2016. május 3., kedd

Rebarbarás-áfonyás morzsasütemény

Hogy én eddig miért nem csináltam ilyen süteményeket, el nem tudom képzelni: egyszerű, gyors, olcsó (no, nem bármilyen gyümölcsből, de nekem most volt minden, ha máshol nem, hát a fagyasztóban, illetve másnak nem muszáj xilitet használnia hozzá), szóval minimális alapanyag kellett hozzá.
És ez az első süti, amit azóta készítettem, hogy xilitet használok. (Ha valaki édesebben szereti, növelje a cukoradagot, mert így inkább savanykás, mint édes.) A liszt is 5 rész teljes kiőrlésű lisztkeverék (finom szemcséjű tk. búza, durvább őrlésű tk. búza, tk.rozsliszt, búzakorpa) és 1 rész fehérlisztből áll. Ezt a keveréket használom a kenyereinkhez, előre megkevertem.

Rebarbarás-áfonyás morzsasütemény

Hozzávalók 4 személyre a morzsához: 20 dkg vaj, 35 dkg teljes kiőrlésű lisztkeverék, 8 dkg xilit vagy cukor, 1 teáskanál vaníliapor (őrölt vaníliarúd), 1 jó csipet só; továbbá: 40 dkg rebarbara, 20 dkg áfonya (most fagyasztott), 10 dkg xilit, kb. 3 dkg vaj.

Elkészítése: A hideg vajat, a lisztet meg a cukrot és a sót tálba tesszük, és gyors mozdulatokkal morzsásra dolgozzuk. Visszatesszük a hűtőbe. A rebarbarát megmossuk, majd ujjnyi vastag karikákra vágjuk. Tálba tesszük, hozzáadjuk az áfonyát meg a xilitet,és összeforgatjuk. Hőálló tálba beletördeljük a 3 dkg vajat, eloszlatjuk mindenfelé (ki is lehet kenni vele, de én elfelejtettem, beletettem a gyümölcsöt, majd kiszedtem belőle, és csak szétszórtam a darabkákat), majd eloszlatjuk benne a gyümölcskeveréket, végül pedig betakarjuk a morzsával. 180 fokos sütőben 30-40 percig sütjük, végül pedig félig felvert natúr tejszínnel kínáljuk. A fotóról nálam éppen lemaradt a tejszínezés. :P
KT - 2016/7

0 megjegyzés:

2016. május 3., kedd

Rebarbarás-áfonyás morzsasütemény

Bejegyezte: sedith dátum: 21:58

0 megjegyzés on "Rebarbarás-áfonyás morzsasütemény"

Related Posts with Thumbnails