2009. február 11., szerda

Gyerekkori ízek - Felhívás

Palócprovence vágott bele egy ilyen nevű-témájú sorozatba, és olvasása közben rájöttem, hogy ez kitűnő lenne körkérdésnek is. Biztos, hogy mindenki őriz a múltból egy ízt, egy illatot vagy akár csak egy érzést, ami megmaradt benne egy-egy étel kapcsán, biztos mindenkinél volt olyan étel, ami végigkísérte, netán meghatározta gyermekkorát, és szívesen emlékezne, írna róla. Mivel P. átadta nekem a kezdeményezést, hát útjára is bocsátom: írjatok olyan ételekről, amiket gyerekkorotokban szoktatok enni, amiket esetleg már elfelejtettetek (mostanig), amiket még most is készíti valaki számotokra, amiket megtanultatok ti is elkészíteni, de akár olyan ételekről is, amiket bár elkészítesz, mégsem ugyanolyanok, mint annak idején! Lehet csak egyszerű emlékezés, jöhetnek receptek vagy bármi, amit úgy éreztek, ebbe a témába belefér. Nem mondom, hány embernek adjátok tovább, mindenki annak továbbítja, aki kedves számára, de nagyon jó lenne, ha rendre minden gasztrobloggerhez eljutna a körkérdés. Gondolom, egy bejegyzésbe senki sem tud mindent belefoglalni, úgyhogy nyugodtan lehet többször is írni, csak éppen legyen megjelölve, hogy a bejegyzés, recept ebbe a témába tartozik.
Ezennel jöjjenek a kiválasztottjaim: Duende, Ottis, Palacsintás királylány, Gabojsza, Mindennapi Manna, , Kati és Mennyei Mignon.

5 megjegyzés:

duende írta...

Köszi szépen! Lesz mit végiggondolnom, anyu, nagyanyám sokmindent főzött, és finoman. :)

Ottis írta...

Köszi szépen,igyekszem majd írni róla, de már van nekem egy hasonló bejegyzésem/receptem...a házicsokihoz fűződő.

Mindennapi Manna írta...

Köszönöm, igyekszem:)

Kati írta...

Köszönöm! Majd gondolkodom/emlékezem. :)

Gelvia írta...

KÖSZI, megpróbálom összeszedni :)
Nem könnyű... de azért egy két dolog már eszembe jutott.

Related Posts with Thumbnails