesztert. Szerencsére, a lányok tegnapig Édesanyámék és
húgomék vendégszeretetét élvezték, így tegnapelőtt már tudtam nyugodtan készülődni. Az eltervezett ételekből végül egyet nem tudtam elkészíteni - a tárkonyos zellersalátát, mert már nem jutott rá idő, egyről pedig - a fokhagymás, joghurtos padlizsánkrémről - lemondtam, mert úgy mindkét féle padlizsánkrémből kevés lett volna. Apósom meg is jegyezte viccesen (anélkül, hogy addig bármit is említettem volna): Hát, ennyi finomság! Ilyen csak szilveszterkor van!:)
A receptek egy részéért köszönet
Ottis-nak, akinek a blogjáról szemezgettem. Amikor fölteszem a recepteket a blogba, majd jelzem, hogy melyiket vettem át tőle.
|
A megterített asztal. Nem is fért rá a fotóra minden |
|
Sorjában jobbról-balra: rántott töltött gomba, zöldséges, majonézes tésztasaláta, majonézes padlizsánkrém, csirkefasírt és tojáskrokett |
|
Szintén jobbról balra: ropogós csirkeszárnyak, szezámmagos csirkefasírt, túróhabos, kaviáros kosárkák, tésztasaláta és szintén tojáskrokett meg csirkefasírt. |
|
Pónis torta - a sztár: citromos, túrókrémes torta kakaós piskótával. |
|
Epres tiramisu |
9 megjegyzés:
Csodálatos, olyan mint egy terülj-terülj asztalkám.... Valóban jó sokat dolgozhattál vele, de megérte. Gratulálok a szép műhöz!
Itt aztán minden megtalálható mi szem és szájnak ingere! Nagyon guszta és bőséges, gondolom jól elfáradtál a végére! Nagyon szép a torta, a kis ünnepelt biztos örült neki!
Nekem is az jutott elsőre eszembe, mint Katalinnak. Ez egy terülj-terülj asztalkám :). Sokat dolgoztál vele, de csodás lett.
Hű mennyi finomság! Isten Éltesse a szülinaposokat!
Ja, és nagyon tetszenek azok a kék mintás tányérok :) Nekem is kell...:)
Katalin, Éva, Maria, próbálom mindig a legjobbat adni a vendégeknek, családnak. :) Köszönöm szépen.:)
Otti, anyósomtól kaptuk a készletet; amikor költöztek, a gyerekeinek "kiadta a jussát". Azaz a két tizenkét személyes készletet máris odaadta nekik, hogy ne neki kelljen tárolnia. Én is nagyon szeretem ezt, olyan előkelő szerintem. és finom porcelán.:)
Gyönyörü terités, és minden étel elgáns és finomak. Aranyos a kis lányod. Remélem jól ünnepelte a szüli napját.
A torták is igazán szépek!
Most kezdtem gondolkodni, hogy a pónis torta hány éves bulin volt.
és igen, teljes mértékben igazat adok. néha már-már késztetést érzünk, hogy ha kimarad valami, azt pótolni kell.
remek asztalt "pótoltál"
Milyen szép terítés :))Isten éltesse a kis ünnepeltet !!!
Megjegyzés küldése