2016. május 11., szerda

Vaníliás rebarbaradzsem

Tavaly készítettem, és most éppen itt az ideje az újabb adagnak. A rebarbaráim még nagyon picikék, de egy adagnyi hátha lesz idén is sógornőmtől. :)

Vaníliás rebarbaradzsem

Hozzávalók 5-6 kisebb üveghez: 1,2 kg rebarbara, 6 dl víz, 1-2 tasak dzsemfix, 2 evőkanál sztéviapor, 10 dkg fruktóz vagy 15 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 vaníliarúd, 1 citrom leve.

Elkészítése: A rebarbarát alaposan megmossuk, majd hámozás nélkül kétujjnyi széles darabokra vágjuk. Hozzáöntünk 6 dl vizet, felforraljuk, hozzáadjuk az édesítőket (2 evőkanál cukor vagy fruktóz kivételével), a vaníliás cukrot meg a vaníliarúd kikapart magjait, és újraforrástól számítva 2-3 percig főzzük. Ezalatt a félretett cukrot elvegyítjük a zseléfixszel, hozzáadjuk a lekvárhoz a citromlével együtt, és állandóan kavargatva, újraforrástól számítva még néhány percig főzzük. Forrón üvegekbe töltjük, rácsavarjuk a kupakot, fejtetőre állítjuk, majd szárazdunsztban hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés: Ha valaki a hígabb dzsemet szereti, csak 1 tasak zselésítőt használjon (én ennyit tettem), aki a sűrűbbet, tegye bele nyugodtan a kettőt. További tartósítószer egyik esetben sem szükséges, de szabály, hogy a dzsem nagyon forrón kerüljön az üvegekbe.
FI - 2016/6

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails