2013. augusztus 19., hétfő

Áfonyás kanadai palacsinta

Hogy amerikai vagy kanadai palacsinta ez, lehet vitatkozni, ámbár egyes források szerint teljesen mindegy, hogyan nevezzük, mert mindkettőnek (+ a mexikói névvel illetett palacsintának) ugyanaz a jellegzetessége: a tésztájuk sűrűbb a mifelénk szokásos hígpalacsintáénál, és növesztőszer, általában sütőpor jár bele. Szintén általánosan elterjedt, hogy nem akkora palacsintákat sütnek belőle, amekkora a serpenyő, hanem kisebb, 7-10 cm átmérőjű minikorongokat. A masszába lehet tetszés szerint friss gyümölcsöket, olajos magvakat vagy akár csokoládépelyhet is belekavarni, a tálalás pedig szintén tetszés, ízlés szerint variálható: porcukorral megszórva, mézzel vagy juharsziruppal leöntve, netán tejszínhabbal díszítve, esetleg friss gyümölcs kíséretében. A tengerentúlon közkedvelt reggelinek számít a natúr módon megsütött palacsinta, amit juharsziruppal öntenek nyakon, és ropogós baconcsíkok társaságában tálalják. Bevallom, nekem ez nagyon furcsának tűnik, bár amíg meg nem kóstolom, inkább nem nyilatkozom róla. Ám annyira nem kívántam (és disznóhúst amúgysem eszem), hogy most kipróbáljam, inkább maradtam az édes, áfonyás-juharszirupos változatnál.

Áfonyás kanadai palacsinta (Áfonyás palacsinta kanadai módra)

Hozzávalók 15-20 darabhoz: 10 dkg finomliszt, 5 dkg teljes kiőrlésű liszt, 1 púpozott teáskanál sütőpor, 2 csipet só, 2,5 dl tej, 2 tojás, 1 evőkanál barna cukor, 5-7 dkg friss vagy fagyasztott áfonya, 2 evőkanál + 1 teáskanál olaj vagy olvasztott vaj; a tálaláshoz: áfonyaszemek, vaníliás porcukor, juharszirup, mentabóbita.

Elkészítése: A lisztet tálba mérjük, hozzáadjuk a sütőport meg egy csipetnyi sót, majd simára keverjük a tojássárgájával meg a tejjel. A tojásfehérjét kemény habbá verjük egy csipetnyi sóval meg a cukorral, majd óvatosan beleforgatjuk a tojásos-tejes masszába. Végül az áfonyát és a 2 evőkanál olajat/olvasztott vajat is óvatosan beleforgatjuk, és hagyjuk 5 percig állni. Felforrósítjuk a palacsintasütő serpenyőt, beleöntjük a teáskanálnyi olajat, szétfolyatjuk a serpenyő alján, majd egy kisebb merőkanállal ügyes kis köröket öntünk a masszából a serpenyőbe. Igyekezzünk minél egyenletesebb lángon sütni, ezért jó, ha van egy fémalátétünk, és arra helyezzük a serpenyőt. Amikor a minipalacsinták tetején buborékok kezdenek keletkezni, és széleik szemmel láthatóan megszilárdultak, illetve barnulni kezdenek, szilikonlapáttal óvatosan megfordítjuk őket, és szintén aranybarnára sütjük. Tányérra szedjük őket, majd miután mindegyik megsült, áfonya, porcukor, juharszirup és mentabóbita kíséretében tálaljuk. Ki-ki ízlés szerint variálja.

Megjegyzés: Minél több cukor van a masszában, annál hamarabb pirulnak-barnulnak a palacsinták a karamellizálódó cukor miatt, illetve sokkal könynebben le is ragadhatnak. Érdemes kevés cukrot tenni a masszába, csak éppenhogy legyen benne egy kicsi, hisz úgyis édes kísérőkkel tálaljuk. A fenti adag 2-3 nem túl éhes személynek elegendő. :D

EK - 2013/9

2 megjegyzés:

Kati írta...

De szep:) Hasonlo az oroszok palacsintäja is, csak az elesztovel keszul.

HajniZoli írta...

Nagyon szép! Így biztosan finomabb mint ahogy én sütöttem, az nem ízlett a bandának:-)egyiknek túl tojásos, másiknak sütőporos volt. Azóta nem is próbáltam. Kipróbálós:-)

Related Posts with Thumbnails